Több száz filmben megtalálod ugyanazt a hangot, de lehet, hogy eddig fel sem tűnt. A belsős poénként indult Wilhelm-sikoly eredetét kutattuk.
Van egy férfi kiáltás-effekt, amit alighanem mindenki ismer, aki nézett már kilencvenes évek előtti filmet. Ez a Wilhelm-sikoly, a legikonikusabb hang, melyet ma már csupán a nosztalgia kedvéért, egyfajta easter eggként használnak egyes rendezők, de évtizedeken át rendre megjelent az akciófilmekben, horrorokban és más műfajokban is.
Egy film elkészültének leginkább kulisszák mögött maradó része az úgynevezett sound design, mely ritkán kapja meg a megérdemelt rivaldafényt a nézők részéről. Kevesen gondolkodnak el azon, hogy a robbanásokat, lövések hangjait és egyéb háttérzajokat bizony nem mindig könnyű létrehozni. A fáradságos munka miatt azonban a producerek időnként egyszerűbb megoldásokhoz folyamodnak, és nem ritka, hogy ugyanazokat a hangkönyvtárakat használták/használják harminc-ötven éven át. Emiatt alakul úgy, hogy egyes hangok idővel legendássá válnak – ilyen volt a Wilhelm-sikoly is.
Kinek a fejéből pattant ki a Wilhelm-sikoly?
Ez a rövid üvöltés/kiáltás minden bizonnyal az amerikai filmtörténet legtöbbször reprodukált hangja. Vajon hogyan terjedt el ilyen mértékben egy ötvenes évekbeli westernből származó stock-hang, és bukkant fel több száz filmben és tévéműsorban, a hangmérnökök mintegy szakmai összekacsintásaként? A Wilhelm-sikoly nem egy elcsépelt eszköz, hanem egyfajta főhajtás az előtt, amit a legendás hangmérnök Ben Burtt a “hangok nyelvének” örökségének nevez.
Mielőtt George Lucasnak és Steven Spielbergnek dolgozott volna, Burtt Syracuse-ban nőtt fel.”Alaposan megismertem a filmekben ismétlődő hangokat, mert az öt nagy stúdió, amely az összes, általam gyerekként látott filmet készítette, nagyon jól elkülöníthető volt”, már ami a hangkönyvtáraikat illeti, mondta. „A Paramountnak megvolt a maga sikolya. A Warner Bros.-nak megvolt a maga sikolya.
A stúdióknak volt saját mennydörgésük, lónyerítésük, puskalövésük – nagyon érdekelt az eredetük
– mesélte Burtt, aki nem tervezte, hogy a szórakoztatóiparban helyezkedik majd el – tanárnak készült –, de tinédzserkorára olyan tudása lett a hollywoodi hangiparról, hogy nem volt “más választása”. És egy konkrét üvöltés pedig különösen szórakoztatta.
Az 1970-es évek közepén a Dél-Kaliforniai Egyetemen tanult filmgyártás mesterképzésen, amikor egy barátjával, Richard L. Andersonnal elkezdték beépíteni a sikolyeffektet a munkáikba. A hangot még a külföldről behozott harcművész-filmekhez vágott előzetesekbe is becsempészték. Aztán elmentek a mozikba, és együtt kuncogtak az “összeesküvésen”. De minek nevezzék el az effektet? Azért döntöttek a Wilhelm mellett, mert a hang az 1953-as The Charge at Feather River című filmben is hallható volt, amikor egy Wilhelm nevű lovast lelövik egy nyíllal. Burtt így emlékszik vissza: „Csak azért adtuk ezt a nevet a sikolynak, mert nem tudtuk más módon beazonosítani.”
A Wilhelm-sikoly először az 1951-es nyugati Distant Drums című westernben volt hallható, amelyben egy csapat katona a Gary Cooper által alakított kapitányuk vezetésével indiánokkal harcolnak az Everglades Nemzeti Park területén. Egy folyóban gázolnak, amikor egyiküket megharapja egy aligátor, ekkor csendül fel az ikonikus hang. Az effektet hat változatból választották ki később a stúdióban, mivel utószinkronizálás volt szükséges, tehát nem is a filmen látható színészhez tartozik az eredeti fájdalmas kiáltás. Andersonnak pont az tetszett benne, hogy teljesen egyértelműen hallható az utómunka. „Kicsit túlzás, de ettől volt kiemelkedő” – mondta.
Nem sokkal a diploma megszerzése után Burttöt felvették az 1977-es Csillagok háborúja: Egy új remény stábjába. Oscar-díjjal jutalmazott munkássága során szörnyek, mindenféle lények és robotok hangjait is szerkesztette, de egy ponton zajra volt szüksége egy harcjelenethez, amelyben egy rohamosztagos beleesik a Halálcsillag árkába: „Nem tudtam ellenállni, és beleszerkesztettem a Wilhelm-sikolyt”. Persze nem hívta fel rá a figyelmet, csak Andersonnak árulta el. Felhívta telefonon, és azt mondta, „Hé, nézd, beraktam a Star Wars-ba”, aki jót mulatott rajta. Aztán elkezdték be-becsempészni Lucas, Spielberg, Tim Burton, Quentin Tarantino filmjeibe is a legendássá vált effektet. Még az Elveszett frigyláda fosztogatóiban is elbújtatták, és ez volt az a film, melyért a két barát együtt nyerte el az Oscar-díjat a hangeffektusok szerkesztéséért.
Kettejük belsős poénja iparági viccé nőtte ki magát, ahogy a hangmérnökök egyre növekvő tábora rendre használta a Wilhelm-sikolyt. Burtt szerint úgy tűnik, hogy ez a szakmabeliek beavatási szertartásává vált. Azóta több, mint kétszáz filmben, sorozatban és animációs filmben hangzott fel a sikoly, reméljük, sose hagyják el a használatát.
Forrás: Washington Post
Borítókép forrása: Northfoto