Kis kacsa fürdik, Csiga-biga gyere ki, esetleg Süss fel nap! Így kezdődik minden gyerek zenei karrierje, majd jönnek az eggyel bonyolultabb dalocskák, később népdalok, majd szép lassan elérkezünk a mesék betétdalaihoz, az egész estés animációk főcímdalaihoz. Innen pedig már megállíthatatlan a folyamat, nagytesók, szülők, szomszédok, csoport és osztálytársak ízlése formálja a fogékonyabb, és a kevésbé fogékony gyerekek zenei ízlését.
![Így fejleszd a gyermeked zenével! Könyvajánló és tippek zeneszerzőktől. 1 Litlle Girl Playing Guitar](https://colore.hu/wp-content/uploads/2025/02/ovodas-zene-gitar-1024x683.jpg)
Vannak olyan gyerkőcök, akik már az anyaméhben találkoztak az AC/DC-vel vagy a minimal techno-val, míg mások a legcukibb babadalokon nőnek föl. Egy azonban közös, bármit is hallgat otthon a család: a zenét mindenki szereti. Emellett pedig tudható az, amire a pedagógusok, pszichológusok és zenészek nem szűnő lelkesedéssel emlékeztetnek bennünket, hogy a fejlesztő hatása gyakorlatilag végtelen.
De mit mond erről a tudomány?
A kisgyermekkori zenetanulás segíti a zenei és a verbális képességek fejlődését, és ez három év alatt a leghatékonyabb. Agyunk az életünk első három évében a leginkább alkalmazkodóképes, az ebben az időszakban, zenei ingerek formájában kapott fejlesztés meghatározó jelentőségű lehet valamennyi képességünk későbbi szintjére. Ennek az első megnyilvánulási formája a beszéd, hiszen a zenei és a nyelvi kommunikáció alapja is a hang.
‘Nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése. Aki másként vélekedik, annyit el kell ismernie, hogy az első benyomások a legmaradandóbbak, már amit hatéves koráig hall a gyermek, sem irtható ki belőle később.’ Kodály Zoltán
![Így fejleszd a gyermeked zenével! Könyvajánló és tippek zeneszerzőktől. 2 Children Having Music Classes With Music Instruments](https://colore.hu/wp-content/uploads/2025/02/ovodai-zene-ora-1024x683.jpg)
A hangok, és ezáltal a szavak megfelelő kiejtése a hangmagasság megkülönböztetésében rejlik elsősorban. A gyakori zenehallgatás, és az ezáltal fejlődő beszéd edzi a rövidtávú memóriát, a gondolkodást és a szociális készségeket is fejleszti. Ha csak a fejlesztést vesszük számba, nem mindegy tehát, hogy milyen minőségű és összetettségű zenét hallgatnak a kisgyerekek, természetesen a koruknak megfelelő mértékben és rendszerességgel.
A Youtube és a Spotify végtelen lehetőséget kínál a legkülönfélébb zenei műfajok elérésére, azonban kisgyermekkorban érdemes összekötni a minőségi zene megismerését az olvasással, mesekönyv nézegetéssel. Annál is inkább, mivel a történetmesélés, a színes illusztrációk lekötik a gyerekek figyelmét, és ha történethez, képekhez kötik a dallamokat, sokkal komplexebb módon hat az elméjükre.
Utóbbira kiváló példa a Klasszikus Zenemesék, mely számos, közismert klasszikust dolgoz fel úgy, hogy közérthető történetként mesélik el a cselekményt, mellé pedig a történet adott szakaszához tartozó dallamot lehet meghallgatni. A könyvek fantasztikus illusztrációkkal ellátottak, és gombnyomásra játsszák le a muzsikát. Így a gyerekek megismerhetik a világ legnagyobb komolyzenei alkotásait, annak történetét, valamint a zeneszerző életét is. A könyv utolsó oldalain a kicsik számára is érthetően megfogalmazott zeneszakmai magyarázatot fűznek az egyes dallamokhoz, beleértve a hangszerek tulajdonságait, vagy a komolyzenei zsargon fontosabb kifejezéseit.
![Így fejleszd a gyermeked zenével! Könyvajánló és tippek zeneszerzőktől. 3 Image0](https://colore.hu/wp-content/uploads/2025/02/image0-1024x768.jpeg)
A másik, rendkívül szórakoztató és eredeti zenés könyv a Zenélő erdő sorozat, mely magyar kiadvány, ezért kifejezetten mai szókincsre szabott, nyelvi leleményekkel tűzdel a szövege, a helyes történeteken és a remek illusztráción túl.
‘Nem az a lényeg, hogy drága mesterektől drága hangszerek kezelését tanuljuk. Ebből a zene gyakran egészen kimarad. Hanem az, hogy a magunk erős vagy gyenge, szép vagy csúnya hangján hangszer nélkül megtanuljunk egy-egy dallamot, megérezzük annak lelki tartalmát, amint anyagtól, hangszertől függetlenül száll belénk és belőlünk másokba. Csak akkor tudunk majd hangszert is úgy megszólaltatni, hogy valóban zene szóljon rajta, ne puszta hangok. Különben csak gépiesen zakatol a kezünk alatt egy készülék, de zenét nem terem.’ Kodály Zoltán
Shinya Ozaki, aki a Marosvásárhelyi Filharmonikusok karmestere azt mondja, hogy a zene ismerete, szeretete és jótékony hatása azzal kezdődik, hogy hallgatjuk és énekeljük. Ezért hát, a gyerekek hangszeren való játéka következmény legyen, érdeklődés és tehetség esetén, ne pedig cél.
A nyitókép forrása: Getty Images