Barion Pixel A holtak hangjai szólnak hozzánk a Viasat History új műsorában – Coloré

A holtak hangjai szólnak hozzánk a Viasat History új műsorában

2022. 07. 09.

A Viasat History csatorna július 10-én este 21 órakor mutatja be A holtak hangjai című dokumentumsorozatot, mely a Vezúv kitörésének áldozataival foglalkozik.

Történelemtanulmányaink során leginkább a dátumokat, helyszíneket, jelentős eseményeket jegyezzük meg, és kevés szó esik a személyes emberi történetekről. A holtak hangjai ezért hiánypótló alkotás, hiszen a modern technológiai eszközök segítségével a nagy egész apró részleteit is felfedhetik az olyan történészek, mint a brit Bettany Hughes.

A Vezúv vulkán i.sz. 79-ben tört ki, hamuja beborította a környező településeket, így Pompeiit, Herculeanumot, Oplontist és Stabiae-t is. Becslések szerint több, mint kétezer ember esett áldozatául a vulkánkitörésnek, azonban a Vezúv nemcsak pusztított, konzervált is – a települések egy része és jó néhány lakó csontváza fennmaradt az utókor számára. A több helyen akár 24 méter vastagon lerakódott hamu alatt egyfajta életnagyságú öntőformák alakultak ki, ahogy a holtak csontjairól az idők során eltűnt a hús. Ezeket gipsszel töltötték fel az azokat felfedező kutatók, sok ilyen forma megtalálható az egykori Pompeii romjai között.

A Holtak Hangjai 1
Forrás: Viasat History

Testhelyzetük, öltözékük és csontjaik maradványai sok mindenről tanúskodnak, például az általuk megélt drámákról is – ilyen például egy kisfiú formájú öntvény története is, melynek nyakában egy bullát találtak a régészek, amiből arra következtettek, hogy gazdag családból származott. Viszont azt is feltételezik, hogy családjától távol hunyt el. Herculeanum területének egyik öntvényének röntgenes vizsgálata azt mutatta ki, hogy egy negyvenes férfi lehetett az áldozat, aki erőszakos életet élt, erre utalnak a testén és arcán található sebek. Két kard volt nála halálakor, és rengeteg készpénz, ebből Bettany Hughes és kutatócsapata azt feltételezte, hogy háborús veteránról van szó, jó minőségű fegyveréből és a fővárostól messze tartózkodásából pedig arra következtettek, hogy nem egy egyszerű katona volt, hanem egy hajómérnök vagy ács.

Összesen öt áldozat történetéről mesél a Viasat History A holtak hangjai című sorozata, melyben rajtuk kívül szó lesz még Tutanhamonról, a történelem leghíresebb fáraójáról is.