Papp János a Centrál Színház színpadára viszi a költészetet! Ehhez játszótársai is vannak, nemcsak színészek, hanem költők és irodalmárok személyében. A verseken túl szóba kerültek a múzsák, hogy mit jelentenek mai világukban a versek és az is, hogy a színésznek szüksége van-e múzsára az alkotáshoz.
A magyar költészet napján sokunk előveszi a számára kedves verseket. Legyen az derűs, szomorú, elkeserítő, halálról szóló vagy éppen forradalmi. Merthogy a versek mindenre képesek. Szinte.
A modern kor embere hajlamos lehet elfeledkezni a régi idők nagy költeményeiről. Persze! Nem tudhatjuk, milyen volt 1848-ban a forradalmi hév, és mi talán voltunk olyan szerencsések, hogy ,,a Mama” felvitt a padlásra, sőt, nálunk talán már egy tyúk sem lakott bent a szobában. Morzsa kutya azonban még mindig sok helyen van. És szerelem is. És bátorság, és halál és élet. Merthogy a versek ezeket éneklik meg. Hogy milyen embernek lenni, milyen élni!
Költészet a színpadon
Papp János, a kiváló színész maga is rajongja a verseket, így a Centrál Színház színpadán mutatja be őket. Nem felejti el azonban, hogy mint minden a színházban, ez is játék. Egy nagyon jó játék!
Coloré / Karsa Tímea: Hétfőn, április 14-én lesz a Legyen egy költővel több? című est második része. Mennyire vesz részt abban, hogy kik legyenek a vendégek, mi legyen a téma és milyen versek hangozzanak el?
Papp János: Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója lehetőséget adott arra, hogy megvalósítsam az ötletemet, és ehhez egy nagyszerű segítséget, Horváth Pannát kaptam. Ő az előadás dramaturgja, és együtt állítjuk össze az esteket.
A legelső, márciusi est a Múzsák címet viselte, és Juhász Gyula, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső múzsái voltak a főszerepben. Róluk beszélgettünk Nyáry Krisztiánnal, és egy kortárs költőt is vendégül láttunk, aki ezen az esten Karafiáth Orsolya volt. Az improvizációs blokk során a szereplő színészek különböző instrukciók alapján mondták el a verseket. Ez egy nagyon tréfás játék, emellett pedig szellemi totó is volt, amikor is a nézők az előadás alatt elhangzottakról kaptak kérdéseket, és aki mindre helyesen válaszolt, egy általa kiválasztott estre nyert jegyet a Centrál Színházba. A végén megtanítottam a közönséget az időmértékes tapsolásra, de ez – ahogy minden más – a következő előadásokon változni fog. Játékos, interaktív este ez, és sok érdekes kérdésre kapunk választ Nyáry Krisztián és a meghívott költő segítségével. Ez azonban nem ismeretterjesztő műsor, hanem színház, ami közönség nélkül nem létezik.
Azt mondja, közönség nélkül nincs színház. Nők nélkül van költészet? Ha már a múzsákat említettük.
Hát hogy lenne! Az ember magától értetődően lehet nő és férfi, és ez maradjon is így, amíg világ a világ!
Mégis kevesebb a női költő, mint a férfi. Mi lehet ennek az oka?
A gondolatok, érzések egyaránt megfogalmazódnak nőben és férfiban is, és fontos, hogy ezek a gondolatok megszülessenek. Lehet, hogy a férfiakban erősebb a közlésvágy, és több a kibeszélnivalójuk. A nők talán jobban elintézik magukban, vagy épp egymás közt. Valahol itt lehet a titok, de van ellenpélda is, például Karafiáth Orsolya, az első estünk költője, aki nagyszerű verseket és dalszövegeket ír.
Több költőnek is volt, van múzsája. A színészeknek szükségük van múzsákra?
Azt gondolom, hogy nem. A színészeknek jól megírt szerepre, jó előadásra, jó közönségre és jó rendezőre van szükségük, aki jó instrukciókat ad. Fontos, hogy az ember mellett olyan társ legyen, aki támogatja őt, mert a színészet eléggé kizsigerelő szakma. Sok erőt, odaadást kívánó hivatás, és jó, ha az ember mögött olyan háttér vagy támasz van, aki segíti őt.
Önnek mit jelentenek a versek? Mit kap tőlük, amiket egy novellától vagy regénytől nem?
A vers egy lehetőség, amit az ember prózában kimondva kevésnek érez. Egy versben olyan erősek a gondolatok és az érzések, amihez a próza mint műfaj, mint emberi közlési eszköz kevés. Ilyenkor kell a vershez fordulni, ami gazdagabb tárházzal, mélységgel rendelkezik. Ha már a vers is kevés, énekelni kell, és ha ez sem elegendő, akkor lehet táncolni! Ez egykori énektanárnőm gondolata, amit több mint ötven éve hordok magammal.
Hogy látja, változott a versekhez való viszonyunk az utóbbi évtizedekben?
Azt gondolom, hogy az ember viszonya a művészetek felé nem változik. A költészethez való viszonyunk ősi és örök, mert egyszer, nagyon régen rájöttek arra a csodára, hogy a szavak össze tudnak csengeni, és ez mennyire jó játék. Mint például József Attila négyszavasa: ,,én ámulok, hogy elmúlok”. Ámulok és elmúlok, ebben is megvan a játék, és ez a kulcsszó! Nem véletlen, hogy az előadássorozat mottójául is olyan idézeteket választottam, amelyek a játék szót tartalmazzák: ,,a játszótáram, mondd, akarsz-e lenni”, ahogy Kosztolányi írja. Játék, valóság, látszat, valóság, ezzel játszunk mi is a színpadon.
Az est egyfajta mentőöv a magyar költészet számára? Meg kell menteni a költészetet?
Nem a költészetet kell megmenteni, hanem az embert! A világ rossz sínre állt, rossz felé halad. Ezt kell megmenteni, és ha ehhez segítség a költészettel való bíbelődés, mi tesszünk tovább a dolgunkat.
Papp János verse miről szólna, ha írna egyet?
Sok verset írtam, főleg haikuim vannak. Tömörnek kell lenni, gúzsba kötve kell táncolni.
Mivel készülnek az április 14-i estre?
Szintén Nyáry Krisztián lesz a partnerem, és a négy Karinthyról fogunk beszélgetni: Frigyesről, Gáborról, Ferencről és Mártonról. Ezúttal a társaim a játékban Hermányi Mariann, Fehér Tibor és Papp Dániel lesznek, a költővendég pedig Varró Dániel lesz. Természetesen az ő versei is elhangzanak majd, és a közönség most is megtanul majd úgy tapsolni, ahogy eddig nem tette!
Nyitókép forrása: Centrál Színház