A mozivászon leghíresebb és legstílusosabb kémje aligha lenne ugyanaz a filmjeiben feltűnő hölgyek nélkül, akiknek fogadtatása, a karaktereik üzenete és kinézete az évek során együtt változott a világgal.
James Bond első, később ikonikussá vált bemutatkozását voltaképp az egyik legelső Bond-lánynak, Sylvia Trenchnek (Eunice Gayson) köszönhetjük. Az 1962-es Dr. No kezdő képkockáiban együtt ülnek a pókerasztalnál, amikor Trench szóba elegyedik a vele szemben ülő sármos úriemberrel, akit ugyebár Sean Connery alakított. Az azóta eltelt majd’ hatvan évben színésznők hadát láthattuk megjelenni a franchise-ban, Bond-lánynak lenni pedig mindig is menő volt – még ha kezdetben egyfajta átokról is beszéltek a szereppel kapcsolatban.
Azt hihetnénk, hogy egy ilyen szerep automatikusan meghozza a világhírnevet, de sokuknál nem így történt, a 007-es ügynök vágyainak tárgyát és/vagy ellenségét alakító színésznők közül nem egy tűnt el a süllyesztőben a karakter megformálása után. Ez később megváltozott, de az igaz, hogy a “stigmától” azok a színésznők tudtak csak megszabadulni karrierjük során, akik már a szerep előtt is ismertek voltak. De meg kell hagyni: a Bond-lányok sokfélesége hatással volt filmipar szépségideáljára, hiszen rengeteg nációt és bőrszínt is megjelenítettek ezek a hölgyek a huszonöt mozi során.
Mitől Bond-lány egy Bond-lány?
A 007-es filmekben rengeteg, több mint félszáz nő feltűnt már fel, de nem mindegyikükre mondjuk, hogy Bond-lány, hiszen sokuk csak egy-két jelenet erejéig kapott szerepet. A jelzőt tehát általában olyan karakterekre sütötték rá, akik a híres ügynök mellett mellékszereplőként vannak jelen a filmben, a kém ellenfelei és/vagy közelebbi, intim kapcsolatba kerültek vele, gyönyörűek és vonzóak, és sokszor sajnos meg is halnak a vásznon. Emellett persze a filmek marketingesei is ráerősítettek a kategorizálásra, és egyes színésznőket már a premier előtt Bond-lányokként kezdtek hívni.
A kezdetek – a Connery-éra
Annak idején Eunice Gayson abban a tudatban írt alá Sylvia szerepére, hogy karaktere vissza-visszatér majd a filmekben, és végül Mrs. Bond lesz belőle. Ezen álmait aztán jól keresztülhúzta Ursula Andress, aki Honey Ryderként egy szál bikiniben, két kagylóval a kezében és egy tőrrel az oldalán emelkedett ki a habokból – a jelenetet a Bond-rajongók mélyen az agyukba vésték. A második Connery-filmben, az Oroszországból szeretettelben Daniela Bianchi játszotta az eredetileg balerina Tatiana Romanovát, a szovjet hadsereg egy tisztjét, akit csalinak használtak arra, hogy az oroszok bosszút álljanak a 007-esen. Az olasz színésznő hangját egyébként nem hallhatta a filmben, aki eredetiben nézte, mert akcentusa miatt Barbara Jefford mondta fel a szövegét. Az 1964-es Goldfingerben tűnt fel Pussy Galore, akit Honor Blackman alakított, és aki a nőkhöz vonzódott (bár ez Bondot nem zavarta) – viszont a filmet sokan kritizálták azért, hogy a heteroszexualitás és homoszexualitás “csatáját” egyfajta jó és rossz ütközeteként mutatta be. Meg hát ott van alapból a karakter neve is, melyre az angoltudók felvonhatják a szemöldöküket.
George Lazenby, akire alig emlékszünk
Bevallom őszintén, az Őfelsége titkosszolgálatában címet viselő Bond-mozi eddig kimaradt a filmélményeim közül, talán ezért is lehet, hogy nem csengett ismerősen George Lazenby neve. Pedig két Connery-film között, 1969-ben ő alakította a 007-est, ami már csak azért is furcsa, mert ausztrál származású, Bondot pedig hagyományosan csak angol (na jó, egyszer skót) színész játszotta. Azonban a film elkészülte után nem írt alá több szerepre, a benne szereplő Bond-lányt (mit lányt, feleséget!), pontosabban a Tracy Bondot vászonra vivő színésznőt viszont sokan ismerhetjük. Diana Rigg neve azoknak cseng ismerősen, akik követték az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fantasy-sorozatát, a Trónok harcát, a hölgy alakította benne a cinikus és bölcs Olenna Tyrellt.
A Roger Moore-évek
Roger Moore 1973-ban vette át a stafétát Connerytől, és az Élni és élni hagynitól kezdve hat filmen át formálta meg a jól öltözött ügynököt. Az ő játéka állt a legtávolabb az Ian Flemming író által kitalált figurától, hiszen szerepébe sokszor abszurditást is csempészett – gondoljunk csak a Polipka elejére, amikor bohócnak maszkírozva hatástalanít egy bombát. Ahogy elődjét, őt is körbevették a csodaszép nők, az egyik legemlékezetesebb Bond-lánya a korszaknak Maul Adams volt. A svéd színésznő az egyetlen, aki két különböző karaktert is alakított a franchiseban, méghozzá Andrea Anderst (Az aranypisztolyos férfiban), majd kilenc évvel később a Polipkában a címszereplőt. Mivel a Christopher Walken által alakított gonosz szerelme volt May Day (Grace Jones), ezért technikailag nem számít Bond-lánynak, azonban mégis itt kell, hogy szerepeljen, annyira meghatározó karaktere volt az érának, na meg a Halálvágtának.
Brosnan Bondja
A kilencvenes éveket Pierce Brosnan uralta (mármint ügynökként), akinek filmjeit a kritikusok a legrosszabb Bond-filmeknek tartják a sok kidolgozatlan speciális effekt, a rengeteg termékmegjelenítés és Brosnan nem igazán meggyőző játéka miatt. De az vitathatatlan, hogy az 1995-től 2002-ig tartó időszakban voltak először igazán sokszínűek a Bond-lányok. A legelső kínai születésű Bond-lányt, Wai Lint (A holnap markában) Michelle Yeoh alakította, aki arról is ismert, hogy akciójeleneteit mindig maga végzi. A máig egyetlen afroamerikai nő, aki Oscar-díjat nyert a legjobb női főszereplő kategóriában, az Halle Berry. Az ő Jinxe, tisztelegve Ursula Andress karaktere előtt, hasonlóan stílusosan lépett színre a Halj meg máskorban, csak az ő bikinije narancssárga volt, de nem hiányzott az oldaláról az alkarnyi kés sem. Az Aranyszem szociopata, hidegvérű gyilkos Xenia Onatoppja az X-Menekből is ismert Famke Janssen által kelt életre, a holland színésznőnek ez volt a legelső fontosabb mellékszerepe, és rajta nem fogott az „átok”, nem tűnt el a süllyesztőben. Dr. Christmas Jonest Denise Richards játszotta, és az egyik legkiábrándítóbb Bond-lánynak tartják. Az 1999-es A világ nem elégben ugyanis végig forrónadrágban volt, de hogy ne legyen egydimenziós karakter, tudós hivatást adtak neki, ám ez nem sokat segített rajta. Bondnak aztán ebben a moziban francia szerelme is akadt, méghozzá Elektra King (Sophie Marceau) személyében, aki akkorra már híres volt, köszönhetően a Házibuli-filmeknek, így egy percig sem kellett attól tartania, hogy beskatulyázzák.
A legköszönő ügynök, Daniel Craig
Daniel Craig James Bondja merőben más volt, mint elődeié, viszont az ő játéka áll a legközelebb a Flemming által kitalálthoz. Bizony, nem az a tipikus angol úriember, akit megszokhattunk, sokkal ridegebb, de visszanézve az elmúlt tizenöt évre bebizonyosodott, hogy kellett a filmes karakternek a vérfrissítés. Ugyanez elmondható a női mellékszereplőkről is, akik immáron kerekebb, több réteggel rendelkező szereplőkké avanzsáltak, kezdve Eva Green Vesper Lyndjével. A francia hölgy azonban bevallása szerint majdnem kihagyta ezt a szerepet. Kilenc hónappal beválogatása előtt ugyanis már visszautasította a Casino Royale casting-lehetőségét, majd csak akkor döntött mégis a munkamellett, amikor elolvasta a forgatókönyvet. Nem akart egyszerű, üresfejű Bond-lány lenni, és szerencsére a készítők is meg akartak szabadulni a sztereotípiáktól, erre tökéletes választás volt Green, aki amellett, hogy vonzó, jó színésznő is, és képes rengeteg mélységet belerakni a szerepébe. Olga Kurylenko 2008-ban debütált Camille Montesként A kvantum csendjében, és bár sokan bírálták, hogy Kurylenko inkább morcos volt, mint érzéki a szerepben, mégis megalapozta vele színészi karrierjét, legutóbb például a Fekete Özvegy c. Marvel-filmben láthattuk. Léa Seydoux a Spectre – A Fantom visszatér Bond-lánya volt Dr. Madeleine Swannként 2015-ben, hogy aztán a legutóbbi filmben, a Nincs idő meghalniban megint felvegye szerepét. Mellette feltűnt még a Spectre-ben csodás Monica Bellucci is, akit senkinek sem kell bemutatni, a hetekben debütált alkotást viszont egyértelműen Ana de Armas (Tőrbe ejtve, Szárnyas fejvadász 2049) viszi a hátán.
