Nagyon sokan olvassuk a magazinok horoszkóp rovatait, ellenőrizzük, hogy mennyire igazak ránk a csillagjegyünkhöz kapcsolódó jellemzők és személyiségjegyek, és hiszünk abban, hogy a bolygók mozgása valamelyest befolyásolja életünk történéseit. De mi van akkor, ha ezt valaki túlzásba viszi? Erről kérdeztük Lázár Gergely pszichológust.
Milyen esetekben, kiknek lehet hasznos az ezotéria ismerete és használata?
Az ezotéria bárkinek hasznos lehet, aki kíváncsi a világra és tapasztalatait nem kizárólag a tudományos megismerés eszközeivel szeretné vizsgálni. Vannak élethelyzetek, amikor kétségtelen, hogy fogékonyabbá válunk különböző ezoterikus magyarázatokra. Például újdonsült szerelmi kapcsolatunkban arra, hogy az asztrológia segítségével megjósolhatóvá váljon a közös jövőnk. Egyébként ez nem feltétlenül rossz dolog, mert szerencsés esetben erősítheti akár elköteleződésünket és közös dolgaink, a jövőnk irányába pozitív elvárást támasztva, lehet, hogy teljesen másképp állunk a megpróbáltatásukhoz, mintha kudarcra számítanánk.
Mikor mondható el, hogy valaki „túlzásba vitte”, és ennek milyen káros hatásai lehetnek az egyén életére nézve?
Ahogy a divatosabb pszichológiai nézetekkel, az ezoterikus tapasztalatokkal is vissza lehet élni. A párkapcsolati példáknál maradva, könnyebb azt mondani a másikra, hogy „nárcisztikus vagy borderline”, mint megvizsgálni, hogy nekem lehet-e részem a köztünk lezajló folyamatokban. Meglehet, hogy arra jutok, partnerem személyiségproblémája okán valóban bánt engem, de ezt a következtetést azután is levonhatom, hogy megvizsgáltam a felelősségemet a kapcsolatban.
Ugyanígy különböző ezoterikus megközelítésekkel is felmenthetem magam és elháríthatom a felelősséget. „A számmisztikai képletünk nem egyezett”, ezzel le is tudtam a problémát. Holott a probléma ennél általában jóval összetettebb.
Felfedezhetjük magunkon, ha túlságosan „beleestünk”? Mik ennek a jelei?
Sajnos az a tapasztalatom, hogy, aki valamilyen irányzathoz vagy megközelítéshez elfogulatlan és irreális, akár rögeszmés módon viszonyul, azt általában a környezet veszi észre elsőként. A csoporthatás ilyenkor dominánssá válhat, elképzelhető, hogy a közösség részéve válva különböző pszichés igényeinket elégítheti ki az, ha egy adott tan elveit követjük – ilyen például a valahova tartozás. Kiforratlanabb vagy befolyásolhatóbb állapotunkban, például krízishelyzetben könnyebb bedőlni a csalóknak, akik nem objektíve vizsgálható feltételekre építik autoritásuk, hanem inkább saját tapasztalataikra hivatkoznak. Ez elégnek tűnhet, miközben korántsem az. Az én megoldásom nem feltétlenül működik nálad.
Amíg merünk kérdéseket feltenni, addig szerintem nincs nagy gond.
Hogyan kerülhetjük el ezt?
Ahogy utaltam rá, merjünk kérdéseket feltenni. Sőt, ne csak kérdéseket fogalmazzunk meg, hanem találjunk önálló értelmezéseket. Az „asztrológiai képlethez” visszatérve, könnyen lehet, hogy a csillagok állása nem kedvezett házasságunk alakulásának, de vélhetően nem a Merkúr Holddal való találkozása okozta azt, hogy megcsaltam a partnerem.
Legyünk kíváncsiak, de egyben józanok is az adott eszmével, nézettel kapcsolatban. Vagy akár hagyatkozhatunk időnként környezetünkre abban a tekintetben, hogy észlelik-e változásunkat és az milyen irányú. Ezzel is érdemes óvatosan bánni, hiszen nincs kizárva, hogy az adott ezoterikus megközelítés valóban javítja életminőségem, ami kevésbé jóindulatú hozzátartozóimnak nincs annyira ínyére.
Volt-e olyan kliense, aki ilyen problémával fordult Önhöz, vagy esetleg Ön diagnosztizálta vele kapcsolatban ezt a jelenséget?
Arra nincs külön diagnózis, hogy valaki túlzottan hisz az ezoterikus megközelítésekben, néhány személyiségproblémával küzdő ember azonban elképzelhető, hogy nem a megfelelő módon viszonyul a témához.
Szenvedélybeteg klienseim esetében a túlzott dependenciára való törekvés a szermentesség, felépülés során például előidézhet egyfajta „rózsaszín köd” állapotot, amit úgy lehetne leírni, hogy életük minden történését, mozzanatát szinte kényszeresen egyfajta „felsőbb erő” minőséggel kezdik magyarázni. Ez egyfelől pozitív, hiszen végre alkottak egy létezőt, amihez gondoskodó, segítő tendenciát kapcsolnak, ezáltal gyakorolnak némi alázatot, elfogadást, másfelől azonban káros lehet, hiszen a szélsőséges dependens viszonyulás kizárja a „segítsek magamon és Isten is megsegít” filozófiát. Ergo Isten dolga, hogy segítsen, én velem meg majd csak lesz valami.
Ha már behoztam, a nárcizmusunkat is erőteljesen pumpálhatjuk ezoterikus nézetekkel. Az „univerzum különleges segítőjeként, tanítójaként” felhatalmazhatjuk magunkat olyan cselekedetekre, ami finoman fogalmazva önzéssé, de akár gonoszsággá is válhat.
