Könyvajánló: Amanda Palmer – A kérés művészete

A kérés művészete. Eléggé fura kifejezés, hiszen kérni mindenki tud, nem igaz? Igen és nem. Amanda Palmer - rockzenész, TED-előadó, a közösségi finanszírozás mestere - tudja, hogyan kell kérni: volt idő, amikor menyasszonyi ruhás élőszoborként járókelőktől kéregetett, később énekes-dalszerzőként kopogtatott mások ajtaján egy kanapéért, ahol álomra hajthatja a fejét koncertezés után.

Naponta kérünk egymástól apróságokat. Aprópénzt a parkolásra. Egy helyet a kávézóban. Öngyújtót. Fuvart. Majd eljön az a pont, amikor valami nagyobb dolgot kell kérnünk. Előléptetést. Egy fontos személy elérhetőségét. Bevezetőt egy könyvhöz. Kölcsönt. És a többi. Amit viszont Amanda Palmer biztosan megtanult a TED-előadása meglepő visszhangjából: mindenkinek nehezére esik kérni.

Sőt. Nem is annyira maga a kérés aktusa az, ami lebénít minket, hanem ami mögötte rejlik: a félelem a kiszolgáltatottságtól, a félelem az elutasítástól, a félelem attól, hogy rászorulónak vagy gyengének látszódjunk. Attól félünk, hogy a kérés aktusával a társadalom hasznos tagjából a társadalom koloncává válunk az emberek szemében. Az amerikai kultúra pedig kiváltképp azt a bizarr gondolatot sulykolja belénk, hogy kérni egyet jelent a kudarc beismerésével.

Félreértés ne essék, ha kérünk, mindig fennáll annak a veszélye, hogy nemleges választ kapunk. Ha ezt a lehetőséget kizártuk, akkor valójában nem is kérünk, hanem könyörgünk vagy követelünk. De épp emiatt a lehetséges nem miatt sokunknak sosem nyílik kérésre a szája. Plusz, gyakran az a kényszerképzet bénít meg minket, hogy nem érdemeljük meg a segítséget. Legyen szó művészetről, munkáról vagy a kapcsolatainkról, legtöbbször nemcsak azért nem merünk kérni, mert félünk az elutasítástól, hanem azért is, mert úgy gondoljuk, meg sem érdemeljük, amit kérni szeretnénk.

Mélyen hinnünk kell tehát kérésünk jogosultságában. Ám ide eljutni hihetetlenül kemény munka, hiszen voltaképp kötéltáncot kell járnunk az arrogancia és az önteltség mély szakadékai fölött. Ha pedig megtaláltuk az egyensúlyt, vagyis elhisszük, hogy kérésünk jogos, még mindig meg kell tanulnunk, hogyan kérjünk és hogyan fogadjuk a választ – akkor is, ha az nemleges.

A kérés művészete nem egy szájbarágós, fellengzős olvasmány, melynek sorai között az ember folyamatos kioktatást vél felfedezni, épp ellenkezőleg. Amanda többször bevallja, hogy ő sem tud mindig könnyű szívvel kérni, és gyakran küszködik ezzel, mint mindenki más. Így a kiszolgáltatottsággal vívott harcairól szóló történeteiben megláthatjuk saját küzdelmeinket és teljes emberi mivoltunkat.

Borítókép forrása: Coloré

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Elhunyt Haumann Péter, a Nemzet Színésze