A netflixes Két nyár odaszegez a képernyő elé, és elállítja a lélegzeted

A hat részes Két nyár c. sorozat a Netflix jóvoltából kerülhetett képernyőre, ami a Tudom, mit tettél tavaly nyáron és az HBO-s Hatalmas kis hazugságok hangvételét ötvözi, méghozzá zseniálisan.

A sorozat első jelenetében megismerhetjük az ötvenes éveiben járó Petert (Tom Vermeir), aki éppen luxusvillájának vécéjén ül, és halálra rémülten néz egy felvételt a telefonján. A videón fiatal srácok erőszakolnak meg egy öntudatlan állapotú lányt.

Miről szól a Netflix Két nyár című sorozata?

Később megtudjuk, hogy a milliárdos férfit valaki a felvétel nyilvánosságra hozásával zsarolja, amennyiben záros határidőn belül nem fizet rosszakarójának. Merthogy történetünk főszereplője is látható azon a videón. Ám a helyzet akkor válik igazán bonyolulttá, amikor kiderül, hogy a felvételen szereplő másik két srác, sőt, a bűncselekményre nem emlékező nő is ugyanannak a baráti társaságnak a tagja. Akik ráadásul vendégségbe érkeznek Peterékhez.

Két Nyár
A Két nyár szerintünk a szezon egyik legizgalmasabb, és egyben legnyomasztóbb sorozata (Kép forrása: Netflix)

Bár a sorozat forgatási helyszíne (a francia Riviéra) inkább egy romantikus történetre emlékezteti a nézőt, a sztori ennél lehangolóbb már nem is lehetne. Az alkotók ugyanis zseniálisan ábrázolják, hogy bár megpróbálhatjuk eltemetni a múltat, de a titkok mindig kiderülnek, és a felelősség elől évtizedekkel később sincs menekvés. Akkor sem, ha a szereplők mindent megtesznek azért, hogy felfedjék a titokzatos zsaroló kilétét. A drámai jeleneteket pedig csak fokozzák a melankólikus zenék.

És hogy miért Két nyár a sorozat címe?

Mert a készítők nem meglepő módon két részre osztották a történetet: az első része 1992-ben játszódik, így betekintést nyerünk a szereplők fiatalkorába is. Nagyon érdekes összehasonlítani a felnőtteket bulizós, huszonéves énjükkel, amit természetesen a főszereplők, vagyis a rákbetegségből lábadozó Luk (Tijmen Govaerts), a mindenre kapható, szőke szépség, Saskia (Tine Roggeman), és érzékeny Mark (Felix Meyer) nagyszerű alakítása tesz felejthetetlenné.

A zsarolás ráadásul nem az egyetlen rejtély a sorozatban: az első két részből megtudhatjuk, hogy egy balul sikerült bulizós este során a fiatalok véletlenül felgyújtották a szálláshelyüket, és egyikük életét vesztette a tűzben. Ám szerencsére az alkotók lassan, fokozatosan adagolják a válaszokat, ami pont elég ahhoz, hogy egy ültő helyünkben ledaráljuk a Két nyár mind a hat részét. Bár a befejezést nem pont olyannak képzeltük, mint amit kaptunk, a sorozat mégis jó példa rá, hogy nemcsak a tengerentúlon, Európában is készülhetnek világszínvonalú produkciók. És köszönet a Netflixnek, amiért elhozta nekünk!

Borítókép forrása: Netflix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Tanársegéd voltam Angliában: ezt láttam az angol iskolákban