Barion Pixel Akinek már Natalie Portman is magán viselte a nevét: 5 kevésbé ismert tény a ma 40 éves Greta Gerwigről – Coloré

Akinek már Natalie Portman is magán viselte a nevét: 5 kevésbé ismert tény a ma 40 éves Greta Gerwigről

2023. 08. 04.

Eddig a mellőzött, női rendezők között tartották számon, a 155 millió dollárral nyitó Barbie című film után azonban kitörölhetetlen nyomot hagyott az amerikai filmszakmában. Aktív gyermekből vált filozófia hallgatóvá, később színésznővé, majd tudatos rendezővé, aki gyűlöli, ha a színészek átírják a forgatókönyvet és felkészületlenül érkeznek a felvételre, ugyanakkor szigora olyan sikereket szavatol számára, amelyekről eddig álmodni sem mert. Mit érdemes tudni a világ jelenleg egyik legsikeresebb, női rendezőjéről, a ma negyvenedik életévét betöltő Greta Gerwigről?

Az elmúlt hetekben feje tetejére állt a mozirajongók, egyúttal Greta Gerwig világa: a július 21-én debütált Barbie megjelenése napján 155 millió dollárt hozott a konyhára, ezzel bebiztosította a helyét a kasszasikerek között. (Egyúttal határozottan maga mögé utasította Christopher Nolan ugyanezen a napon debütált, Oppenheimer című alkotását, amely 80,5 millió dolláros bevétellel zárta a napot.) 

A szükségtelen összehasonlítgatásnál azonban talán fontosabb, miből lett a cserebogár, azaz hogyan vált a ma negyvenedik születésnapját ünneplő Greta Gerwig korunk egyik legmeghatározóbb alkotójává, akinek a nevét mostanra a biztos Oscar-esélyesek között emlegetik. 

1. ADHD-s gyermekből elutasított művész

Akárcsak a szintúgy elképesztő karriert befutott Lady Gaga, úgy Gerwig is a kaliforniai Sacramentóban látta meg a napvilágot egy nővér (Christine Sauer) és egy biztosítási ügynök (Gordon Gerwig) gyermekeként. Szülei aktív gyermekként emlékeznek vissza lányukra, aki már korán érdeklődést mutatott a tánc iránt, később pedig versenyszerűen vívott. (Elmondása szerint csak felnőtt korában diagnosztizálták ADHD-val, amely utólag rengeteg, vele kapcsolatos kérdésre adott választ.)

Anyagi okokból kifolyólag azonban hamar fel kellett adnia párbajtőr-karrierjét, s a New York-i zenés színház-szak helyett a Barnard College-ban végzett angol-filozófia szakon. Gerwig hivatalosan soha nem tanult filmezést, mi több, egyik egyetem sem fogadta el a jelentkezését, amikor a már említett alapszak után művészeti mesterszakon folytatta volna tanulmányait. (A Lady Bird, a Kisasszonyok, s főleg a Barbie sikere után egyszerre vicces és szomorú ebbe belegondolni.) 

2. A hatás neve: Woody Allen 

Nem titok, hogy Gerwig számos művész munkája előtt adózik imádattal, de egy vele készült interjúban egyértelműen Woody Allent jelöle meg legnagyobb befolyásaként a munkájára: „Nagyon nehéz mérni a befolyását, mivel az olyan mélyreható” – nyilatkozta róla Gerwig. 

Greta Gerwig
Kép forrása: Emma McIntyre/Getty Images

Allen mellett persze akadnak még olyan alkotók, akik befolyásolták Greta Gerwig munkásságát, így például a Sebhelyesarcú rendezője, Howard W. Hawks, a Father of my Children kortárs, francia alkotója, Mia Hansen-Love, vagy a belga-francia Angés Varda, akit Martin Scorsese egyszer a mozi istenének nevezett. 

Érdekesség, hogy akárcsak Woody Allen filmjei, úgy Gerwig alkotásai is gyakran saját tapasztalatokon alapulnak. Egy, a Lady Bird forgatásán készült, kulisszák mögötti videóban például azt mondta, a saját életéből kiindulva szokta kezdeni az alkotást, majd a történet gyorsan kiforrja önmagát. 

3. Greta Gerwig kontra rögtönzés – 1:0

Gerwig alkotói filozófiájának része, hogy nagy becsben tartja a színészeit: elmondása szerint „minden a színészekről szól”, így gyakran motiválja őket abban, hogy bátran építsék bele a személyiségüket is a performanszba, hogy az még autentikusabb legyen. Egy dolgot nem tolerál: ha valaki átírja a forgatókönyvet, azaz minimális improvizációt engedélyez a színészeknek, s elvárja, hogy azok szóról szóra megtanulják a szöveget

Egyébiránt azonban a színészek imádnak vele dolgozni: amikor Margot Robbie felkereste a Barbie rendezésével kapcsolatban, Gerwig mindenben rugalmasan alkalmazkodott a színésznő által elképzelt világhoz. (Még abba is belement, hogy egy életnagyságú Barbie házzal fejeljék meg az elképesztő látványvilágot.) Robbie elmondása szerint imádott vele dolgozni, mert Gerwig minden porcikájából árad az inspiráció. 

4. Már Natalie Portman is magán viselte a nevét

Greta Gerwig a 2018-as Kisasszonyok adaptáció kapcsán került be a mainstream rendezők közé, ám nem kizárólag kifogástalan kvalitásai, sokkal inkább a diszkrimináció apropóján. Gerwig neve is felmerült ugyanis abban az Oscar-díjjal kapcsolatos vitában, amely azután indult el, hogy egyetlen nőt (többek között őt sem) jelölték a legjobb rendező kategóriában 2018-ban. (A Kisasszonyokat egyébként a legjobb film, a legjobb színésznő, a legjobb női mellékszereplő, a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb eredeti filmzene és a legjobb jelmeztervezés elismerésekre jelölték.) 

Greta Gerwig
Kép forrása: Tristan Fewings/Getty Images

A jelölés elmaradását aztán többen kifogásolták: Hillary Clinton például a Saturday Night Live-ban beszélt az ügyről, Natalie Portman pedig (akivel Greta pályakezdő színészként a Csak szexre kellesz című filmben szerepelt együtt) abban az évben egy olyan ruhában lépett a vörös szőnyegre, amelyen az elhanyagolt, női rendezők, többek között Gerwig vezetékneve is szerepelt. 

5. Rekorder (nemcsak) a nők között

Lina WertmüllerJane CampionSofia Coppola és Kathryn Bigelow mellett Gerwig az ötödik, akit nőként a legjobb rendező kategóriában jelöltek Oscar-díjra. Ha esetleg Gerwig valamilyen oknál fogva a közeljövőben hazavinné a trófeát, ő lenne a második a világon, akit ezzel a szobrocskával jutalmaztak munkájáért (a felsoroltak közül egyedül Kathryn Bigelow kapta meg az elismerést), egyúttal a legfiatalabb művész, aki megkapta a szobrocskát. 

Greta Gerwig azonban nemcsak e tekintetben rekorder: friss filmje, a Barbie az első olyan alkotás a világon, amelyet egy nő rendezett, s ekkora bevétellel (162 millió dollár) zárta a nyitó hétvégét. (Gerwig ezzel leelőzte Anna Boden és Ryan Fleck 2019-es kasszasikerét, a Marvel-univerzumhoz tartozó Marvel kapitányt.)

Greta Gerwig egyéb tekintetben is rekordernek bizonyulhat: a Variety szerint az eddig riválisnak tekintett Oppenheimerrel kombinálva a „Barbenheimer” az USA történetének negyedik legnagyobb bevételével (konkrétan 300 millió dollárral) büszkélkedhet a nyitóhétvégén, őket csak olyan franchise-ok előzték meg ezidáig, mint a Bosszúállók: Végjáték (402 millió dolláros bevétellel), a Bosszúállók: Végtelen háború (314 millió dolláros hozammal) és a Star Wars: Az ébredő erő(313 millió dolláros bevétellel). 

A The New Yorker forrásai szerint Gerwig újra nagy fába vágja a fejszéjét: nemrég a Netflix kérte fel egy új feladatra, amelyben C.S.Lewis Narnia krónikái című alkotását viszi majd vászonra. 

Források: WMojo.comImdb.comDigitalSpy.com
Borítókép forrása: Mike Marsland/Getty Images