Barion Pixel Szívesen olvasol bele mások leveleibe? Akkor Széchenyi István levelei is tetszeni fognak! – Coloré

Szívesen olvasol bele mások leveleibe? Akkor Széchenyi István levelei is tetszeni fognak!

2023. 01. 30.

A történelem szerelmesei Széchenyi István leveleiben mélyedhetnek el, mely most már online formában is elérhető!

Széchenyi Istvánt nem ok nélkül tartották számon a legnagyobb magyarként. 1825-ben megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, létrehozta a Nemzeti Kaszinót, egy közösséget is kovácsolva ezzel, továbbá a hitel elfogadását is megreformálta, úgy gazdasági, mint erkölcsi szempontból. Neki köszönhetjük fővárosunk egyik ékességét, a Lánchidat, ezenfelül pedig a vasút és a gőzhajózás is sokat köszönhet neki, nem is beszélve a lóversenyekről, a vízi sportokról és a korcsolyázásról!

Széchenyi István levelei

Széchenyi István rendkívül sokat levelezett: 1825-ig, azaz 34 éves koráig több, mint ötszáz levelet sikerült már digitalizálni a kifejezetten Széchenyi levelinek szentelt honlapon. Érdemes gyakran visszatérnünk az oldalra, hiszen számtalan levél még feldolgozás alatt van: a legnagyobb magyar az 1830-as évektől kezdett el családján túl is leveleket váltani különböző hivatalokkal, politikusokkal és intézményekkel.

A fennmaradt emlékek érdekessége, hogy nemcsak magyarul íródtak, hanem németül, angolul és franciául is. Mivel Széchenyi maga is Bécsben született, és családja ott élt, természetesebb volt számukra a német nyelv használata, így nem sok olyan írás áll rendelkezésre, amiből látható, hogy hogyan használták nyelvünket az 1820-as években.

Több üzenetet is írt családjának, melyek közül az egyik legérdekesebb a bátyjának írt jókívánság volt, melyet kilencévesen írt. Széchenyi ebben azt kívánja kedves ,,Lajtsijának”, hogy még sokat ,,éllyen”, viszonyuk legyen jó, és hogy ,,tsokollya” meg helyette a szüleik kezeit. Pistaként írta alá levelét, így feltételezhető, hogy bár nagy volt a távolság, jó testvérek voltak, és fontos volt számukra a kapcsolattartás.

A levelek különböző kategóriákba vannak sorolva, így megismerhetjük Széchenyit, mint fiút, utazót, barátot, gazdát, politikust és katonát.

Levelei által közelebb kerülhetünk nemcsak ő magához, hanem a korszakhoz is, amiben élt és alkotott.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix