A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük, mivel Kölcsey Ferenc ekkor fejezte be a magyar nép egyik legfontosabb és legismertebb művét, a Himnuszt.
A kézirat szerint Szatmárcsekén 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt Kölcsey Ferenc. Sok mű betöltötte korábban a szerepét, például a Rákóczi-nóta, a Boldogasszony Anyánk kezdetű dal és az osztrák császári himnusz is.
Csak pár évtizede hivatalosan a himnuszunk
Kölcsey művét 1903-ban az országgyűlés elismerte, de csak 1989-ben került be az Alkotmányba hivatalosan. Az eredeti címe hosszabb volt: Hymnus – a’ Magyar nép zivataros századaiból, igaz az első megjelenésről az alcímet lehagyta a költő.
Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg a költeményt, amit Kölcsey Ferenc sosem hallhatott, mivel 1838-ban meghalt. Gárdonyi Géza a feljegyzéseiben így emlékezett vissza Erkel munkájára:
Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz…
Érdekességek Kölcsey Ferencről
Kölcseyről két híres képmás maradt fent. Az egyik Anton Einsle olajfestménye, a másik az erről készült metszet Johann Endertől. Mindkettőn a jobb szemére vak. Ugyanakkor a vele foglalkozó tanulmányokban hol azt olvashatjuk, hogy gyermekkori himlő a bal szeme világát vette el, hol pedig azt, hogy jobb szemével nem látott.
Köztudottan jó barátságban volt Szemere Pállal, együtt írták a Felelet a Mondolatra című művet. A levelezésük felmaradt az utókor számára, amiben Kölcsey sokszor szerelmeként, édeseként szólította meg. A levelek és címezetlen szerelmes versei miatt felmerült, hogy gyengéd érzelmeket táplált legalább egy férfi iránt az élete során.
Kölcsey, elvileg, negyvennyolc évesen, váratlanul halt meg, 1838. augusztus 24-én, Szatmárcsekén. Másnap pedig szokatlanul gyorsan eltemették. Azonban olyan legendák keringtek, hogy valójában a hatalom emberei az éjszaka közepén elfogták, elhurcolták és bebörtönözték, a koporsót pedig üresen temették el.
1938-ban exhumálták a sírt, de a talajvíz komoly károkat okozott a koporsóban így nem került elő minden csontja. Azonban a koponyát megtalálták, amin a jobb szemüreg kisebb volt, mint a bal, így eléggé valószínű, hogy tényleg Kölcsey Ferenc feküdt a sírban.
Forrás: Országos Széchényi Könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Kolcsey.org, Vates
Borítókép forrása: YouTube / Időutazó screenshot
