Valami fontos történik a középkorú nőkkel. Valami, ami évtizedek hallgatása után most végre láthatóvá válik. Egyre több nő dönt úgy, hogy elhagyja a házasságát, még akkor is, ha a külvilág számára a kapcsolat „működőnek” tűnik.
Ez nem divat, nem hirtelen jött lázadás, és végképp nem az elköteleződés válsága. Sokkal mélyebb társadalmi és személyes folyamatok állnak mögötte. A középkor ugyanis nem a lezárás, hanem az ébredés időszaka. Ahogy a gyerekek felnőnek, a karrier stabilabbá válik, a mindennapi túlélés rohanása lassan alábbhagy, egyszer csak hely lesz egy régóta kerülgetett kérdésnek: „Boldog vagyok ebben a kapcsolatban, vagy csak megszoktam?” És a válasz sokszor fájdalmasan őszinte.
Elindul az új kezdet
Nem a nagy összeveszések repesztik meg először a házasságot, hanem a kicsi hiányok: az elszürkült figyelem, a lecsökkent intimitás, az évek óta halogatott beszélgetések. Azok a mindennapi apróságok, amelyek lassan aláássák a társi élményt. A középkor pedig már nem az az életszakasz, amikor bárki hajlandó tovább hordani a csendes csalódásokat. A nők ma már nem gazdasági okokból maradnak egy kapcsolatban.
Van saját keresetük, saját szakmai identitásuk, saját életük. Nem függnek úgy, mint az előző generációk. És amikor az érzelmi hiány hosszú távon nagyobb árat követel, mint a változás, egyre többen mondják ki: „elég volt.” A középkorú válások megugrása tehát nem a házasság ellen lázad, hanem a női önazonosságért. A mai negyvenes-ötvenes nők már nem akarnak láthatatlan szerepekben élni. Nem akarnak olyan kapcsolatokban maradni, amelyekből hiányzik a partnerség, a szeretet vagy a kölcsönös figyelem. Megengedik maguknak azt, amit hosszú ideig bűnnek éreztek: hogy az életük közepén legyen joguk újratervezni.
A válás nem hirtelen döntés. Ez évek alatt felhalmozódott érzelmi deficit következménye, és annak felismerése, hogy a hátralévő évtizedek túl értékesek ahhoz, hogy beletörődve töltsék el őket. A középkorú nők ma azért lépnek ki tömegesen a házasságukból, mert végre szabadok nemet mondani arra, ami nem táplálja őket, és igent arra, ami igen. Nem menekülnek. Nem rombolnak. Egyszerűen visszaveszik a saját életük feletti irányítást.