Így változott meg a szelektív hulladékgyűjtés – a számok nem hazudnak!
Másfél év se telt el azóta, hogy a MOHU elnyerte a hulladékkoncessziót, de már most kézzelfogható eredményeket hozott: 70%-kal nőtt az üveghulladék, 25%-kal pedig a papírhulladék elkülönített gyűjtése. A kötelező visszaváltási rendszer által pedig már több mint egymilliárd palackot váltottunk vissza.
Magyarország hulladékgazdálkodása 2023 nyarán új korszakba lépett, amikor a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. átvette az országos hulladékkezelés koordinálását. Az első másfél év eredményei egyértelműen mutatják, hogy a rendszer hatékonyabbá vált, a változások kézzelfogható eredményeket hoztak.
Korábban a hazai hulladék mindössze 32%-át hasznosították újra, miközben több mint a fele hulladéklerakókba került. A MOHU kiemelt célja e számok javítása. Az újrahasznosítási arányt minimum 65%-ra kívánja növelni, míg a hulladéklerakást 10% alá tervezi csökkenteni a vállalat a következő években.
A célszámok teljesítéséhez a MOHU számos beruházást indított: 2025 végéig egymillió szelektív hulladékgyűjtő kukát oszt ki ingyenesen ott, ahol eddig zsákokban gyűjtötték a papír-, műanyag- és fémhulladékot, vagy ahol bevezették a konyhai élelmiszer-hulladék gyűjtését. Idáig már több mint 350 ezer új kukát helyeztek ki, ami 70%-kal növelte a begyűjtött szelektív hulladék mennyiségét az érintett településeken. Az edénykiosztás mellett gyakoribbá válik a hulladék elszállítása is: az idei évtől minden ötezer feletti településen kétheti rendszerességgel gyűjtik be a szelektív hulladékot, így a vegyes szemétbe évi több ezer tonnával kevesebb olyan hulladék kerülhet, amit egyébként újra lehet hasznosítani.
Az egyik legjelentősebb változást a kötelező visszaváltási rendszer, vagyis a DRS bevezetése hozta. Magyarországon évente több mint hárommilliárd darab italcsomagolás kerül forgalomba évente, éppen ezért kiemelten fontos, hogy ez a hulladékmennyiség a megfelelő helyre kerüljön, és újrahasznosítsák. A hazai DRS rekordgyorsasággal futott fel: 2025. január elejére már több mint egymilliárd PET-palack, fémdoboz és üveg került vissza a körforgásos gazdaságba, bizonyítva, hogy a fogyasztók már rutinszerűen használják a visszaváltó pontokat (REpontokat).
A visszaváltási ráta mára elérte a 70%-ot, a MOHU célja pedig, hogy néhány éven belül elérje a 90%-os arányt. Ehhez a fogyasztói tudatosság mellett fontos a REpontként működő boltok együttműködése. Már több mint 4500 visszaváltó pont található országszerte, ebből mintegy 1500 kézi visszaváltó. A DRS-hez csatlakozás a kisebb boltok számára önkéntes, a kézi visszaváltásra jelentkező boltok regisztrációját mérlegelés nélkül jóváhagyja a MOHU.
A DRS körébe nem tartozó szelektív hulladék terén is javult a helyzet: az üveghulladék elkülönített gyűjtése 70%-kal, a papírhulladéké pedig 25%-kal nőtt, miközben a lerakott hulladék aránya 2%-kal csökkent, így most 49%.
Nyitókép forrása: BKM Budapesti Közművek