A tréning során bízni tanulunk egymásban és együtt fejlődünk – foglalja össze munkája lényegét Lázár Linda kutyatréner. Szerinte óriási tévhit, hogy lakásba csak kis termetű kutya való, mint ahogy az is, hogy ősszel és télen kevesebb mozgással beérik a kedvencek.
Köztudott, hogy a kutyatartás jótékony hatással van az ember hangulatára és egészségére, és a 101 kiskutya óta – amelyben a dalmaták gazdái a parkban, séta közben ismerkedtek össze – azt is tudjuk, hogy négylábú kedvenceinknek köszönhetően nemcsak a párunkat találhatjuk meg, hanem akár az egész életünk megváltozhat. Vannak neked is hasonló „mesés” történeteid?
A kutyákat valaha különféle feladatok végrehajtására tenyésztették, például, hogy segítsenek a vadászatban, halászatban. Napjainkban inkább más típusú „küldetésekben” vesznek részt: kiképzik őket többek közt vakvezetésre, betegségek kiszimatolására, robbanószerek jelzésére. Számomra ezek az igazán mesés és megható történetek: amikor kiváló összhangban dolgozik együtt egy látássérült és egy kutya, vagy amikor egy vadász vagy éppen egy rendőr mellett fegyelmezetten várja a feladatát egy eb. A kutyák ezekben a helyzetekben nemcsak segítők, hanem igazi társak is.
Te retrieverekkel foglalkozol. Miért éppen ezzel a fajtával?
Gyerekkoromban az első kutyám egy labrador retriever volt. Mikulásra kaptam. Egy télapós dobozban bújt meg, és meg se mozdult, amikor kinyitottam. Tisztán emlékszem, hogy nagyon szomorú voltam, mert azt hittem, a szüleim egy újabb plüss állattal leptek meg, és gyerek létemre nem bírtam leplezni a csalódottságomat. Aztán egyszer csak mozogni kezdett a kis gombóc, rögtön óriási puszikat adott, és hát onnantól kezdve végem volt. 16 éven keresztül Molly volt a legjobb barátom. Miután ő már nem volt, tudtam, hogy nem lehetek kutya nélkül, így minden kutyafajtának utánaolvastam, de egyik sem rendelkezett olyan tulajdonságokkal, amelyek számomra felülmúlták volna egy labrador retriever természetét.
Honnan tudja valaki, hogy mi számára a legmegfelelőbb fajta, mi illik hozzá? Mi alapján válasszunk kedvencet?
Önismeret alapján. Azaz, alaposan meg kell vizsgálnunk saját magunkat és számba kell vennünk a lehetőségeinket: mennyi a szabadidőnk, mennyire vagyunk aktívak, milyen az anyagi helyzetünk, felkészültünk-e rá, tudjuk-e vállalni 10-16 évig az ezzel járó lekötöttséget és felelősséget?
Sokan az alapján választanak, hogy melyik kutya tetszik küllemre, vagy a gyerek milyen kutyát látott valamelyik filmben. Különböző fajtájúak különböző igényekkel rendelkeznek, és akkor lesz kiegyensúlyozott a kutya és a gazda, illetve az egész család, ha ezt az igényt maximálisan ki tudják elégíteni.
Azt javaslom, aki kutyát szeretne, kérje ki egy kutyatréner vagy felelős tenyésztő véleményét a kiszemelt fajtával kapcsolatban, esetleg látogasson el egy menhelyre, és beszéljen az ottani vezetővel. A szakemberek segítenek eligazodni a sok-sok kutyafajta világában.
Vannak kutyások és macskások, és van, aki mindkettőt szereti. Nekik milyen kutyát javasolnál?
Nincs olyan, hogy ez vagy az a fajta kifejezetten macskákhoz való. Itt a kutya-macska helyes összeszoktatása a kulcs. Ez esetben is érdemes szakemberrel együtt belevágni ebbe a folyamatba.
Kinek érdemes kutyatrénerhez vinni a kedvencét és miért?
Véleményem szerint nem csak akkor érdemes trénerhez fordulni, ha már baj van. Sokan azt gondolják, hogy a kutyatréner csak a problémák megoldásában segíthet, pedig már a gondok megelőzésében is fontos szerepe lehet. Vannak, akik úgy jönnek hozzám, hogy ,,de hát eddig egy angyal volt…” Emellett a kutyatréner vezetésével közelebb kerülhetünk kutyánkhoz és jobban megismerhetjük saját magunkat is – egészen más tud lenni egy ilyen kapcsolat kutya és gazdi között. A tréning nagyon jó kikapcsolódás, program és stresszoldó mindkét félnek.
Mennyi ideig nevelhető egy kutya?
Élete végig. Mindig lehet tanítani, maximum a tempó lesz más.
Sokan mondják, hogy a kutya kertes házba való. Te egyetértesz ezzel? Tudsz esetleg olyan fajtát említeni, ami alkalmasabb a lakásban való tartásra?
Döbbenetes, hogy az emberek a mai napig azt gondolják, hogy lakásba csak kis méretű kutya való, vagy semmilyen. El kell keserítenem azokat, akik még mindig ezen az állásponton vannak, ugyanis nem a méret a lényeg! Példaként rögtön magamat hoznám fel: mi is egy lakáson osztozunk a labradorommal. Az egész házban senki, még a közvetlen szomszédom sem tudta hónapokig, hogy kutya van a lakásban, mert ha egyedül is maradt itthon, csönd volt. Persze aztán a folyosón a kutyaszőr lebuktatott minket, majd összefutottunk a kapuban is párszor. Az viszont igaz, hogy a leghangosabb, ugatós kutyák nálunk is a kis termetűek. Nincs tehát olyan, hogy lakásba vagy nem lakásba való; figyelembe kell venni, hogy az egyik fajtának elég a napi pár kilométer séta, míg a másik akár a tízet is igényli. Ha az igények nincsenek kielégítve, akkor kezdődnek a problémák.
Jön az őszi-téli időszak, az eső és rossz idő, amikor kevesebbet lehet kint lenni a kutyákkal. Erre az időszakra mit javasolsz a gazdiknak?
Én azt vallom, hogy nincs rossz idő, csak rossz felszerelés. Úgy gondolom, hogy aki kutyát vállal, azt is vállalja, hogy esőben, hóban, fagyban megy a kutyával. Én személy szerint közel ugyanannyit járok a kutyával a szabadban télen is, mint máskor. Valóban, vannak fázósabb kutyák, de akkor velük a „többször kevesebbet” elv alapján lehet mozogni. Természetesen néha előfordul az is, hogy nem tudunk úgy és annyit menni, amennyit szeretnénk. Ilyenkor az agyi fárasztást javaslom: tanuljunk otthon a kutyánkkal új trükköket, oldassunk meg vele feladatokat. Persze nem a heti szennyes kimosására gondolok, hanem keresős, elrejtős, szimatos feladatokat.
Mi tudja igazán összekovácsolni a kutyát és gazdit?
A közös élmények, közösen megélt pillanatok, a kirándulások, túrázások; együtt felfedezni, eltévedni és hazajutni szuper élmény, majd jöhet a jól megérdemelt közös pihenés.
De legalább ennyire fontos a játék. És itt nem arra gondolok, hogy eldobom a labdát és közben telefonálok, vagy mással beszélgetek, hanem valóban a közös játékra. Sajnos sokan nem tudják, milyen is az: lehet ez egy rongy vagy egy kötél, amit együtt húzunk, hol az egyik nyer, hol a másik, miközben van egy folyamatos kontaktus köztünk.
Végezetül, de nem utolsó sorban a tréning, a közös munka. Hiszen egy tréning nemcsak arról szól, hogy a kutya megtanul ülni, feküdni, arról meg különösen nem, hogy cirkuszi kutyánk lesz, hanem megtanuljuk egymás kommunikációját értelmezni, megismerem a kutyámat és saját határaimat, és együtt fejlődünk. Hol a kutya segít a gazdinak, hol a gazdi a kutyának. Bízni tanulunk egymásban a tréning során.
Mi volt az eddigi legnagyobb kutyás sikerélményed?
Trénerként minden kutya-gazdi páros fejlődése alkalomról alkalomra számomra egy sikerélmény. Jó látni a pozitív változást, hallani, hogy amit javasoltam bevált és jobb, könnyebb vagy harmonikusabb lett egy család élete.
Kutyatartóként pedig a siker az, ha a kutyám a nap végén odafekszik hozzám, rám teszi a fejét és egy óriási nagy szusszanással nyugtázza, hogy ez a nap is jó volt. Én nem hiszek abban, hogy a kutyás versenyek, a trófeák vagy érmek lennének a siker kulcsai. Szuper jó dolgok azok is, de nem a siker miatt.
Sok kutyás családi film van, neked melyik a kedvenced? Melyik főszereplőt fogadnád legszívesebben örökbe?
Több szívemhez kedves film is van. Az Egy kutya négy élete, Kutyahideg, Marley meg én, és még hosszasan sorolhatnám. Mindegyiküket befogadnám, ha lenne egy nagy tanyám, és az se zavarna, ha valahol a hideg Kanadában lennénk…
