Barion Pixel John Lennon születésnapjára – Levél az egykori Beatle-nek – Coloré

John Lennon születésnapjára – Levél az egykori Beatle-nek

2021. 10. 09.

Ma ünnepelné születésnapját a legendás Beatle. John Lennon 81 éves lenne.

Kedves John!

Ma lennél 81 éves. Vajon hogyan énekelnéd meg a 21. századot?

Bizonyára azzal a tehetséggel nyúlnál hozzá ehhez az időszakhoz, és a veled történtekhez is, ahogy annak idején tetted.

Nem volt egyszerű a gyerekkorod, te mégis kihoztad belőle a legjobbat.

1940-ben, a születésed után alig pár héttel Liverpool a légitámadások során komoly károkat szenvedett a második világháborúban. Ennek jeleit a város még a tinédzser éveid alatt is viselte, de szerencsére a Menlove Avenue-n ebből nem sokat érzékeltél, hiszen jó ötven percet kellett buszoznod, hogy a belvárosba érj.

Bizonyára hiányzott az édesapád, de azért nem lehetett rossz a nagynénéddel és a nagybátyáddal felnőni, hiszen voltak ott gyerekek bőven! Nem is beszélve az árvaházról a Strawberry Fields-en, ahová átjártál, hogy játssz a srácokkal, vagy épp verekedj velük, mert ha balhé volt, te mindig ott voltál!

Ettől még persze sok időt töltöttél édesanyáddal, Juliával. Ő tanított meg bendzsózni és zongorázni is. Nagyon szerette a zenét, ahogy te is, együtt hallgattátok Elvis-t. Egyszer még egy gitárral is meglepett, de a nagybátyádék sem maradtak alul: egy szájharmonikával ajándékoztak meg.

Az önfeledt gyerekkor sajnos nem tartott sokáig, édesanyádat elütötte egy rendőr. Ekkor ugyan csak 18 éves voltál, mégis két éves volt a zenekarod, a Quarrymen, akinek tagjaival a hangzás miatt a fürdőszobában gyakoroltál. Eközben a kórus tagjaként templomba is jártál, itt ismerkedtél meg Paul McCartney-val, és mivel jól gitározott, elhívtad a bandádba. Annyira bíztál a sikerben, hogy még azt is kijelentetted, hogy inkább leszel öngyilkos, mint hogy valami hagyományos munkát végezz.

Egész komolyan beindult az életetek, Liverpool-szerte felléptetek kisebb klubokban. Első feldolgozásotok a Buddy Holly and the Crickets-től volt, és annyira megtetszett neked ez a crickets – tücskök –, hogy a rovar-vonalat továbbszőve a The Beatles nevet adtátok a bandának.

A kezdetekkor még annyira szeretted ezt a bandát, hogy el sem hitted volna, mennyire fogod gyűlölni.

Akkora sikeretek volt, hogy 1966 márciusában azt a kijelentést tetted, hogy népszerűbbek vagytok, mint maga Jézus. Természetesen ezzel kivívtad a katolikus egyház ellenszenvét, de komolyan gondoltad.

The Beatles
John Lennon és a legendás The Beatles/Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Alig egy évtized adatott meg nektek. Ugyan a siker töretlen volt, mégsem jöttetek ki együtt hosszú távon. Sok-sok ellentét feszült köztetek zenében, üzleti ügyekben és a banda menedzselését tekintve is, így 1970-től hivatalosan is külön váltak útjaitok.

Ezután nem finomkodtál, ha egykori együttesedről volt szó: elégedetlen voltál a dalok minőségével, így újra fel akartad venni őket, kijelentetted, hogy inkább lettél volna a Monty Python tagja, mint a Beatles-é. Azt mondtad, Paul zenéi ,,nagyi dalok”, pedig annak idején ő tanított meg téged hathúros gitáron játszani. Haragudtál a rajongókra, amiért hangosabbak a nézőtéren, mint a zenétek. Még a saját fiadnak sem mondtad meg, ki vagy: a tévéből tudta meg, hogy az apja az egykori Beatles egyik dalszerzője.

Ekkora már az LSD használatát sem szégyellted. Először a fogorvosod kínált meg vele, aztán már első feleségedet, Cynthiát is rá akartad szoktatni, végül emiatt ért véget a házasságotok. Na meg amiatt, mert bántalmaztad. Tudtad magadról, hogy féltékeny típus vagy, és hogy nehezen fejezed ki magadat, ez a frusztráció pedig ahhoz vezetett, hogy bántottad a körülötted lévőket.

Amikor megismerkedtél a második feleségeddel, Yoko Onóval, a bántalmazás – akárcsak a Beatles – abbamaradt. A banda feloszlásáért talán a mai napig hibáztatják özvegyedet.

Vele igazán boldog voltál. Teljesen megváltoztál: a békét hirdettétek sajátos eszközeitekkel. Ezen kívül megszeretted a főzést, Yokóval aludtál a kórházban a gyermeketek születésekor, elkezdtél miatta japánul tanulni. Azt mondtad, hogy a kapcsolatotok semmihez nem hasonlítható, amit addig tapasztaltál: ,,Többet ér, mint egy sláger vagy mint az arany. Mindennél többet ér”.

John Lennon és Yoko Ono
John Lennon és Yoko Ono/Fotó: Shutterstock

Féltél a sötétben, sokáig nem merted hordani a szemüvegedet, és akkor is magadba zuhantál, amikor ’65-ben egy riporter téged hívott a ,,dagi Beatle”-nek.

Mit számított neked mindez, John? Miért érdekelt, hogy mit mond egy riporter, vagy hogy kinek nem tetszik a szemüveged? Olyan slágerek után, mint az All you need is love – ami egyébként a kedvenced volt – mitől féltél?

Sajnos nem volt időd rá, hogy megválaszold magadnak ezt a kérdést: 1980. december 8-án egy férfi aláírást kért tőled New Yorkban. Akkor még nem tudhattad, hogy utoljára írod alá: John Lennon. A férfi meggyilkolt, és ugyan azóta börtönben ül, ez nem hozott vissza téged.

Halálod másnapján elhamvasztottak, és senki nem tudja, hogy hol vannak földi maradványaid.

Csak reménykedni tudunk abban, hogy tudod, a mai napig sokan szeretnek.

Talán ha újrakezdhetnéd, sok mindent máshogy csinálnál.

Máshogy csinálnád, John?

Imagine
Fotó: Shutterstock