Vannak pillanatok, amikor a történelem és a jelen úgy találkozik, hogy utána semmi sem marad érintetlen. Pláne nem egy királyi családban.
Az András herceg körüli botrány egy ilyen pont. Nem pusztán egy bukott hercegről van szó, hanem egy birodalomról, amely évszázadokig építette saját sérthetetlenségét – és most egyetlen ember viselkedése miatt reped meg. Az HBO Max dokumentumfilmje (Botrány királyi módra) nem csak egy férfi felemelkedését és bukását meséli el. Ennél sokkal többről van szó: arról, hogyan omlik össze a monarchia mítosza a nyilvánosság súlya alatt.
András herceg élete évtizedekig a privilégium és büntethetetlenség mintapéldája volt. Vadászpartik, katonai díszegyenruha, udvari mosoly. Aztán jött Jeffrey Epstein neve, és vele együtt a legsúlyosabb vád: hogy a herceg szexuálisan bántalmazott egy kiskorú lányt, Virginia Giuffre-t – aki később kiállt, és elmondta a történetét. A királyi család pedig nem megvédte őt, hanem visszavonult mögüle. A cím maradt, de a tartalom kiürült.
Filmes valóság?!
A dokumentumfilm hideg pontossággal mutatja meg, milyen eszközökkel próbálta András elkerülni a felelősségre vonást. Ott az ikonikus 2019-es Newsnight-interjú, ahol az önvédelem paródiába fullad: „nem izzadok” – mondja a herceg, mintha ez bármiféle alibi lenne. A néző nem tud mást tenni, csak feszeng, miközben a monarchia évszázados méltósága egyetlen szóval válik abszurd darabbá.
De talán a legijesztőbb nem is a botrány maga, hanem az, amit a rendszer reakciója elárul. Mert a botrányok önmagukban nem rendítik meg az intézményeket – a hallgatás, a szőnyeg alá söprés, a PR-gépezet viszont igen. A dokumentumfilm egyik legfontosabb tanulsága éppen ez: hogy András esete nem csupán egyéni bukás, hanem kollektív felelősség kérdése. Meddig lehet valakit védeni csak azért, mert nemesi cím áll a neve előtt?
Nemesi vér
A brit királyi család mindig is a „kötelesség, méltóság és szolgálat” hármasát hirdette. Ez a film pontosan megmutatja, mit jelent, amikor ezek közül egyik sincs jelen. András herceg története nem csak botránykrónika, hanem figyelmeztetés is. Hogy ha egy rendszer nem képes a saját tagjait elszámoltatni, akkor előbb-utóbb a közvélemény fogja megtenni helyette. És annak a számlának nincsenek udvari kivételezettjei.
Ez a dokumentumfilm épp azért fontos, mert nem hagyja, hogy elfelejtsük: az igazság – ha el is takarják időlegesen – végül mindig utat tör magának. Még akkor is, ha a palota falai vastagok.