“A vereségtől való félelem erősebb a győzelem iránti reménynél” – 50 éves lett Dwayne Johnson

Óriás termetével, széles mosolyával és humorával nehéz őt nem észrevenni, sugárzó személyiségéből pedig olyan könnyedség árad, hogy eszünkbe se jut, mennyit dolgozott azért, ahol ma tart. Portrécikkünk a születésnapos Dwayne Johnsonról, A Szikláról szól.

“Mindig átlagos gyerek voltam. Persze nem alkatilag. Csak minden másban. Bármilyen hihetetlen, ez vált az egyik erősségemmé, mert megtanított gürizni.”

A pankrátorból lett színészből lett üzletember, Dwayne Johnson valószínűleg Hollywood egyik legkeményebben dolgozó figurája. A közel két méter magas izomkolosszus széles mosolyával, humorával lopta be magát az emberek szívébe, és bár nem tartozik a legtehetségesebb színészek közé, mégis milliók nézik filmjeit. Pedig kanyargós út vezetett a sikerig.

Dwayne Johnson
Forrás: Northfoto

“Néhányan azt mondták, bátor vagyok, vakmerő. De ne vicceljünk, engem is csak a félelem vezérelt, mint bárki mást. Mert a vereségtől való félelem erősebb a győzelem iránti reménynél. Mindenki fél valamitől, de a lényeg az, hogy mit kezdünk vele.”

Kaliforniában született, Honoluluban nőtt fel, de élt családja új-zélandi ágával is. Anyai nagyapja a szamoai-amerikai pankrátorlegenda Peter Maivia volt, kanadai édesapja pedig az a Rocky Johnson (“Soul Man”), aki tagja volt az első, kizárólag színesbőrűekből álló csapatnak, mely WWE (World Wrestling Entertainment) világbajnokságot nyert. Ebből adódóan pankrátor világsztárok között nőtt fel, kézenfekvőnek tűnt hát, hogy a “kis” Dwayne is legendás felmenői nyomába lép majd. Ehhez a termete is megvolt, hiszen tizenöt éves korában már magasabb volt, mint 180 centi, mindehhez pedig 90 kilót nyomott. Úgy festett, mintha legalább tíz évvel idősebb lenne, sokan nem is hitték el, hogy tényleg középiskolás, és nem segített ezen pelyhedző bajsza és kisportolt izomzata sem.

Daily Instagram Posts
Forrás: Northfoto

Az életéről készült, tavaly debütált Young Rock című sorozatból is kiderült, hogy a gimnázium harmadik évét már Pennsylvaniában kezdte, ahol csatlakozott az amerikaifoci-csapathoz. A kilencvenes évek elején, egyetemi évei alatt (miközben kriminológiát és fiziológiát hallgatott) a Miami Hurricanes sorait erősítette négy éven át – jó játékos volt, de nem a sztárok egyike. A Kanadai Nemzeti Ligában a Calgary Stemedersszel játszott, ám térdsérülése miatt abba kellett hagynia a sportot és 23 évesen haza kellett, hogy költözzön szüleihez. Depresszióba esett, de képes volt felülkerekedni rajta és kihúzni magát a gödörből.

A depresszióval kapcsolatban az egyik legfontosabb dolog, amire rájöhetsz, hogy nem vagy vele egyedül. Nem te vagy az első, aki ezen keresztülmegy, és nem is te leszel az utolsó. Bár lett volna valaki, aki annak idején félrehúz, és azt mondja nekem: “Hé, minden rendben lesz.”

A Miami Egyetemnek köszönhette egyébként első feleségét is, Dany Garcia üzletasszonyt és testépítőt ugyanis itt ismerte meg. A pár 1997-ben kötötte össze életét, 2001-ben megszületett lányuk, Simone, azonban 2008-ban elváltak, szerencsére a mai napig jó viszonyt ápolnak.

Rocky Johnson Passes Away At 75
Édesapjával 2008-ban, amikor az idősebbik Johnsont beválasztották a WWE Hall of Fame-be. Forrás: Northfoto

Johnson huszonnégy éves korában, 1996-ban lépett először ringbe, első művészneve a Rocky Maivia volt, tisztelegve családja két pankrátora előtt. Az édesapja edzette őt, a hozzá fűződő viszonyról mindig “tough love” vagyis “kemény szeretet” jelzővel mesélt. Az idősebbik Johnson tavaly januárban hunyt el egy vérrög okozta szívroham következtében, 75 éves korában. A Szikla szívhez szóló sorokkal búcsúzott tőle Instagram-oldalán. 

A fiú, akit felneveltél, mindig büszke lesz a kultúránkra, és arra, akivé lett. (…) Hálás vagyok, hol életet adtál nekem, hogy megfizethetetlen leckékkel szolgáltál. Apa, bár lett volna még egy lehetőségem elmondani neked, hogy szeretlek, mielőtt elmentél. De túl hamar szakítottak el tőled, figyelmeztetés nélkül. Egy perc alatt elmentél és már soha nem jössz vissza.

Na, de vissza a pankrációhoz: első sikerei már a debütálása utáni harmadik hónapban megérkeztek. Azonban a Rocky Maivia-karakter nem bizonyult népszerűnek – hiszen tudjuk, hogy a pankrációban rendkívül fontos a körítés, a sportolók imidzse – így lett belőle A Szikla, vagyis The Rock. Csatlakozott a Nation of Domination nevű formációhoz, mely “rosszfiúkból” állt, akik a meccseken a negatív hősöket testesítették meg. Johnson humorának és stílusának köszönhetően hamar népszerű lett a rajongók körében, a ringben pedig ötször is világbajnok lett.

The Scorpion King
A Skorpiókirály volt az első főszerepe. Forrás: Northfoto

A sportkarriert a csúcson hagyta abba, hiszen minden idők legnépszerűbb pankrátorává vált, aki olyanokkal lépett ringbe, mint Hulk Hogan vagy John Cena. 2001-ben kezdett el a színészettel foglalkozni, noha időről időre visszatért a ringbe, utóbbit végül 2011-ben hagyta ott végleg. Első főszerepét a Múmia-filmek spin-offjában, Skorpiókirályban játszotta el, ezzel a kezdő színészeknek járó fizetések legmagasabbikát tehette zsebre, 5,5 millió dollárt. 

Főként vígjátékokban és akciófilmekben szeret szerepelni, a kezdeti éveiben ilyen volt a Gyerekjáték, a Fogtündér, a Pancser Police vagy Az Amazonas kincse. Terjed róla egy mém az interneten, miszerint ha meglátja a forgatókönyvben a dzsungel szót, egyből igent mond a szerepre, és a kigyúrt, terepszínű inges karakterei valójában egy univerzumba tartoznak – A Szikla-univerzumba. Noha ez csak egy poén, tényleg elgondolkodtató, hogy az alábbi három kép három különböző filmből van kivágva, ő pedig ugyanúgy néz ki mindegyiken. No de nem Oscar-díjas alakításaiért és sokszínűségéért szeretjük őt.

Jumanji The Next Level Uk Premiere London
A Jumanji: A következő szint londoni bemutatóján 2019-ben Kevin Harttal. Forrás: Northfoto

2016-tól datálódik barátsága Kevin Harttal, amikor együtt játszottak a Központi hírszerzésben. A két színész előszeretettel ugratja egymást interjúkban, showműsorokban és a közösségi médiában is, sok poén alapja a köztük lévő több, mint húszcentis magasságbeli különbség, na és az eltérő fizikum. Pár évre rá újra együtt dolgoztak a Jumanji-folytatásokon, idén pedig a DC Szuperállatok ligájában kölcsönzik mindketten a hangjukat egy-egy karakternek.

Egyébként pedig előszeretettel alakít hősies figurákat, akik extrém helyekről/helyeken mentenek meg másokat – ehhez elég megnézni a Törésvonal, a Felhőkarcoló vagy például a Rampage: Tombolás című filmeket. 2011-ben csatlakozott a Halálos iramban-franchisehoz Luke Hobbsként, akinek aztán – Jason Stathammel – különálló filmje is lett három évvel ezleőtt. Azonban nemcsak a filmvásznon feszült össze a Dom Torettót alakító Vin Diesellel, hanem a kamerák leállása után is. Amikor a filmszéria nyolcadik részét forgatták 2017-ben (és én pedig már követni sem tudom, ennek most pont mi volt a címe), egy mára már törölt Facebook-bejegyzésben Johnson nyíltan kritizálta férfi színésztársait.

Vannak, akik kiállnak magukért és igazi profikként viselkednek, míg mások nem. Amikor megnézitek ezt a filmet jövő áprilisban, és úgy tűnik majd, hogy néhány jelenetben nem színészkedem, és igazából forr a vérem – igazatok lesz.

2013 Furious 6 Movie Set
A Halálos Iramban 6. (2013) Forrás: Northfoto

A nagy sikerű Baywatch-sorozat filmváltozatában is főszerepet játszott, tavaly a Dzsungeltúrában (mondtam…) és a Red Notice-ban láthattuk jövőre pedig belőle is szuperhős lesz, hiszen a DC-képregények Black Adamjeként tűnik majd fel a vásznon. Johnson azonban nemcsak színészkedik, hanem produceri tevékenységet is folytat, 2012-ben alapította meg Seven Bucks Productions nevű cégét, melyet exfeleségével vezetnek közösen. Apropó feleség, 2019-ben elvette Lauren Hashiant, akitől két kislánya, Jasmine és Tiana született. A lányok az ujjuk köré tekerik egy perc alatt, néhány éve “megnyerte az internetet” azzal a videójával, melyen a legkisebbnek, Tiának énekli a Vaiana (eredetileg Moana) című animációs film egyik betétdalát. A Disney-mesében ugyanis ő volt Maui félisten hangja, Tia azonban nem volt hajlandó elhinni, hogy az édesapja dalol a felvételeken.

World Premiere Of Columbia Pictures' 'jumanji: The Next Level'
Feleségével Lauren Hashiannal. Forrás: Northfoto

Ízig-vérig üzletember, akinek úgy tűnik, hogy egy nap több, mint 24 órából áll, hiszen 3-4 órákat edz, mellette forgat, tárgyal, utazik és még a családjára is van ideje. A Seven Bucks olyan sikeres lett, hogy a Harvardon tanulmányt írtak róla, azonban ő nem áll meg itt, számtalan együttműködést visz, például az Under Armour sportruházat-gyártóval vagy a Teremana tequilával. Imidzsének fontos része a közösségi médiájának menedzselése, ahol igazán emberközeli sztárnak tűnik, talán a legbarátságosabb hollywoodi arcok egyike – ez pedig hiába egy jól összerakott terv része, valószínűleg gyorsan lehullana az álarc, ha nem lenne igazából ilyen. Hatalmas szíve van, rengeteget jótékonykodik, és támogatja a szamoai népet. Aktív kapcsolatot tart fent rajongóival, és össze se lehet számolni, hányszor lepte meg valamelyiküket egy személyes videóval, üzenettel vagy épp váratlan felbukkanással. Csendben jegyzem meg, hogy én is örülnék valami hasonlónak.

Isten éltesse!

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!