Barion Pixel Hitted volna? Ők Magyarország aranymosói! – Oldal 2 – Coloré

Hitted volna? Ők Magyarország aranymosói!

2024. 07. 12.

A Kárpát-medencében több évszázados hagyománya van az aranymosásnak, olyannyira, hogy a folyami aranymosás mesterségét apáról-fiúra örökítették, és így biztosított megélhetést generációkon át családok százainak. A megszerzett tudást, a jó lelőhelyeket, a szükséges eszközök megalkotását és működésének elvét féltve őrizték, ezért alakult ki egy zárkózott, rideg és magányos kép a folyami aranymosókról. 

Az utolsó mohikánok

,,Ez az ősi mesterség, s annak minden korabeli részlete csak a szorgos néprajzkutatói munka eredményeként maradhatott fent. N. László Endre volt ennek a legnagyobb művelője, ő az újkori aranyászok ,,bibliáit”, az utolsó ,,mohikánok” történeteit, munkamódszereit, fortélyait részletesen lejegyzetelte, a fennmaradt iratokat felkutatta, átolvasta, majd a gyűjteményt olvasmányosan az érdeklődők elé tárta. Az ő munkássága példaértékű volt számomra, és az ő írási voltak azok, melyek megerősítették bennem, hogy folytatni kell ezt a munkát még akkor is, ha nem tudom azt néprajzkutatói szinten végezni. Gyakorlatilag egy kihalt mesterségről beszélünk, hiszen ma már a folyóval együtt élő családokról, vagy megélhetési aranymosásról nem beszélhetünk.”

20151007 154735
Tiszta arany fotó: Kovács Attila


,,Jómagam egy barátomnak köszönhetem, hogy elkezdtem a témában kutakodni, ő volt az, aki egy akkor számomra egyszerűnek tűnő kérdéssel megfertőzött. Ennek már lassan másfél évtizede” – folytatta gondolatait az aranyász, aki szerint az aranyászközösség sem egységes: a hagyománytisztelő, a hagyományos eszözöket használó, vagyis hagyományőrző aranymosók vannak kevesebben. Őket kicsit a táncházba járókhoz hasonlítja, akik elsajátítanak egy mezőségi táncot, és ezzel is életben tartják a tradíciókat. Ugyanakkor, míg a tánchoz vannak kiváló tanáraink, aranyász manapság kizárólag autodidakta módon lehet valaki, ami egy fárasztó, sok kudarccal tűzdelt és nehéz út, csakúgy, mint maga az aranymosás. Annál is inkább, hiszen magához a mosás folyamatához legalább tíz különféle eszközre van szükség, melyeknek csak egy részét lehet megvásárolni, a többit maguknak kell elkészíteniük. 

Padok 1
A Kárpát-medencében egy alapfelszerelés az alábbiakból állt: aranynéző lapát , szér/ aranymosó pad, saroglya, gyapjúposztó, hörög/ köpőce, aranymosó teknő/ sajtár , himba/ kézi szérke, égetőkanál, aranyásztalicska, lésza. Ha tartós anyagokkal, eszközökkel dolgoznak napjaink aranymosói, elszabadulnak az árak, éppúgy, mint egy jobb horgászfelszerelés esetén / Fotó: Kovács Attila

Sokan a különböző sorozatokon felbuzdulva, vagy látványos Youtube-videók nézegetése után vesznek egy műanyagból készült, rovátkolt tányért, amivel lemennek a partra próbálkozni. Ez a tányér az alakjáról sokaknak ismerős lehet, hiszen kvázi státusszimbólummá vált a nagy aranyláz óta. Nos, ez a szerszám nem része a hagyományos folyami aranymosó felszerelésnek. Ez az aranyásók jellegzetes kelléke

– mondja Attila, aki amikor ideje engedi, a Duna mentén kutatja a föveny ajándékát. 

,,Aranyat mosni általában ott szoktunk, ahol a víz épít, azaz lerakja a hordalékát. A Dunát, Drávát tekintve az Alpokot jelöljük meg, mint elsődleges aranyforrás. Az innen származó vulkanikus eredetű kőzetek az útjuk során aprózódnak, ezekből a gömbölyödő kavicsokból a kvarccal együtt kristályosodott aranyszemcsék kiszabadulnak. Azonban nem minden hordalék aranytartalmú. Természetesen a folyók belső kanyarulata, mint másodlagos lelőhely jó kiindulási alap, azonban rengeteg tényezőtől függ, hogy azon az adott partszakaszon hol dúsul fel az arany jelentősebb mennyiségben. Ehhez nem elegendő a Google térképeit bogarászni, hanem terepmunkát kell végezni. Fel kell térképezni az adott partot, hogy hol alakulhattak ki olyan hidrológiai viszonyok, hogy az arany koncentráltan jelenjen meg” – osztotta meg velünk Attila, aki elmondta, hogy az egyetlen, jelenleg is élő szabályozás, mely említi az aranymosást az a bányászati törvény, ám a kézi jellegű folyami aranymosás nem tartozik ezen törvény hatálya alá. Tehát bárki nekiláthat, aki érzi a hívást, de a lelkes kezdők többnyire lemorzsolódnak a kemény munka és az alázatot igénylő meddő mosások láttán. 

A már említett két veterán aranymosón kívül néhányszor tíz ember, hobbi aranyász lehet, akik még kijárnak több-kevesebb rendszerességgel a partra, és vásárolt, vagy saját maguk építette paddal vallatják nagy folyóink fövenyét

– zárta gondolatait Attila, akinek fogalma sincs, hogy az elmúlt tizenöt év alatt mennyi aranyat mosott ki a Dunából. Rengeteget elajándékozott barátoknak szülinapra, hiszen ez olyan ajándék, amit nem kaphatnak bárkitől. Néhány tized grammot, ami már egy kis üvegcsében is nagyon jól mutat, előfordult, hogy a parton érdeklődő párnak, vagy egy kisgyereknek adott oda. Nem is ezért csinálja, mert mint mondja, az, hogy megéri-e, azt nem az arany ára dönti el, hanem az, hogy mit kap ettől vissza érzelmileg, testileg, pszichológiailag. Hiszen a horgász is kimegy újra meg újra akkor is, ha nem fog annyi halat, ami kiadja az engedély árát.

Nyitókép forrása: Getty Images