A pécsi születésű Lomb Kató volt az ország és a világ első szinkrontolmácsainak egyike, Így tanulok nyelveket című könyvét pedig százezrek forgatták lelkesen. A fordítók világnapja alkalmából emlékezünk a legendás hölgyre, aki több, mint húsz nyelvet tanult meg autodidakta módon.
Középiskolában nyelvi antitalentumnak tartotta magát, és annak tartották tanárai is, kettesre vizsgázott németből, ezért senki sem gondolta volna, hogy Lomb Kató (akkor még Szilárd Katalin) neve összeforr majd a sikeres nyelvtanulással. 1926-ban a Szent Erzsébet (ma Leőwey Klára) Leánygimnáziumból való érettségi után a természettudományi pálya felé fordult, pedig az idegen nyelvek akkor is érdekelték. “Néhány közmondás – a szűkszavú formákba kristályosodott népi bölcsesség – révén szerettem bele a nyelvekbe.” – írta könyve előszavában. A diplomája kézhezkapása után eldöntötte, hogy nyelvtanításból fog megélni, de azt még nem tudta, melyik nyelv legyen az. Franciául már tudott valamelyest egy tanfolyamnak hála, a szerves vegytan tanulmányoknak köszönhetően pedig értett latinul. Előbbiből számos más tanár akadt rajta kívül a városban, a latin pedig nem sok mindenkit érdekelt, így az angol mellett döntött – viszont angolul még nem beszélt ekkor. “Szükség és tudásvágy kettős ösztönzése” – ez volt a kulcs, ami miatt kialakított egy nyelvtanulási módszert, amit aztán könyvében le is írt.
1941-et írtunk, amikor vállalva a politikai helyzet miatti veszélyeket, oroszul kezdett tanulni, ám ez nem ment könnyen, hiszen az akkori Magyarországon mégis hol talált volna ilyen nyelven írt könyvet? A szerencse sietett a segítségére és a véletlen, ahogy ő fogalmaz. Egy Berlinből Balatonszárszóra nyaralni utazó fehérorosz család pont abban a panzióban szállt meg, amiben ő a férjével aznap, és a külföldiek után a szobát kitakarító asszony a szemétbe dobott egy vastag, oroszul írt könyvet. Kató azonnal lecsapott rá, és ez lett legelső olvasmánya ezen a nyelven, egy szerelmes regény. Később aztán színvonalasabb könyvek következtek, persze álcázva rágta át magát rajtuk – Gogol Holt lelkek című kötetét például magyar lexikonként köttette be. 1945-ben, amikor a budapesti Városháza felszabadult, azon nyomban jelentkezett orosz tolmácsnak, és itt kezdődött karrierje. Egy évvel később a Szövetséges Ellenőrző Bizottság magyar irodájában kezdett dolgozni, ahol rengeteg külföldi megfordult, és nemcsak nyelvtudását gyarapította napról napra, hanem a tolmácsi képességei is fejlődtek, történetesen a nyelvek közti villámgyors váltásé.
Miután már beszélt három nyelven, érdekelni kezdte a román – így hát megtanulta azt is. Igencsak foglalkoztatta,hogy módszere vajon működik-e olyan nyelveknél, amelyek nem germán, szláv eredetűek – a sors pedig úgy hozta, hogy abban az évben indult először kínai tanfolyam az egyetem Kelet-ázsiai Intézetében. Két év tanulás után már az odaérkező küldöttségeknek tolmácsolt, és regényeket is fordított. 1954-ben, életében először átléphette a magyar határt, útja Csehszlovákiába vezetett, ehhez az úthoz Ivan Olbracht Ploretár Anna című regényéből silabizálta ki a főneveket, igeragozásokat és tanult meg csehül. “A szlovák és ukrán szövegeket ezután már nem volt nehéz megérteni és fordítani”, írta könyvében, de azt is megjegyezte, hogy a bolgár nyelvvel nehezebben boldogult. Aztán, mintha ez nem lett volna elég, megtanult olaszul és spanyolul is, utóbbit éppenséggel azért, mert akkori munkahelyén, a Parlamentben felkérték, hogy egy Spanyolországba tartó delegációnak segédkezzen majd – nem is feltételezték róla, hogy nem beszéli a nyelvet, ő pedig gyorsan – két hét alatt – felzárkózott.
Összesen huszonkét nyelven értett, ebből tizenhattal (a fentieken túl a héberrel, a lengyellel, a japánnal, a dánnal) keresett pénzt. Kilencvennégy éves koráig élt, és csodás pályafutása alatt volt tolmácsa például Kodály Zoltánnak és Rákosi Mátyásnak is, részt vett UNESCO-üléseken, de az egyetemen való tanítást sem hagyta abba. Az Így tanulok nyelveket-en kívül még három könyvet írt, Bábeli harmónia: interjúk Európa híres soknyelvű embereivel, Egy tolmács a világ körül, és a Nyelvekről jut eszembe címmel. A híres lingvista az alábbi videóban Vitray Tamással beszélgetett:
Mi volt a titka?
Könyvét nem azoknak írta, akik lassan, hosszú idő alatt szeretnének megtanulni egy-egy idegen nyelvet, az ők oktatásukat pedagógusokra bízza. Ezzel szemben az Így tanulok nyelveket “egy gyakorlatban nem létező embertípusnak, az Átlag Nyelvtanulónak, továbbiakban ÁNy” alkotta, aki dolgozik vagy tanul, ezért nincs ideje külön nyelviskolába járni. Az ÁNy abban átlagos, hogy nincs különösebb érzéke a nyelvekhez, de azért nem is antitalentum. Hetente tíz órát legalább érdemes foglalkoznia a kiszemelt nyelvvel, és ideális esetben minden nap – tehát az egyik kulcs a rendszeresség. Módszerének központi eleme volt, hogy a nyelvtani szabályok ismerete mellett ne csak példamondatokkal tanuljon az ÁNy, hanem használja aktívan és magában építse fel a nyelvet. A szókincsbővítést a vizuális asszociációval megtanulható főnevekkel kezdte, majd utánuk jöhettek az érzékelhető tulajdonságok, az igék és így tovább. Rendkívül fontosnak tartotta az olvasást, különösképp a szépirodalmi művekét, és nagy segítség, ha olyat választunk, amit már olvastunk magyarul. Így a kontextusból kitalálhatóak egyes kifejezések, de ha nem szeretnénk betűket böngészni, akkor ugyanezt a hatást érhetjük el, ha idegen nyelven nézünk filmet. Ez azért is fontos, mert szerinte sokkal hasznosabb a szótárazásnál az, ha mondatba, szituációba foglalva tanulunk meg valamit. Visszatérve a nyelv forrására, a könyvek és filmek mellett hallgassunk podcastot, nézzünk Youtube-on interjúkat kedvenc színészeinkkel (akik az adott nyelven beszélnek persze), és ragadjunk meg minden lehetőséget, ahol a megtanulandó szavakat hallhatjuk. Lomb Kató a kommunikáció fejlesztésében az “önmagunkkal való beszélgetést” is fontosnak tartotta, ha nem volt épp kéznél egy beszélgetőpartner. Ez igencsak egyszerűen megvalósítható, hiszen elég körbenézni a szobában, ahol épp ülünk, és mondjuk fel magunknak, amit látunk – a történéseket, a tárgyakat, mindent. Ha partnerrel sikerül csevegnünk, pláne ha anyanyelvivel, ne sértődjünk meg és ne riadjunk vissza attól, ha kijavít minket, hiszen csak így válhatunk jobbá.
De hát ezek csak tanácsok, gondolhatnánk, és valóban – Lomb Kató sosem állította, hogy nyelvzseni lenne, és azt sem, hogy feltalálta a gyors nyelvtanulás spanyolviaszát. De megvolt benne az, amit bárki magáénak tudhat: a tudásvágy, a szorgalom és a szenvedély.
Borítókép forrása: Youtube