Hazánkban és angolszász országokban is ismert a: „Ne a borító alapján ítéld meg a könyvet!” frázis. Ugyan a közmondást átvitt értelemben, embertársainkkal kapcsolatban is használjuk, mégis felmerül a kérdés: az Instagram uralta világunkban vajon mennyire választunk a borító, semmint a könyv tartalma alapján?
Fehér bőrű, tizenéves fruskák pufók ujjú ruhában: romantikus regény. Sejtelmes fekete háttér vörös sziluettel az előtérben: horror. Sherlock Holmes-féle sapkát viselő detektív rohan egy kietlen, macskaköves utcán: krimi. Az egyes műfajok jellegzetességei nem csak a címben, hanem a borító képi világában is visszaköszönnek. A figyelemfelkeltés hagyománya nem mai találmány, hiszen már a 19. században is különböző praktikákkal igyekeztek eladhatóbbá tenni a szellemi termékeket.
A fülszöveg eredete
A könyv napjainkra viszonylag költséges szórakoztató műfajjá vált, a pénzünk mellett pedig nem kevés időt és energiát fordítunk egy-egy alkotás befogadására. Ebből kifolyólag persze nem csoda, ha nehezen vesszünk le a polcról az ismeretlen szerzők köteteit, hiszen ez meglehetősen kétesélyes befektetés. Ezért érzünk némi megnyugvást abban az esetben, ha a könyvön a „New York Times bestseller” matricával találkozunk, vagy esetleg egy, már befutott író ajánlja figyelmünkbe kezdő pályatársa művét.
Pontosan ezt a célt szolgálja a fülszöveg: célja, hogy felkeltse a vevő érdeklődését, sok esetben valami új kipróbálására ösztökélje. A kifejezés maga egy Gelett Burgess nevű humoristától származik, aki 1906-ban megjelent Are You a Bromide? című kötetét fülszöveg és némi illusztráció segítségével promotálta.
Az első, széles körben ismert fülszöveg viszont Walt Whitman nevéhez fűződik: Fűszálak című könyvének második kiadásán az akkor már befutott Ralph Waldo Emerson ajánlása szerepelt: „Üdvözöllek egy nagy karrier kezdetének kapujában” – írta róla Emerson. Whitman nevét a magyar közönség többek között a Holt költők társasága című film alábbi jelenetéből ismerheti.
Nem mindenki volt ennyire pozitív véleménnyel a fülszövegek létjogosultságáról: 1936-ban Geroge Orwell az In Defense of the Novel című esszéjében úgy nyilatkozott az új jelenségről, mint undorító ostobaság. Írásában kifejti, hogy szinte napi szinten találkozik olyan regényekkel, amik ajánlások alapján felejthetetlennek tűnnek, ám valójában csapnivalók.
Ennek ellenére a kiadók és az irodalmi ügynökök a mai napig úgy érzik, hogy az ajánlások igenis megérik a befektetett energiát.
COVID és a borítók
Fülszöveg ide vagy oda, legtöbbünk a borítót veszi alapul, ha könyvválasztásra kerül sor. A tavalyi karantén során a könyvvásárlások aránya eszelős módon növekedett: az Amazon például nagyobb bevételre tett szert a járvány alatt az olvasnivalóknak köszönhetően, mint az azt megelőző három évben összesen.
Az online vásárlás során viszont nincs lehetőség beleolvasni a kiválasztott könyvekbe. Helyette a netes platformok listáiból böngészünk, és ugyan el tudjuk olvasni a könyv tartalmát, ez mégsem ugyanaz, mint belelapozni egy műbe.
Danny Arter, a The Bookseller nevű amerikai magazin szerkesztője szerint a figyelemfelkeltő borítók 10-15 éve jöttek divatba. A közösségimédia térnyerésével egyre többen kezdték el posztolni az éppen soron lévő olvasmányukat, így a könyvek tartalma helyett azok kinézete került a középpontba. Ezzel a gyakorlattal egyidőben a kiadók elkezdtek elmozdulni az izgalmasabb borítók irányába, – Arter szerint egyre gyakrabban kapnak a megrendelőtől olyan kérést, miszerint valami frisset szeretnének látni.
Ugyanebben a cikkben Johnny Pelham, a Faber vezető tervezője elmondja: a grafikai hatás az utóbbi időben a prioritási listák élére került. A két legfontosabb szempont egy könyvborító tervezésénél, hogy a formák azonnal felismerhetők legyenek, ugyanakkor valamiféle mögöttes jelentést is tartalmazzanak. A vizualitás erejét példázza többek között az is, hogy 2021-ben a korábban már emlegetett The Bookseller visszaállította az év dizájnere díjazási kategóriát.
A 24.hu cikkében Nagy László, a Tytotex kiadó borítótervezője nyilatkozott a hazai trendekről. Nagy szerint a 2000-es évek közepén a magyar könyvkiadás elkezdte felszívni a tehetségesebb illusztrátorokat, ennek hatására érzékelhető volt – és a mai napig tart – egyfajta elmozdulás a modernitás irányába. Az olcsó és gyors stockfotók helyett ma már gyakrabban jelennek meg egyedi grafikák a hazai művek borítóin. Bár ő azt tapasztalta, hogy az utóbbi tíz évben ez a tendencia megtorpanni látszik, a mérleg még mindig a műgonddal illusztrált művek felé billen.
Borítók és pszichológia
Noha egyszerűnek tűnik, a könyvborítók tervezése valójában igen hosszú és fáradalmas procedúra. A könyvek eladására való ösztönzés mellett az illusztrátorok igyekeznek egyfajta hangulatot megjeleníteni , illetve kapcsolatot teremteni az író és olvasó között. A tervezéskor többféle szempontot tartanak szem előtt, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy mit üzen a borító, és mit jelent mindez a befogadó számára.
A borítótervezés pszichológiai aspektusai közé olyan egyszerű tényeket sorolhatunk, mint a kiválasztott színek jelentése. Az illusztrátorok alapvetően az agyunk számára könnyen felismerhető négy színnel: a piros, sárga, kék, zölddel dolgoznak, mert tisztában vannak azzal, hogy a megfelelően kiválasztott szín gyakran meggyőzőbb erővel bír, mint egy kidolgozott illusztráció. Logikus módon a piros színt általában az agresszióval, vérrel asszociáljuk, míg a kék általában nyugalmat, vagy hideget jelenít meg. A sárga színhez a kreativitást, az emberi érzelmeket kapcsoljuk, míg a zölddel kapcsolatban általában a természetre, harmóniára asszociálunk.
A vizuális történetmesélés másik fontos pszichológiai aspektusa a korábban már emlegetett formák és textúrák kérdése. Nem mindegy, bizonyos alakzatokat milyen kontextusban ábrázolnak a könyvborítón, azokat pontosan hova helyezik el, hogy felkeltsék az érdeklődésünket.
Csakúgy, ahogy minden szakmában, úgy a könyvborítók tervezésének kérdésében is igencsak megosztó vélemények dúlnak. A különböző dizájnok ellenére mindössze egyetlen dologban mutatkozik konszenzus: a borító mindenképp legyen figyelemfelkeltő, hiszen a vásárló azt, és nem a könyv tartalmát pillantja meg először.
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix