1989. óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ma azokról emlékezünk meg, akik kiemelték a magyar kultúrát a nemzetközi porondra, s méltán lehetünk rájuk büszkék.
Kölcsey Ferenc és a magyar Himnusz
A Himnusz szerzője 1790-ben született Sződemeteren, és gyermekkorában, fekete himlő következtében vesztette el jobb szeme világát. Kölcseyt ez persze nem tántorította el a teljes élettől, hiszen kiskorától kezdve falta a könyveket. Nagy örömét lelte az irodalomban, nemcsak lelkes fogyasztóként, hanem alkotóként is. A kor értelmiségeihez hasonlóan több nyelven is megtanult, elsajátította többek között a franciát, a németet, a görög és persze a latin nyelvet is, így előfordult, hogy a kortárs írók műveit eredeti nyelven olvasta. (Így például Eward Christian von Kleist, vagy Bürger egy-egy alkotását.) 1805-ben Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczy Ferenc nyelvújítóval, akivel 1808-tól folytattak éveken át tartó levelezést. Kazinczy egyfajta mentorként bánt Kölcseyvel, aki nagyra becsülte mestere figyelmét. Valódi irodalmi munkássága azután bontakozott ki, hogy megismerkedett Szemere Pállal, akivel együtt dolgozták ki a Mondolat szatírára adott Felelet című művet. (A Mondolatot Somogyi Gedeon nyelvész készítette a nyelvújítók – mint Kölcsey, Kazinczy, Szemere – munkássága ellenében. Erre válaszul írta meg a két férfi a Feleletet, amelyben Somogyi klasszikus stílusát tették gúny tárgyává.)
A Himnusz szövegét 1823-ban írta meg, a mű végül 1829-ben jelent meg Kisfaludy Károly Aurora című irodalmi zsebkönyvében. Az alkotást Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben, amikor megnyerte a mű megzenésítésére kiírt pályázatot. Érdekesség, hogy Kölcsey műve előtt a katolikus magyarság a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű énekeket dalolta himnuszként, míg a reformátusok inkább a Tebenned bíztunk, elejétől fogva zsoltárt használták erre a célja. Népszerű volt még a hatóságok által tiltólistás Rákóczi-nóta is, amelyet Liszt Ferenc és Hector Berlioz is megzenésítettek. Kölcsey alkotásának hivatalos nemzeti himnusszá válását csak az 1989-es, megújult alkotmányban rögzítették, mely szerint: „A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”
Kazinczy Ferenc és a nyelvújító mozgalom
Kazinczy Ferenc munkásságának feltérképezésére egy élet sem lenne elég, hiszen a 71 éves kort megélt polihisztor mind irodalomszervező tevékenységeiben, mind nyelvújítóként jelentős tetteket hajtott végre a kultúra felvirágoztatásáért. Kazinczy volt az első magyar folyóiratok, mint a Magyar Museum és az Orpheus szerkesztője, ezzel együtt szerteágazó irodalmi és politikai kapcsolatrendszerre tett szert. Miután csatlakozott a Martinovics-összeesküvéshez, megtorlásként ki akarták végezni, ám végül enyhítették büntetését, aminek következtében hosszú időn keresztül raboskodott Kufstein várában. Itt írta a Fogságom naplója című művét, mely nemcsak irodalmi szempontból, hanem korrajzként is igen nagy jelentőségű. Életműve azonban mindenképp inkább a nyelvújítás területén számottevő, hiszen az ortológusok (konzervatívak) és a neológusok (nyelvújítók) vitájában ő állt a reformerek élén. Kazinczy végül a Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című művével zárta le a csaknem vérre menő vitát, s oldotta fel a két tábor közti Gordiuszi csomót.
Erkel Ferenc zenei munkássága
Erkel Ferenc zongoraművész, karmester vérbeli muzsikus család leszármazottja, hiszen nagyapja, Erkel József sokáig a Wenckheim grófok szolgáltalában állt, édesapja, ifjabb Erkel József pedig kántortanítóként és templomi karnagyként tevékenykedett Gyulán. Nem csoda, hogy Erkel már a szülői házban elsajátította a zenélés alapjait, tehetségét azonban a pozsonyi bencés gimnáziumban, Klein Henrik keze alatt bontakoztatta ki igazán. Végül zenei pedagógusként helyezkedett el, emellett zongoraművészként hangversenyeket adott és komponált is. Első operáját, a Bátori Máriát 1840-ben mutatták be, a szövegkönyvet Egressy Béni írta, aki haláláig hű alkotótársa maradt Erkelnek. Végül 1844-ben adták elő Erkel egyik legnagyobb hatású operáját, a Hunyadi Lászlót, amelynek nyitányát 1846-ban Liszt Ferenc is vezényelte. Erkel 1844-ben nyerte meg Kölcsey Himnusz című versére hirdetett pályázat első helyezettjének díját, így azóta kettejük neve és munkássága végérvényesen összekapcsolódott a magyar köztudatban.
Egressy Béni
A Galambos Benjámin néven született Egressynek már nem volt annyira egyértelmű a pályaválasztás, mint Erkelnek. Miután édesapja idejekorán meghalt, munkát kellett vállalnia, hogy eltartsa magát és családját, így Mezőcsáton iskolamesterként helyezkedett el. Végül bátyja, Egressy Gábor hatására fordult a színészet és irodalom felé, 1834-től a kassai és kolozsvári színtársulathoz szegődött. 1843-ban került be a Nemzeti Színházba, mint karénekes, nagyjából innentől kezdve foglalkozott komolyabban a zeneszerzéssel is, többek között Petőfi Sándor verseit is megzenésítette. Legnagyobb hatású műve mégis Vörösmarty Mihály Szózat című versének zenei betéte, amelyet 1843. május 10-én mutattak be a Nemzetiben. Egressy részt vett a szabadságharcban is, egészen pontosan Kápolnánál, ahol az ütközetben súlyosan megsebesült. Felépülése után 1849-ben honvéd főhadnagyként a komáromi vár védői között tevékenykedett, itt írta a Klapka-indulót. A szabadságharc leverése után Klapka György menlevelével szabadult és visszatért a színpadra. Egressy összesen 47 zeneművet hagyott ránk, melyből 35 megjelent nyomtatásban is.
Vörösmarty Mihály és a Szózat
Cikkünkben meg kell említenünk a Szózat írójának, Vörösmarty Mihálynak a munkásságát is. Vörösmarty lényegében a magyar irodalom egyik nagy mítoszteremtőjének tekinthető, hiszen korai műveiben, mint a Zalán futása, felhasznál régi történeti magvakat, később pedig ő maga is új szimbólumrendszereket alkot a Csongor és Tündében. Pályatársai töprengő, tépelődő alkatnak írták le, akiben ugyanakkor magas hőfokon égett a tett- és haladásvágy. Elbeszélő költeményei, drámái és lírai költeményei a mai napig az irodalomoktatás magját képezik, hiszen munkássága kikerülhetetlen jelentőségű a magyar romantika és reformkor szempontjából.
1836-ban írta meg a Szózat című alkotását, amely – a Himnuszhoz hasonlóan – az Aurora nevű zsebkönyben jelent meg először. Sokáig vita tárgyát képezte, hogy Vörösmarty vagy Kölcsey alkotása legyen a magyar nép himnusza, az ütközetből végül a Himnusz került ki győztesen, mivel a döntéshozók úgy vélték, hogy a Szózat inkább egy szónoklat, melyet Vörösmarty idézett a magyar néphez, ellenben a Himnusszal, amely a teremtőnek címzett fohásznak tekinthető. Ugyan Vörösmarty szövegéből azt gondolhatnánk, a költő kiváló szónok lehetett, ez valójában nem így volt: miután Bács-Bodrog vármegye képviselőjévé választották, alig hallatta a hangját a közgyűlésben. Később követte barátját, Kossuth Lajost és a forradalmi kormányt Debrecenbe, Szegedre, majd Aradra is. A világosi fegyverletétel után sokáig bujdosni kényszerült, míg végül 1850-ben feladta magát, majd ugyanebben az évben kegyelmet kapott Haynautól. A szabadságharc kedvezőtlen kimenetele meggyengítette szervezetét, így 1853-ban, mindössze 53 évesen halt meg.
Borítókép forrása: YouTube
