A skót Gail Honeyman kötete a felszínen könnyed, nagyon olvasmányos, de komoly témái révén két kézzel facsarja ki a szívünket. Olvassátok el ti is Eleanor Oliphant történetét.
Vannak könyvek, amik után nem tudsz megszólalni, és egyszerre kívánod, bárcsak lenne még tíz oldal és bárcsak újraolvashatnám anélkül, hogy tudom, miről szólt. Az Eleanor Oliphant köszöni, jól van pont ilyen.
Könyvünk főhőse a harminc körüli brit nő, Eleanor Oliphant, aki pénzügyesként dolgozik egy kreatív cégnél, és hetei évek óta ugyanúgy telnek, de ő ezzel tökéletesen elégedett. Vacsorára mirelit pizzát eszik, hétvégente megiszik egy üveg vodkát, mert attól jobban alszik, emberi kapcsolatai nincsenek, csupán annyi, hogy minden szerdán este telefonál Anyukával. Tényleg jól megvan így, még ha munkatársai ki is gúnyolják néha külseje és viselkedése miatt.
Élete azonban egy nap fenekestül felfordul, beleszeret egy zenészbe, és onnantól másra sem tud gondolni, csak rá. Vagyis próbálna, ha idegesítő kollégája, Raymond nem tűnne fel folyton a színen és nehezítené meg eddigi könnyű, unalmas életét. Ahogy az lenni szokott, az események hirtelen felgyorsulnak, és Eleanor kénytelen szembenézni életével, gyermekkorával és eltemetett traumáival is.
Gail Honeyman skót írónő első kötete az Eleanor Oliphant köszöni, jól van, mely 2017-ben jelent meg, és erénye, hogy könnyed hangvétellel, de komolyan foglalkozik olyan témákkal, mint a depresszió és a családon belüli erőszak. Az is nagyon szimpatikus húzás, hogy az ember nem kedveli meg a főhőst rögtön, ahogy az általában lenni szokott, Honeyman hagyja, hogy kicsit nehezteljünk rá, de csak annyira, hogy közben érdekeljen, mi történik vele.
Ugyan néhol kicsit túl könnyűnek tűnt bizonyos helyzetek megoldása (nem írhatok konkrétabbat, mert azzal elárulnám a könyv történéseit), de csak ennyi hibája van a könyvnek, amit egy délután alatt sikerült végigolvasnom.