Barion Pixel Pletykafészekből stílusikon: 35 éves lett a MET-gála koronázatlan királynője, Blake Lively – Coloré

Pletykafészekből stílusikon: 35 éves lett a MET-gála koronázatlan királynője, Blake Lively

2022. 08. 25.

A művészek nagy többsége általában páratlan szakmai teljesítménye miatt kerül az A-listás sztárok körébe, ám időről időre előfordul, hogy az illető inkább a divat, semmint választott mestersége révén emelkedik utánozhatatlan magasságokba. Ilyen a ma 35. születésnapját ünneplő háromgyermekes színésznő, Blake Lively is, akinek humoránál csak stílusát szeretjük jobban.

Blake Lively és a divat: a kezdetek

Blake Ellender Lively nem mindennapi módon került a rivaldafény közelébe: édesanyja és édesapja egy színjátszókört működtettek gyerekeknek, s mivel nem akarták otthon hagyni lányukat, az sok időt töltött velük a színfalak mögött. Lively viszont nem kifejezetten érdeklődött a szakma iránt, lényegében testvére, Eric küzdött meg azért, hogy ügynöke benyomja testvérét néhány meghallgatásra. Bátyjának hála, még gimnazistaként megkapta élete első, komolyabb szerepét a Négyen egy gatyában című vígjátékban. A filmmel együtt jött az első vörös szőnyeges megmérettetés is a Nickelodeon Kids’ Schoice Awardson, s – ahogy alább látható – Lively szettje még bőven hagyott kívánnivalót maga után, ám már megmutatkoznak a stílusikon kardinális tulajdonságai is.

Blake Lively
Blake Lively a Nickelodeon Kids’ Choice Awards, 2005-benKép forrása: YouTube

Vogue nemrég vele készített interjújából kiderül: a fenti, farmeros szettet édesanyja választotta neki, s a színésznőnek a mai napig fájó pont, hogy a topról hiányzik egy óriási rózsa, amely szerinte különlegesebbé tette volna az egyébként egyszerű szerelést. 

A pletykafészek és Serena van der Woodsen

Kétség sem fér hozzá, hogy Lively karrierje Serena van der Woodsen karakterével lőtt ki igazán, ugyanakkor, színészi teljesítménye mellett – akárcsak Sarah Jessica Parker Carrie Bradshawként, úgy – Blake is igen hamar stílusikonná lépett elő. A népszerű sorozatból számos outfit égett bele a rajongók retinájába, különösen az alábbi, Ralph Lauren-féle, sárga fodros ruha is, amely miatt a színésznő kapott hideget, meleget. 

Blake Lively
Kép forrása: YouTube

Furcsamód az említett ruha nemcsak a nézőkre, hanem a divatiparra is nagy hatást gyakorolt, mivel Blake ezt követően meghívást kapott élete első MET-gálája, amelyen egy fekete ruhát viselt, szintúgy a tervezőtől. 

Élet a pletykák után

Lively karrierje szerencsére nem állt meg egyetlen főszerepnél, hanem dübörgött tovább: 2011-ben későbbi párja, Ryan Reynolds oldalán szerepelt a Zöld Lámpás című filmben, majd 2012-ben került a mozikba a Vadállatok című bűnügyi alkotás, amelyben Taylor Kitsch és John Travolta partnereként láthattuk a mozivásznon. 

Blake Lively, 2012
Blake Lively a Vadállatok premierjén egy Zuhair Marad ruhában tündökölt 10 évvel ezelőttKép forrása: Northfoto

Vadállatok premierjén már tapasztalt dívaként lépett a vörös szőnyegre: erre az alkalomra egy fekete Zuhair Murad ruhát választott, Larroaine Schwartz elképesztő, vintage ékszereivel kiegészítve. Érdekesség, hogy Livelyról egy Barbie-t is mintáztak később ebben a szettben, amelynek ugyan a haját megváltoztatták, ettől függetlenül viszont egyértelműen a színésznő szettje inspirálta a babát. 

A meglepetések mestere

Lively-nak nem csak a stílusa, hanem az azzal kapcsolatos döntései is irigylésre méltók: 2014-ben egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy az eredetileg Cannes-i Filmfesztiválra szánt ruháját inkább a MET-gálára veszi fel (ekkor jelentek meg először párként Reynolds-szal), s a MET-re készült alkotást Franciaországban vetette be inkább, mondván: tartott attól, hogy a fekete-fehér Gucci ruhához hasonlóval találkozik majd össze a vörös szőnyegen. 

Blake Lively, Ryan Reynolds
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Húzása nem is sikerülhetett volna ennél jobban, hiszen Lively MET-gálán viselt rózsaszín ruháját az egekig magasztalták, a Cannes-ban viselt jin-jang összeállítás pedig sokkal jobban illett a francia filmfesztivál decens hangulatához. 

Baba vagy Pasta?

Tudnivaló, hogy Lively és Reynolds rendkívül óvják magánéletüket, kiváltképp a gyermekeiket. Lively egyik várandósságakor sem kürtölte tele a sajtót áldott állapotának hírével, sokkal inkább élvezte azt, ahogy a média a különböző outfitjei kapcsán találgat. 

Blake Lively, Cannes, 2015
Blake Lively Hamupipőkeként tündökölt a 2015-ös, Cannes-i FilmfesztiválonKép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Végül egy, a 2015-ös Cannes-i Filmfesztiválon viselt statement kék ruhája által adta hírül országnak-világnak a terhességét, ugyanakkor a már említett interjúban megjegyezte: akkor sem és most sem érti, miért kellene bárkinek is beszámolnia áldott állapotáról, vagy épp arról, ha több szénhidrátot evett az utóbbi időben a kelleténél, s ez meglátszik a hasán. 

A MET-gála királynője

A hozzám hasonló MET-gála fanatikusok évről évre egyetlen ember miatt várják az eseményt, s az Blake Lively, mivel a színésznő már többször bizonyította, hogy képtelen hibázni. Amikor 2018-ban a mennyei testek: divat és a katolikus képzelet volt a gála témája, Lively – saját elmondása szerint – vérszemet kapott, s nem elégedett meg azzal, hogy egy külön rá szabott Versace ruhát viseljen az eseményen, hanem aktív résztvevője kívánt lenni a tervezési folyamatnak. 

Blake Lively, MET-gála, 2018
Blake Lively a 2018-as MET-gálánKép forrása: Northfoto

Mint később kiderült, az ő ötlete volt, hogy a ruha ne érjen véget a bokájánál, hanem adjanak hozzá néhány méternyi uszályt, mert így sokkal drámaibb lesz az összhatás, s a kreáció mintázatával kapcsolatban is voltak elképzelései. Ugyan ezidáig fel sem tűnt neki, hogy minden évben sikerült olyan alkotást kiválasztania, amely színeiben passzolt a rendezvény szőnyegének színéhez (bizony, bizony), innentől kezdve már kifejezetten arra hajtott, hogy ne törje meg ezt a hagyományt.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Lively egy Versace-kreációt viselt a neves eseményen, hiszen az idei MET-gálán is Donatella Versace ruhájában pompázott. Lively idén egy narancsszínekben játszó ruhát álmodott meg magának, s elmondása szerint a tervező percekig csendben ült a vonal másik végén, amikor felvázolta neki az ötleteit. 

Blake Lively, MET-gála, 2022
Kép forrása: Northfoto

A ruhát a New Yorki-i építészet inspirálta és keltette (szó szerint) életre, hiszen Blake ruhája elképesztő transzformáción esett át a lépcsőkre lépve: az Empire State Buildinget mintázó narancs fodrok egy pillanat alatt átváltoztak királykék uszállyá, amelyet viszont már a Grand Central Station épülete inspirált. Blake szerint ezzel keretes szerkezetet kapott eddigi munkássága, hiszen A pletykafészek első jelenetiben karaktere, Serena innen indul el a New York-i elit világába, s Lively egy, az állomást mintázó ruhában pompázik immár A-listás sztárként a MET-gála lépcsőin. 

Blake Lively, MET-gála, 2022
A rút kiskacsa transzformációja kutya füle Blake Lively-éhoz képestKép forrása: Northfoto

Lively karrierjében és stílusában így – vitán felül – tökéletes az összhang, s bízunk benne, hogy a további években is ehhez hasonló csodákkal örvendeztet meg minket. Isten éltesse sokáig! 

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
Források: ITT és ITT