Amikor egy szexjelenetet látunk a moziban, nem túl gyakran gondolkodunk el azon, hogy hogyan, milyen körülmények között forgathatták le ezt a színészek. Most azonban számos nyilatkozat kapcsán előtérbe került az úgynevezett intimitás-koordinátorok munkája és annak fontossága – vagy épp felesleges volta?
Az intimitás-koordinátorok (intimacy coordinators) feladatai közé tartozik, hogy segítsenek a színészeknek abban, hogy biztonságban és kényelmesen végezhessék munkájukat, miközben szexjeleneteket forgatnak. Ez azonban nem mindig volt bevett szokás Hollywoodban, leginkább az utóbbi öt évben lett felkapott szakma, előtte szinte sosem voltak jelen a forgatásokon. A hetvenes évek szexiparáról szóló sorozat, a 2017-ben forgatott Fülledt utcák volt az egyik első, amely segített kitaposni az utat az intimitás-koordinátorok számára. A Netflix és az Amazon streaming szolgáltatók is gyorsan léptek, és most már a stábok szerves részét kezdik képezni ezek a szakemberek.
Azonban nem mindenki ért ezzel egyet. A Trónok harca és más sikerfilmek színésze, Sean Bean a hónap elején az angol Timesnak adott interjút. Többek között azt is elmondta az őt kérdező újságírónak, hogy szerinte a forgatásokon a #MeToo mozgalom óta egyre inkább jelenlévő intimitás-koordinátorok elrontják a szexjelenetek spontaneitását.
“Úgy gondolom, hogy a szerelmesek természetes viselkedését elrontaná, ha valaki egy technikai gyakorlattá bontaná le azt.”
– mondta, majd megosztotta a Lady Chatterley szeretője című film 1993-as adaptációjának forgatási tapasztalatait. “Spontán volt és örömteli. Jó volt köztünk a kémia, de tudtuk, hogy valami szokatlant kell eljátszanunk. Mert ő is házas volt és én is, de követtük a történetet. Megpróbáltuk átadni az igazságát annak, amit D. H. Lawrence írt a regényében”. Amikor a riporter rámutatott arra, hogy ezek a szakemberek azért vannak jelen, hogy megvédjék a színészeket ezekben a #MeToo utáni időkben, Bean azt felelte, hogy szerinte ez a színésznőn múlik, és van, aki sokkal több mindent bevállal – például Snowpiercer-beli partnere, Lena Hall is. A színészt bevallása szerint gátolná a munkában, ha valaki instruálná, hogy hova tegye a kezét és mit hogy fogjon meg a partnerén.
A megjegyzés felkavarta az állóvizet, és sok színésznő szólalt meg az ügyben. Nyilatkozott például Hall is, aki szerint Bean mindig is tisztelettudó volt vele a forgatások során, ettől függetlenül azonban ő is támogatja a szakértők jelenlétét hasonló jeleneteknél. Rachel Zegler, a West Side Story fiatal színésznője a Twitteren fogalmazta meg véleményét Bean megjegyzésével kapcsolatban. “Az intimitás-koordinátorok biztonságos környezetet teremtenek a színészek számára. Rendkívül hálás voltam azért, amit a West Side Story forgatásán kaptunk – kegyet gyakoroltak egy olyan újonccal szemben, mint én és edukálták a körülöttem lévőket, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek. A spontaneitás az intim jeleneteknél veszélyes is lehet, ébresztő!”
Amanda Seyfried, aki a Bajos csajokkal és az Ördög bújt beléddel lett ismert Hollywoodban a kétezres évek elején, úgy véli, neki is jobb lett volna tizenévesen, ha van valaki, aki segíti őt bizonyos helyzetekben.
“Tizenkilenc évesen fehérnemű nélkül mászkáltam, viccelsz velem? Hogy hagyhattam, hogy ez megtörténjen? Ó, tudom miért: tizenkilenc éves voltam, és nem akartam senkit idegesíteni, és meg akartam tartani a munkámat. Ezért.”
Emma Thompson színésznő szerint egy fantasztikus újítás, hogy megjelent ez az új szakma, és szerinte nem igaz, hogy csak úgy „menni kell a flow-val” egy szexjelenet esetén. “Van ott egy kamera és egy stáb – nem egyedül vagy a szállodai szobában. Egy csomó pasas vesz körül, akik dolgokat visznek ide-oda. Szóval nem kényelmes helyzet, pont.” De nemcsak színésznők szólaltak fel, hanem például a Galaxis őrzői-filmek rendezője, James Gunn is, aki szintén Twitteren osztotta meg gondolatait.
“A filmipar legújabb szakmái közül az intimitás koordinátorokért vagyok a leghálásabb. Ha jól végzik a dolgukat – és mindazok, akikkel dolgoztam, így tettek –, egyszerűen gondoskodnak arról, hogy mindenki egy oldalon legyen – a rendező és az összes érintett színész. Tapasztalataim szerint lehetővé teszik a színészek számára, hogy MÉG JOBBAN szabadnak érezzék magukat, nem pedig kevésbé, mert mindenki tisztában van azzal, hogy mik a határok és melyek nem, és tisztában vannak azzal is, hogy a filmrendező pontosan mit keres. Nem különböznek a kaszkadőr koordinátoroktól.”
Valószínűleg az ügy nem marad ennyiben, és további megszólalókra lehet számítani, akik egyik vagy másik oldalra állnak majd. Érzékeny téma, különösen ami Sean Bean kerek perec kimondott véleményét illeti, hiszen ezekben a zaklatásokkal terhelt, változó világban sokan hajlamosak csípőből rásütni az érzéketlen jelzőt, még akkor is, ha ő – feltételezhetően – szakmai szempontok alapján mondta a szexjelenetekről, amit gondolt.