Barion Pixel Időutazás a József Attila Színházban – Ilyen egy irodalmi szalon a XXI. században – Coloré

Időutazás a József Attila Színházban – Ilyen egy irodalmi szalon a XXI. században

2025. 01. 31.

A József Attila Színház a maga teljességében hozza vissza az irodalmat a színházba, méghozzá irodalmi szalonok formájában!

A József Attila Színház nevéhez hűen nemcsak névadóját tartja fontosnak, hanem az irodalmat is, éppen ezért néhány hetente a Színház irodalmi szalonná alakul.

Így volt ez az első alkalommal, 2025. január 22-én is, amikor is a névadó, József Attila volt a főszereplő. Ennek oka elsősorban az, hogy a költő idén 120 éve jött világra. Ennek örömére a teátrum drámapályázatot hirdetett, melyre ötvennyolc mű érkezett. Az elbírálást követően a költő születésnapján, április 11-én hirdetik ki a győztes darabot, melynek színpadi verzióját szeptemberben láthatjuk.

Irodalmi szalon a József Attila Színházban

József Attilát minden magyar ismeri, hiszen ha máshol nem, az iskolában találkozott a verseivel. Ez éppen elég ahhoz, hogy részt vegyünk egy, a szalon biztosította beszélgetésen, merthogy csupán nyitottságra van szükségünk. A József Attilát megismerő úton Fehér Anna színésznő, Juhász Anna irodalmár és Zalán Tibor költő volt a segítségünkre. Bár különböző lexikális tényeket is megtudtunk, a költő lelkéhez, érzéseihez és problémáihoz is közelebb kerülhettünk. Számos, eleddig nem feltétlenül közismert részletre derült fény az életéből, ami magyarázatot szolgál melankolikus verseire.

A József Attila Színház irodalmi szalonja legközelebb Márai Sándorról emlékezik meg / Fotó: Kállai Tóth Anett / József Attila Színház / Facebook
A József Attila Színház irodalmi szalonja legközelebb Márai Sándorról emlékezik meg / Fotó: Kállai Tóth Anett / József Attila Színház / Facebook

Hajlamosak lehetünk elfelejteni azt, hogy a nagy költők – akárcsak mi – hús-vér emberek voltak hasonló problémákkal, élethelyzetekkel és tapasztalásokkal. A József Attila Színház irodalmi szalonja tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy a szerzőket közelebb hozzák a jelenkor emberéhez, s ekképp műveiket is érthetővé tegyék azok számára, akik eleddig nem tudtak azonosulni a versekkel, de szerették volna érteni őket, valamint a költő érzéseit és motivációit.

A következő irodalmi szalon február 21-én, Márai Sándor halálának évfordulóján lesz, mely A gyertyák csonkig égnek című darabot előzi meg.

Nyitókép forrása: Coloré