„Időnként folytattam az ügyfelekkel a bulizást hazáig, az sem érdekelt, ha az utasom a tetőablakon lógott ki és eldobta az ingét a Pasaréti úton” – enged bepillantást karrierje legizgalmasabb mozzanataiba Veress Ildikó. A Vénusz Sofőrszolgálat vezetője elmondta, miért választják az ügyfeleik inkább a női sofőröket, beszélt a szakma nehézségeiről és szépségeiről, és elárulta azt is, hogy több utasa is megkérte a kezét.
Hogy jött a női sofőrszolgálat ötlete? Ez nem kifejezetten egy feminin munkakör…
Én mindig jó sofőrnek tartottam magam. Elég fiús lány vagyok, csak fiúbarátaim voltak, akik dicsérték a vezetési stílusomat, ezért is gondoltam azt, hogy mi nők mutassuk meg, hogy van közöttünk is jó sofőr. Egy hét alatt alapítottuk meg a céget, és már első este volt fuvarunk, kezdetben éttermekben szórólapoztunk. Alapvetően Budapesten és környékén dolgozunk, de azt szoktuk mondani, hogy ahová az ügyfél elmegy autóval, oda érte megyünk. Így például van olyan, aki lemegy nyári napokon a Balatonra és oda kér sofőrt. Azt mondják, ugyanannyiba kerül hazamenni, mint ott kivenni egy szobát, így inkább alszanak a saját ágyukban.
Nehéz volt az indulás?
A nulláról kezdtük közel 20 évvel ezelőtt. Én előtte vendéglátóztam, illetve sok mindenben kipróbáltam magam, de többet szerettem volna elérni és a magam ura lenni. Később egy-két ügyfelem is azt mondta, hogy vállalkozónak születtem. Megszállottan csináltuk, öt-hat évig nyaralni sem voltunk a párommal, a gyerekeket a szüleim vitték el vakációzni. Utólag visszagondolva lehet, hogy nem így kellett volna, de az nem én lettem volna. A harmadik gyermekem, Virág szinte beleszületett ebbe, csupán egy hetet voltam otthon a születése után. Sok ügyfelünk észre sem vette, hogy babát várok, mert úgy számoltuk ki, hogy télen legyen nagy pocakom, amit eltakar a kabát.
Tehát nem „csak” vezeted a céget, hanem a volán mögé is beülsz?
Igen. Tizenkét évig dolgoztam én is sofőrként, azután egészségügyi problémák miatt abba kellett hagynom a vezetés, de nagyon hiányzik, mert imádtam csinálni. Én elmondhatom, hogy a hobbim egyben a munkám is.
Mi alapján választjátok ki a sofőrjeiteket, kikkel dolgozol szívesen?
Elsődleges dolog természetesen a vezetés. Beülünk mellé az autójába, és elmegyünk kocsikázni. Ott kiderül, hogyan vezet, hogy kommunikál, mennyire beszélgetős és mennyire ápolt.
Milyen visszajelzéseket szoktatok kapni?
Azokat, akik már eleve egy férfi sofőrszolgálat ügyfelei voltak, a kíváncsiság hajtotta hozzánk, és volt, aki nálunk ragadt. Mások azt mondták, még ha nem is vezet az adott sofőr százszázalékosan, akkor is jobb a társaság. A lányok csacsogósabbak, ha elmegy az ügyfél bulizni, akkor egy jól sikerült este után inkább egy jókedvű sofőrlány mellé szeretne beülni. Engem kimondottan ezért kedvelnek, mert pozitív beállítottságú ember vagyok, sokszor „folytattam” velük hazáig a bulizást, az sem érdekelt, ha a tetőablakon lógott ki és eldobta az ingét a Pasaréti úton. Alkalmazkodtam, hiszen ez a feladatom. Sokszor mondták az ügyfelek, hogy mi pszichológusok is vagyunk. Kérték már ki a véleményünket azzal kapcsolatban, hogy mit vegyenek ajándékba, de volt, aki éjfélre kellett volna hazaérjen és hajnal négykor mentem érte, ő például megkérdezte, hogy én mivel bocsájtanám meg ezt a botlást neki. Amikor legközelebb vittem, azt mondta, nagyon jó tippet adtam, mert nem is haragudott a felesége. Pedig csak annyit mondtam, hogy vigye neki ágyba a reggelit és masszírozza meg a hátát.
Ennyi idő után tud még bővülni a (törzs)vendégek köre?
Igen, nagyon sokan vannak, de szerencsére sok az új ügyfél is. Ami érdekes, hogy körülbelül nyolc évig nem igazán volt köztük nő, kellett idő, mire ránk találtak, most már szerintem fele-fele az arány.
Régen úgy volt, hogy hétköznap az üzleti vacsorásokat vittük haza, általában péntek volt az erős, akkor buliztak. Aztán megnyitottak a pubok, a Király utcai szórakozóhelyek, így már hétköznap is elmentek bulizni az ügyfeleink. Mára fordult a kocka és a szombat lett az erősebb. Nyilvánvaló, hogy ennyi idő alatt megváltoztak a szokások és az ügyfelek is.
Van, akinek így végigkövettétek az életét ez alatt a tizenkilenc év alatt?
Igen, egyszer egy várandós hölgyet vittem haza, aki elmesélte, hogy az interneten ismerte meg a párját, és a második gyerekét várja. A gyerek most már tíz éves. Volt olyan ügyfelem is, akinek egy év különbséggel ugyanakkor született a gyermeke, mint az enyém, és azon a napon, ha velem utazott, mindig kapott valami ajándékot tőle a kislányom – aki már nem kislány, mert a tizenhatot töltötte áprilisban. Egy másik ügyfél karácsonykor adott plusz pénzt, hogy vegyek a gyermekeimnek ajándékot. Nem akartam elfogadni, de azt mondta, hogy akkor eldobja az utcán, és ő meg is tette volna.
Ért esetleg bármelyikőtöket atrocitás munka közben?
Az első tíz évben nem, aztán én futottam bele egybe, persze kulturált módon igyekeztem leszerelni az utast. A következő években sajnos többször is előfordult. Van, aki tíz év alatt nem fut bele egybe sem, de volt olyan lány, akivel három hónap után történt hasonló – azonnali hatállyal fel is mondott. Az elején megvolt a tisztelet, ez manapság már nem ugyanolyan; már nem érdekli annyira a férfi ügyfeleinket, hogy női sofőrről van szó. Ettől függetlenül szeretik csinálni ezt a munkát a lányok, aki idejön, az általában jó pár évig itt is marad.
Azt gondolná az ember, hogy a taxival ellentétben a sofőrszolgálatnál kevesebb az ilyen probléma…
Pont azért történnek ilyenek, mert az ügyfelek otthon érzik magukat, hiszen a saját kocsijukkal visszük haza őket. Többségében azért csak a szájuk jár, nekem például már nem is tudom hányan kérték meg a kezemet, hiába mondtam, hogy ne akarjanak ilyen feleséget.
Visszaesett a forgalmatok a járvány okozta leállás miatt?
Teljesen: a százszázalékos fuvarszámunk 3 százalékra csökkent. Iszonyatos volt ez az elmúlt időszak, fel sem tudtunk készülni rá. De most nagyon örülünk, hogy nyitás van, és fokozatosan jönnek vissza az ügyfelek. Egy kolléganőm mondta, hogy az első este mindenki mosolygott és boldog volt, hogy újra dolgozhatnak. Szerencsére csak egy-két sofőr döntött úgy, hogy nem jön vissza hozzánk, pedig meg voltunk ijedve kicsit, hogy hogy tudunk majd visszaállni.
Szerinted miért alakulhatott ki a női vezetőkkel szembeni előítélet, mikor erre nagyon sok ellenpélda van?
A főzéshez szoktam hasonlítani, amiről azt gondolják, hogy a nő dolga, tehát tudnia kell főzni. Pedig nem mindegyikünk tud főzni – vagy nincs hozzá érzéke, vagy nem akar. Ma viszont már sokkal többet vezetnek a nők, mint régen tették. Vittem már olyan ügyfelet, aki konkrétan kérdőre vont, hogy én miért dolgozom itt, a fél úton keresztül azt hallgattam, hogy nekem a fakanál mellett a helyem, és gyereket kellene szülnöm. Nem szabad veszekedni egy ügyféllel – ő pedig egy hatvan fölötti úr volt –, de amikor már nem bírtam tovább, akkor megmondtam, hogy azért már más világot élünk. A nagymamámnak nem volt munkahelye, édesanyámnak volt, a nagyobbik lányomnál pedig a karrier az első időrendben és nem a családalapítás. Ezért is van ez a női sofőrszolgálat, mert itt is szeretnénk érvényesülni.
