Egy nő mellett állni gyermekének születésekor, támogatni, segíteni, vagy akár a lelket tartani benne egyszerre felemelő és őrülten megterhelő. Erre vállalkoznak a dúlák nap mint nap, éjjel és nappal. Erről a hivatásról mesél most nekünk Puroszné Nagy Magdolna.
Szerintem ma még mindig nagyon sokan valami misztikus dolognak tartják a ti munkátokat. De valójában mit takar a dúlaság?
Valóban, sokan összemossák ezt a tevékenységet a bábasággal. Emellett az is egy tévhit, hogy kizárólag otthon szüléseknél vannak jelen a bábák, holott ma még sokkal nagyobb számban kísérünk szülést kórházban. A dúla egy pszichés, lelki, és érzelmi támaszt nyújtó társ a leendő édesanya számára, nemcsak a szülésnél, hanem a teljes perinatális – azaz a szülés-születés körüli – időszakban. Így már a várandósság alatt is többször találkozunk az édesanyával, lehetőségünk van jobban megismerni egymást, aminek a következtében kialakul egy bizalmi viszony. És a szülésre már úgy megy be kísérni a dúla, hogy ismeri az édesanya esetleges aggodalmait, szorongásait és félelmeit, és ezáltal tudja jól segíteni.
Te hogy találkoztál ezzel a tevékenységgel és miért választottad végül hivatásodnak?
Mindig vonzott engem a születés, már gyerekként is nagyon szerettem hallgatni születéstörténeteket. Ez valamelyest talán családi örökségem, hiszen az egyik nagymamám bábáskodott a háború ideje alatt, amikor a tanyavilágban nem volt elérhető képzett bába. Majd születtek sorra a gyermekeim, melyek nagyon pozitív élmények voltak számomra. Azonban a harmadik gyermekem születésénél voltak orvosi beavatkozások, ez pedig elgondolkodtatott, hogy vajon tényleg szükség volt-e rájuk. Ezt követően találkoztam egy dúlával, elkezdtem egyre jobban beleásni magam a témába – így egyszerűen hozta az élet magával.
És mindezek után a negyedik gyermeked születése mondhatni úttörő volt a hazai születéstörténetben…
Igen, az egy különleges dolog volt számomra, hogy pont én szültem először otthon legálisan az országban. Mert 2012. március 12-én kapta meg az engedélyt az első bábapraxis Magyarországon, és egy hétre rá született meg a negyedik gyermekem.
Ekkor már te magad is dúlaként tevékenykedtél, ami azt jelenti, hogy a nap 24 órájában indulásra készen kell állnod. Hogyan menedzseled és éled meg ezt a saját négy gyermeked mellett?
Az én gyermekeim már nagyobbak, csak a legkisebbnek van jelenleg is szüksége felügyeletre, amikor engem szülés kíséréshez hívnak. Szerencsére a családom támogatására és a férjem rugalmasságára mindig számítok. Erre pedig nagyon nagy szükség van, hiszen én is csak akkor tudok jól kísérni egy szülést, ha közben biztonságban tudom a saját gyermekeimet. Ami viszont valóban úgy van, hogy ha éjjel kettőkor csöng a telefon, akkor menni kell. Ilyenkor ugrik az éjszaka, borulnak a terveim, és nyilván nagyon fárasztó – de cserébe egy felemelő, csodás élménnyel gazdagodok. Segíteni egy ember világra jöttét, és egy nő anyává válását, az nagyon nagy energiákat ad. A születés egy csoda, amiben minden alkalommal én is megmerítkezem.
Egy szülés során mennyire szólhatsz bele a folyamatokba, és hogyan tudsz határokat szabni?
Ha egy anya kórházban szül, akkor alkalmazkodnunk kell az ottani szokásrendhez és protokollhoz, azt tiszteletben kell tartanunk. Én nem mondhatom dúlaként egy egészségügyi dolgozónak, hogy nem – és főleg nem hozhatok döntéseket az anya helyett! Nem azért vagyok ott, hogy „megmentsem” az édesanyát az esetleges beavatkozásoktól, vagy hogy mellette álljak a kórházzal szemben. Nekem az egyetlen feladatom bent a szülőszobában, hogy segítsem és támogassam az édesanyát.
Mit tehetsz abban az esetben, amikor az élet felrúgja a vágyott forgatókönyvet, és nem az előzetes elképzelések szerint alakul egy szülés?
A kulcsszó minden esetben a rugalmasság. Hiszen a szülés egy természetes élettani folyamat, amit nagyon sok minden befolyásol, így közben számos nem várt dolog felmerülhet – de a lényeg mégiscsak az, hogy a vége jó legyen. A vágyott szüléstől való eltérés esetén az én dúlai szerepem az, hogy segítsem az anyát ennek az elfogadásában. Hogy rávilágítsak, nem dől össze a világ, ha történnek beavatkozások, vagy ha végül nem természetes úton születik meg a kisbabája. Örülnünk kell annak, hogy rendelkezésünkre áll az olykor valóban életmentő császármetszés. És ha ennek következtében fellép a szeparáció, vagy elmarad az aranyóra, akkor annak a hiányát a gyermekágyi időszakban számos dologgal korrigálhatjuk. Mert mindig az adott körülményekből kell kihoznunk a legtöbbet.
A mai kismamáknak nagyon nehéz a döntéshozatal a szülés mikéntjét illetően. Te mit mondanál, hogyan érdemes lavírozni ebben az információdömping és az ösztönök között?
Ez nagyon jó kérdés. Sokszor találkoztam már olyannal, hogy valaki – bízva az ösztöneiben – nem informálódott és nem járt felkészítésre, amikor pedig eljött a szülés ideje egyszerűen bedarálta a rendszer. A mai világban óhatatlanul szükségünk van információkra, azonban közel sem mindegy ezek forrása. Én óvva inteném a leendő anyukákat az interneten keringő bizonytalan tartalmaktól, és inkább jó fajta könyvek olvasására buzdítanám őket. Ha csak egyet ajánlhatnék, akkor az Ina May Gaskin – Útmutató a szüléshez című műve lenne. Vagy akár meríthetünk a közvetlen környezetünkben lévő nők közösségéből, az anyák tapasztalataiból, mert ennek is nagyon nagy ereje van. De végeredményben mindenkinek egyénileg kell megtalálnia, megéreznie, hogy neki személy szerint mire van szüksége.