A depresszió cseles, hiszen megannyi jele lehet, sőt, előfordul, hogy nemcsak a lélekre hat, hanem a testre is: utánajártunk, melyek a depresszió testi tünetei.
A depresszió okosan játszik, hiszen nem csak a lélekre hat. A depresszió testi tünetei éppolyan gyötrőek lehetnek, mint a lelkiek, sőt, hiszen testi tünetek esetén pontosan meg tudjuk fogalmazni, hogy hol fáj, míg a lelkünk esetén ez nem ennyire egyszerű. Nehezítő körülmény azonban, hogy nem tudhatjuk, hogy a testi tünetek valójában lelkiekre vezetnek vissza, így feleslegesen keressük a szervi okokat, hiszen a probléma nem ott van.
A depresszió testi tünetei
Állandó fáradtság, kimerültség
Az egyik leggyakoribb testi jel az állandó fáradtság. Az ember reggel úgy ébred, mintha egész éjjel nem aludt volna, napközben pedig egész testében fáradtnak érzi magát. Ez nem egyszerűen túlterheltség vagy vitaminhiány, merthogy a depresszióhoz társuló kimerültség mélyebb és tartósabb. A legapróbb feladatok is leküzdhetetlen akadálynak tűnnek, ami tovább erősíti a tehetetlenség és a levertség érzését.
Alvászavarok: álmatlanság vagy túl sok alvás
A depresszió gyakran felborítja az alvás ritmusát. Van, aki egész éjszaka forgolódik, hajnalban elalszik, majd kimerülten vág neki a napnak. Mások épp ellenkezőleg: túl sokat alszanak, mégsem érzik magukat kipihentnek. Az alvás minősége romlik, a gondolatok nem csendesednek el, az agy akkor is aktív, amikor pihennie kellene, és ez állandó fáradtsághoz vezet.
Ok nélküli fájdalmak
Visszatérő fejfájás, hát- és derékfájás, izomfeszülés, gyomorpanaszok. Ezek mind olyan tünetek, amelyek mögött sokszor lelki eredet áll. A depresszió hatására a stresszhormonok szintje megemelkedhet, az izmok állandó készenléti állapotba kerülnek, az emésztés felborul. Amit elsőre testi problémának hiszünk, az valójában segélykiáltás a lelki túlterheltség miatt.

Étkezési szokások változásai és testsúlyingadozás
A depresszió az étvágyra is hat. Egyeseknél teljesen eltűnik az evés iránti vágy, míg mások vigaszt keresnek az ételekben. Mindkét irány lehet figyelmeztető jel, különösen akkor, ha hirtelen és tartós változásról van szó. A testsúly gyors csökkenése vagy növekedése nemcsak fizikai, hanem komoly lelki megterhelés jele is lehet.
Szívdobogás, szorító érzés a mellkasban
Sokan megijednek a megmagyarázhatatlan szívdobogástól, mellkasi szorítástól, légszomjtól, és szívinfarktusra gyanakodnak. Bár ezeket mindig komolyan kell venni és orvossal kivizsgáltatni, gyakran a szorongással és depresszióval összefüggő testi reakciókról van szó. A tartós belső feszültség a vegetatív idegrendszert is kibillenti az egyensúlyából, így akár pánikrohamok is jelentkezhetnek.
Miért fontos időben észrevenni?
A depresszió testi tünetei sokszor éveken át kísérhetik az embert anélkül, hogy valódi segítséget kapna. Ilyenkor egyik orvosi vizsgálatról a másikra járunk, miközben a probléma gyökere rejtve marad, holott a kezelés akkor a leghatékonyabb, ha nemcsak a testtel, hanem a lélekkel is foglalkozunk.
A test mindig üzen, legfeljebb nem mindig úgy, ahogyan várjuk tőle. A fájdalom, a kimerültség, az alvászavar gyakran segélykiáltás, hogy ideje lassítani, odafigyelni magunkra és segítséget kérni. A depresszió nem gyengeség, hanem egy állapot, amelyből van kiút. Minél hamarabb felismerjük a jeleit – akár testi formában is –, annál hamarabb tehetünk a gyógyulásért.
A depresszió nem válogat: ahogy a lelket, a testet is gyötörheti / Kép forrása: Pexels