Barion Pixel Az álmok, álmodás szerepe az alvásban – Coloré

Az álmok, álmodás szerepe az alvásban

2024. 02. 09.

A szakértők is a mai napig kutatják, vajon mi az álmok szerepe. Feltételezik, hogy a napi impulzusok feldolgozása, az emlékek elemzése és egyfajta felkészülés a kihívásokra. Az életünk egyharmadát töltjük alvással, álmodással. Egy átlagember egyetlen éjszaka alatt több, akár hat vagy hétféle álmot is lát. Ezeket azonban csak akkor tudja felidézni, ha felriad belőlük. Egész életünkben akár a több százezret is elérheti az álmaink száma, amelyek lényegében hallucinációk, és amelyeket meghatározott alvásfázisokban látunk.

Az alvásszakértők régóta és folyamatosan tanulmányozzák, mi történik az agyban alvás közben, de senki nem jelentette még ki teljes bizonyossággal az álmodás okát. A legintenzívebben a REM-fázisban álmodunk, amikor az agyi aktivitás fokozódik. Az álmokkal először Sigmund Freud foglalkozott tudományosan a 19.században, azóta pedig az idegtudományok és a pszichológia is kutatja a jelentőségüket.

Bár mindenki álmodik, nem mindenki emlékszik vagy fogja ezt fel, illetve az álmok tartalma és az alvásra gyakorolt hatása személyenként drámaian változó. Érdekes, hogy nemcsak a vizuális képek számítanak álomnak, az álmodás lehet hanghatás vagy egyéb érzékszervi, illetve érzelmi megtapasztalás. Az álmokra általánosan igaz, hogy sokszor logikátlanok vagy inkoherensek, önkéntelenül zajlanak, erős érzelmeket váltanak ki és valóságelemek képesek beépülni az álomba.

Miért álmodunk? Íme a szakértők álláspontja.

  • Memóriaépítés: Az emlékezet megszilárdítása által az álmodás fontos kognitív funkcióként szolgálhat a memória és az információ felidézés erősítésében.
  • Érzelmek feldolgozása: Érzelmeink különböző elképzelt kontextusokban való megjelenése és gyakorlása az agy érzelmek kezelésére szolgáló módszerének egyike lehet.
  • Mentális egyensúly: Amikor álmodunk, agyunk újratölt, egyensúlyba hozza magát, a részleges, hibás vagy szükségtelen információkat el is távolíthatja.
  • Visszaidézés: Az álomtartalom a torz visszajátszás egy formája is lehet, így a közelmúltbeli eseményeket elemzi, feldolgozza az idegrendszer.
  • Véletlen agyi tevékenység: Van nézet, amely azt vallja, hogy az álmodás csak az alvás mellékterméke, amelynek nincs lényegi célja vagy jelentése.

Minden szakértő elismeri, hogy az álmok tartalmazhatnak az ébrenléthez kötődő élményeket, bár a tartalom megváltozhat, vagy hamisan jelenhet meg.

 Az álmok típusai

1. A tudatos álmok akkor fordulnak elő, amikor egy személy úgy álmodik, hogy közben aktívan tudatában van annak, hogy álmodik. Irányítani és alakítani is tudja annak történetét.

2. Az élénk álmok különösen valósághűek vagy világos tartalmat mutatnak. Szinte olyan, mintha nem tudnánk különbséget tenni álom és valóság között.

3. A rossz álmok zavaró vagy nyomasztó tartalomból állnak, de ennek csak egyik csoportja a rémálom. Utóbbi visszatérő is lehet, felriasztó és rontja az alvás minőségét. Ezek egyébként a legtöbbször egy fel nem dolgozott traumára, aktuális problémára igyekeznek felhívni a figyelmünket.

4. Az ismétlődő álmok ugyanazokat a képeket, történéseket mutatják, és idővel több álomban is megismétlődnek.

A borítókép forrása: Pexels

(Hirdetés)