Barion Pixel Csapó! És… tessék! – Indul a 6. Budapesti Klasszikus Film Maraton – Coloré

Csapó! És… tessék! – Indul a 6. Budapesti Klasszikus Film Maraton

2023. 09. 12.

Több mint száz filmmel, öt helyszínen, a magyar és az amerikai filmtörténet klasszikusaival várják a mozgóképek szerelmeseit a 6. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, amelynek idén a Korda univerzum került a fókuszába.

Szeptember 12-17. között ismét a filmklasszikusoké a főszerep a Budapesti Klasszikus Film Maratonon. Az egyhetes programsorozaton több mint száz film közül válogathatunk, köztük az idei, Cannes-i Filmfesztiválon álló ovációval fogadott rendező, Martin Scorsese és Gazdag Gyula ajánlásaival. A 2023-as fesztivál vendégei között idén az Oscar-díjas Kevin McDonaldet és a Trainspotting producerét, Andy McDonaldet köszönthetjük. 

Budapesti Klasszikus Film Maraton: a rendezvény, ahol Magyarország és Hollywood összefonódik

2023-ban hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM), amely idén Korda Sándor univerzumába kalauzolja a nézőket. A Nemzeti Filmintézet szárnyai alatt megvalósuló rendezvény célja nemzeti filmkincseink gondozása és tovább örökítése: vagyis az, hogy a széles közönség újra felfedezze magának az olyan magyar klasszikusokat, mint például az 1949-es Mágnás Miska. 

Budapesti Klasszikus Film Maraton
Kép forrása: shironosov/Getty Images

A hatodik filmmaratonon összesen 48 restaurált magyar filmmel, élőzenés némafilmekkel, a harmincas évekből származó, soha nem látott filmkincsekkel, Latabár-filmekkel és filmrendezőnők alkotásaival is készülnek a szervezők. A filmek mellett színes programok is várják az érdeklődőket: a Régi idők focija című film vetítésén túl például a szervezők egy száz évet felülelő filmes sétára invitálják a nézőket a 150 éves Budapesten, ezzel megemlékezve a focilegendáról, Ragályi Elemérről. A Brit Filmintézettel karöltve eljuthatunk a Korda univerzumba, Korda Sándor egyedülálló, filmes világába, de az NFI (összeállva a Martin Scorsese alapítvánnyal) elhozza nekünk Pressburger Imre csodáit, a Paramount Archívummal karöltve a Paramount Pictures legnagyobb sikereit, valamint Tóth Endre magyar és amerikai filmremekeit is. 

A japán filmek kedvelői is örülhetnek, mivel idehaza a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretein belül először lesznek láthatók Kinuyo Tanaka rendezőnő filmjei, valamint a Cannes-ben debütált Godardról készült dokumentumfilm és a nemzetközi archívumok frissen restaurált gyöngyszemei. 

A felhozatalról

A Budapesti Klasszikus Film Maratonon olyan magyar klasszikusokkal találkozhatunk, mint a már említett Mágnás Miska (szeptember 17-én, vasárnap 11:00-kor az Uránia Dísztermében), vagy az 1953-ban debütált, akkor 6,7 millió nézőt a moziba vonzó Állami áruház (szeptember 14-én, csütörtökön 16:00-kor a Toldi Mozi nagytermében) című alkotás. 

A magyar színjátszás dívái is ugyanúgy képviseltetik magukat a rendezvényen: a Tasnády Fekete Mária főszereplésével készült Két lány az uccán című filmet szeptember 14-én, csütörtökön 21:15-kor vetítik az Urániában, míg Tolnay Klári Toprini Nászát szeptember 16-án, szombaton 13:45-kor láthatjuk ugyanitt. Noha a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2021-ben külön megemlékezett Törőcsik Mari munkásságáról (a színésznő abban az évben hunyt el, – a szerk.), idén sem feledkeztek meg róla: ezúttal a Külvárosi legenda című filmet nézhetjük meg szeptember 16-án, 15:00-kor az Urániában lévő Fábri teremben. 

A Film Maraton egyik fénypontja viszont minden bizonnyal a Szent István téren vetített, Oscar-díjra jelölt Jézus Krisztus szupersztár, amelyet pont ötven éve mutattak be a nagyérdeműnek. (Az alkotást szeptember 14-én, csütörtökön, 20:00-kor játsszák le az említett helyszínen.)

A BKFM idén öt helyszínen, a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Szent István téren, a Francia Intézet Budapestben és a Budapest Music Centerben kerül megrendezésre. 

A szabadtéri vetítések ingyenesek, de a fesztivál nyitóeseménye csak előzetesen megváltott jeggyel, vagy a megnyitóra szóló regisztrációval látogatható. A szakmai programokra a belépés ingyenek, beleértve az előadások keretében vetített filmeket is. A jegyek egyébként minden helyszínen egységesen 500 forintért vásárolhatók, kivéve a BMC-ben rendezett filmkoncerteket, amelyek ára 2500 forint.

Az esemény kiemelt támogatója a MOL. 

Forrás: NFI.hu, BKFM sajtó
Borítókép forrása: bernardbodo/Getty Images