A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) bár vígjátékként van feltüntetve, sokkal több annál – és egyben kevesebb is.
A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) egy 2014-ben bemutatott alkotás, aminek műfaja nehezen meghatározható. Bár vannak benne humoros jelenetek, korántsem vígjáték. Inkább dráma, viszont az olyan egyszerű lelkek, mint én, nem feltétlenül értik, hogy miről is szól a film – éppen ez teszi érdekessé!
A főszerepben Riggan Thomson (Michael Keaton), színházi színész látható, aki már a filmezésbe is belekóstolhatott, ugyanis egy szuperhős-széria főszerepét, Birdmant formálta meg. Egy idő után azonban többre vágyott: színpadi létre, ahol igazán lehet játszani, így a Broadway-n, rendez darabokat, és játszik is bennük. A színházhoz szerződtet egy aktuális sztárt, Mike Shinert (Edward Norton), aki nemcsak népszerű, hanem ténylegesen jó színész! Motiválja Riggant és mindenki mást is, bár olykor meghökkentő módszerekkel hozza elő kollégáiból a színészt.
Riggan a bemutató előtt saját démonjaival küzd, melynek egyike régi szerepe, Birdman, és eközben a széthulló családi életét is próbálja összetartani, továbbá jó kapcsolatot ápolni szintén nehéz időszakot átélő lányával (Emma Stone).
A Birdman tanulságai
A film sokak számára inkább érdekes lehet, mint jó. Bevallom, én is köztük vagyok. Jó pár kommentelő egyfajta gőggel érzékelteti, hogy nem a film hibája, ha nem érti meg az ember, de mivel művészfilmes elemek is vannak benne, talán megértetnünk sem kell. A lényeg, hogy megtalálhatjuk benne a magunk tanulságait.
Ugyan az alkotást látva többször felmerült bennem, hogy kikapcsolom, valami mégis visszatartott, és ez mindenképpen a készítők számlájára írható. Míg engem rendkívüli módon idegesített a film alatti háttérzene – a dobok – addig más kifejezetten élvezte, hiszen különleges hangulatot adott a képkockáknak.
Az egyéni hangulat megkérdőjelezhetetlen, hiszen a saját szemszögünkből láthatjuk a történteket, így a készítők ,,a kevesebb több” elvén nem gondolták túl a világítást és a felvételek megszokott szögét sem, miáltal úgy érezhetjük, mintha mi is ott állnánk a színészekkel.
Mivel egy valódi színházban játszódik a történet, láthatjuk, hogy a művészek élete sem csak játék és mese: az életükhöz nem minden esetben jár elit öltöző és irigylésre méltó munkakörülmények. A próbák és a szövegtanulás mellett állandó stresszforrást jelent a kérdés, hogy vajon sikeres lesz-e a darab, és hogy mit írnak róla a rettegett kritikusok.
A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) nem való mindenkinek, ám az, hogy mit szűrűnk le belőle csak akkor derül ki, ha megnézzük. Akit érdekel a színészek élete, és szeretnének a lelkük mélyére látni, valószínűleg tetszeni fog a film. Segítségével vélhetően közelebb kerülünk ahhoz, hogy milyen az, amikor az alkotásvágy és az önmegvalósítás akkora méreteket ölt, hogy még önmagunkat és szeretteinket is képesek vagyunk háttérbe szorítani.
Talán legjobban szakmabeliek tudják ezt átérezni – ez lehet az oka annak, hogy a film számos jelölést kapott, és négy Oscar-díjat is begyűjtött.
Ha nekiállunk, jobb nem számítani arra, hogy életünk filmje vár ránk, ám hogy valamit megmozgat bennünk, az egészen bizonyos.
Nyitókép forrása: IMDb