Hogyan érvényesülhet egy nő a tudomány világában? Mi van, ha nem akar mindenáron párkapcsolatot, mi több gyermeket? Egyáltalán hogy alakíthatna családot, ha gyermekkorában eltagadták a nemét, s fiúnak nevelték? Huszti Gergely ezeket a ma is aktuális kérdéseket boncolgatja új kötetében, a Monarchia díszletei között játszódó Villa Abbáziában.
A Mesteralvók hajnala és a Mesteralvók viadala után új kötettel jelentkezik Huszti Gergely, aki a Villa Abbáziában arra keresi a választ, vajon érvényesülhet-e egy nő a tudomány világában a 20. század elején anélkül, hogy érzelmileg és fizikailag kizsákmányolnák?
Huszti Gergely a Monarchia berkeiben
„Van egy vonzódásom a kosztümös irodalom felé” – meséli Huszti Gergely új kötete, a Villa Abbázia sajtóbemutatóján beszélgető partnerének, Karafiáth Orsolyának. Mi tagadás, műfajilag nehéz lenne más kategóriába sorolni új regényét, hiszen a kötet az aranyéveket élő Monarchia (még) érintetlen berkeiben, az 1910-es években játszódik, de ne szaladjunk ennyire előre.
Huszti és kiadója, az Open Books nem titkolt szándéka volt, hogy a női közönséget célozzák meg olyan könyvekkel, amelyek könnyed, olvasmányos jellegüknél fogva a szórakoztató irodalom (ám korántsem a ponyva) kategóriába tartoznak. Így született meg az Úrilányok az Adrián-sorozat nyitókötete, a Villa Abbázia, amelyben Erőss Ada viszontagságos nővé érését követhetjük nyomon.
Villa Abbázia: a történetről dióhéjban
Huszti kötete erőteljes felütéssel indul: Ada szorult helyzetbe kerül, amikor édesapja hozzákényszerítené egy nála harminc évvel idősebb, korántsem nemes szándékú lókereskedőhöz. Ada megtalálja magában az erőt, s az oltár előtt kikosarazza kérőjét, de a „nemnek” óriási ára van: édesapja (a korszellemhez híven, s Freud munkálkodásának „hála”) hisztériára hivatkozva egy abbáziai szanatóriumba száműzi. Az üdülőhelyen előkelőségek, híres művészek és hamiskártyás bohémek keresztezik a fiatal lány útját, aki csak odaérkezve ébred rá arra, valójában férjet fogni küldték az üdülőhelyre.
A kezdeti sokk és a szigorú napirend már csaknem kikezdik Ada elméjét, amikor két barátnőre is szert tesz az intézmény falai között: míg egyiküktől tartást és büszkeséget, addig a másikuktól önfeledtséget tanul. A korábban orvosi ambíciókat dédelgető Adát mindeközben két udvarló is megkörnyékezi, s amikor már azt hiszi, sorsa jóra fordul, akkor kapja csak az élettől a legnagyobb pofonokat, hogy végre megértse:
rajta kívül senkinek nincs joga rendelkezni a sorsa felett.
Nőiség a patriarchális társadalomban
Azon kívül, hogy Huszti kötete egy fiatal lány fejlődéstörténete (vagy, ahogy ő fogalmazott, változástörténete), a regény fókuszában mégis a 20. század elején még jócskán eltagadott női testkép témája áll. A szigorú vallási tanokkal és polgári értékekkel agyonnyomott nőiség ugyanis hervadozni látszik a patriarchális társadalomban, ahol ugyan mindenkinek erőteljes képe van arról, milyen a tökéletes feleség és anya, ám arról kevésbé szól a fáma, vajon hogy bontakoztassák ki és őrizzék meg nőiességüket ezek a hölgyek.
(Figyelemreméltó, hogy a szerző mindegyik fejezetet egy-egy idézettel látta el a kor gyakran forgatott illemkönyveiből, így Kalocsa Róza és Wohl Janka szavai olykor pofoncsapásszerű felütést adnak az adott blokknak.)
„Egy lány érdekelt, aki tipikus és atipikus egyszerre. Aki nem csak sóhaj és ábránd, hanem akinek van teste, még ha nem is tanulta meg használni azt. Aki női minták sorát látja maga előtt: társas magányt, megalkuvást, lázadást és megfelelési vágyat, miközben az illemtankönyvek tetszetős frázisokkal jelölik ki helyét a világban” – fogalmazott kötetéről Huszti.
Sóhajok és ábrándok ide vagy oda, nem beszélhetnénk igazi fejlődéstörténetről, ha Ada a kötet fordulópontján nem nézne szembe elhazudott múltjával. Hiába ugyanis a szimpatikus kérők és új lehetőségek sora: a fiatal lány addig nem válhat felnőtt nővé, amíg le nem vetkőzi a nemzedéki örökségek fojtogató béklyóit.
Huszti Gergely legújabb kötete, a Villa Abbázia az Open Books Kiadó gondozásában jelent meg, s 4.999 forintért vásárolható meg a könyvesboltokban.
Borítókép forrása: a szerző saját fotója