Barion Pixel Viaszbábuk bűvöletében: 2022-ben nyílik a hazai Madame Tussauds Múzeum – Coloré

Viaszbábuk bűvöletében: 2022-ben nyílik a hazai Madame Tussauds Múzeum

2021. 07. 10.

Előreláthatóan 2022 első negyedévében nyílik Budapesten, a Dorottya utcában a hazai Madame Tussauds. Azt ugyan még nem tudni, milyen figurákkal debütál itthon a méltán híres múzeum, egyelőre csak annyi bizonyos, hogy 50 bábuval készülnek a nyitásra.

A francia származású Marie Tussaud-t édesanyja főnöke tanította meg a viaszszobrászat fortélyaira. Mindössze tizenöt éves volt, amikor megalkotta első saját, Voltaire-ről mintázott szobrát. 

A tehetséges lány tizenhét évesen a versailles-i palotában kötött ki, XVI. Lajos húgának alkalmazásában. A francia forradalom során börtönbe vetették, de egy befolyásos barát segítségével hamar kiszabadult. Élményei hatására több híres áldozatról is készített viaszszobrokat. Miután korábbi mentora meghalt és ráhagyta gyűjteményét, Marie 33 évig tartó európai túrába kezdett alkotásaival. A napóleoni háborúk miatt viszont nem tudott visszatérni szeretett hazájába, ezért Londonban, a Sherlock Holmes történetekből ismerős Baker Streeten telepedett le, és állította ki gyűjteményét. 

A Madame Tussauds múzeum megnyitása óta a turisták kedvenc zarándokhelye Londonban. Napjainkban még mindig megtalálható néhány, Tussauds által személyesen készített figura a kiállításon: többek között Robespierrel és III. Györggyel is találkozhatunk. 1842-ben az alkotó önmagáról is készített egy viaszbábut, ez jelenleg a kiállítás bejáratában tekinthető meg. Ma már persze a királyok és irodalmárok mellett filmsztárok (Audrey Hepburn, Al Pacino), sportolók (David Beckham, Louis Hamilton), énekesek vagy éppen hírhedt gyilkosok figurái váltanak ki számottevő érdeklődést. 

London,the,uk Circa,may,2016:,visiting,madame,tussaud's,museum
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Az első kihelyezett, külföldi helyszín megnyitására 1970-ben került sor Amszterdamban. A múzeum jelenleg 5 európai, 7 észak-amerikai és 10 ázsiai helyszínnel rendelkezik, ezek sorába lép be jövőre Budapest is. 

Szigorú szabályok

A budapesti múzeum a korábbi helyszínekkel ellentétben nem brit beruházás kereteiben valósul meg: a magyar tulajdonosok franchise-díjat fizetnek a jogok használatáért. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy bizonyos szabványoknak nem kell megfelelniük. 

A Madame Tussauds múzeumok meghatározott struktúra alapján épülnek fel. „A Madame Tussauds egy világszínvonalú brand. Természetesen minden kiállítás pontos előírások alapján jön létre, mind a kiállított szobrok, mint a múzeum elrendezése tekintetében” – nyilatkozta 2019-ben, a prágai múzeum megnyitójakor Zdeněk Kočík alapító. 

Valóban, minden eddigi múzeum exkluzív helyszínen található a belvárosban.

Madame,tussaud's.,london,,uk,map.
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Emellett az összes kiállítás meghatározott tematikával és kiosztással bír: tudatos terem- és bábuszám elosztással dolgoznak a Tussauds-nál: pontosan meghatározzák, hány történelmi személy, énekes, sportoló lehet egy-egy teremben, továbbá a szervezőknek gondoskodniuk kell arról, hogy a bábuk jól megközelíthetők legyenek, ha a látogatók szelfiket készítenének velük. A kiállításokra jellemző még, hogy afféle marketingfogásként egy-egy bábu jegyvásárlás nélkül is megtekinthető, ezzel is bevonzva a járókelőket. 

A figurák kiválasztásánál érdemes több szempontot is figyelembe venni. Egyrészt, a hazai közönség kiszolgálása érdekében, olyan személyiségeket illik választani, akiket mindannyian jól ismerünk, szeretünk. A nemzeti ünnepekhez köthető személyiségekkel például nem lőhetnek mellé: Petőfi Sándornak, Kossuth Lajosnak és Szent Istvánnak mindenképpen ott a helye a kiállított viaszbábuk között. 

Másrészt ugyanakkor érdemes figyelembe venni a külföldi közönség igényeit is, hiszen számukra nem biztos, hogy sokat mondanak helyi történelmi személyiségeink. Ebből kifolyólag ajánlatos olyan, nemzetközileg ismert magyar származású személyekben gondolkodni, mint Puskás Ferenc, vagy Gábor Zsa Zsa. A legnagyobb kihívás minden esetben az, hogy akkor is izgalmas legyen egy figura, ha azt a látogató nem ismeri. 

28,october,2016,,istanbul,,turkey.,a,visitors,take,selfie,with
Kép Forrása: Shutterstock/PuzzlePix

A viaszfigurák Nyugat-Londonban, Actonban készülnek, egy eldugott helyszínen. Egy szobor elkészítése átlagosan 4 hónapot vesz igénybe. Körülbelül 20 ember dolgozik egy-egy bábun. Érdekesség, hogy a figurák fejbúbját nem paróka díszíti: a hajszálakat egyenként helyezik a bábuk fejére. Áruk százötvenezer és kétszázezer font között mozog (kb. 61-87 millió forint). 

Érdekesség, hogy a hírességek külföldön sem kapnak pénzt a róluk mintázott viaszszobrokért: bekerülni a Madame Tussauds panoptikumba önmagában dicsőségnek számít. 

Noha a bábuk Angliában készülnek, itthon is összetett előkészítő munkálatok folytak megalkotásuk során, így például fegyver-és kosztümszakértőkkel is együtt dolgozott az alkotó csapat, hogy minél autentikusabbak legyenek a kiállított figurák. 

Miért vonzó?

Izgalmas kérdés lehet, hogy a virtuális valóság korában mi vonzza még mindig az embereket az élettelen viaszszobrokban? 

A bábuk, részletes kidolgozottságuk miatt rendkívül valósághűek, a látogatónak tényleg az a benyomása, hogy hús-vér ember áll mellette. Tökéletesen felépített illúzióval van dolgunk: a „testközelség” miatt kihasználhatjuk az érintés erejét, megsimogathatjuk kedvenceink arcát, vagy átkarolhatjuk a vállukat, mintha ezeréves barátok lennénk. 

Budapest már most is igen izgalmas turisztikai célpontnak számít. Bízzunk benne, hogy a Madame Tussauds Múzeum még több turistát vonz majd országunkba, ezzel is gazdagítva kulturális hírnevünket. 

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix