Dolhai Attila a Budapesti Operettszínház vezető színésze úgy tűnik, sosem pihen. Most van túl a Monte Cristo grófja bemutatóján, de máris egy újra hangolódik. A társulattal összefogva filmet is készített, közben pedig egy óriási koncertre készül a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Coloré: A Monte Cristo grófja magyar szerző, Szomor György tollából származik, aki egyben a váltótársad is az Operettszínházban bemutatott előadásban. Milyen érzés egy kollégád művében játszani?
Dolhai Attila: Izgalmas próbaidőszakon vagyunk túl, és nagyon örültem neki, mert Gyurival régóta ismerjük egymást, és a Monte Cristo grófját is hallottam már korábban, hiszen az elmúlt években számos alkalommal játszották nagy sikerrel. Bíztam benne, hogy ahhoz a változathoz képest az Operettszínházban tudunk majd valami újat mutatni a közönségnek, és úgy érzem sikerült. Gyuri szerzőként sok mindent máshogy lát és érez, mint mi többiek, ez pedig még segítségemre is volt a próbák alatt.
Meg kellett ugyanis találnom a saját előadásomban azokat a kapaszkodókat, amelyek mentén megmutathatom Monte Cristo grófjának küzdelmét saját magával, az életével, a csalódásaival, a vágyódásaival. Ez nem ment mindig könnyen, Gyuri pedig ilyenkor türelemre intett, és ha elakadtam, fordulhattam hozzá egy-egy tanácsért.
Az itthoni színházakban, így az Operettszínházban is, egyre több olyan művel találkozunk, amely magyar szerző munkája. Mit gondolsz erről a változásról?
Úgy vélem, szükség van rá, hogy legyenek itthon magyar darabok. Hogy miért éppen most találkozunk velük ekkora számban, arra talán az a válasz, hogy régebben, a Rockszínház születésének pillanatában még nem álltunk készen rá, hogy kövessük a nemzetközi trendeket. Az elmúlt évtizedekben a zenés színház egyre népszerűbbé vált, nálunk is kinyílt a piac, ezt pedig külföldön is észrevették, így megjelenhettek az olyan sikerdarabok, mint a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a Hair. Viszont sokáig nem tudtunk a nyomukba lépni. Természetesen Magyarországon is voltak olyan szerzők, akik arra törekedtek, hogy kövessék az új irányokat, így megszülethetett az István, a király vagy a Sztárcsinálók, de el kellett telnie egy kis időnek ahhoz, hogy a színházakban fontos legyen magyar szerzők darabjaihoz nyúlni. Az Operettszínház vezetése ebben, úgy gondolom, jó irányba tart, hiszen feladatául tűzte ki, hogy segítse a tehetséges magyar alkotókat, akikből szerencsére nincs hiány. A közönség részéről pedig láthatóan van igény ezekre a művekre. De nemcsak magyar írókról van szó, hanem magyar vonatkozású történetekről is. Az én darabom, a Szétszakítottak, valamint az ebből készült Örök hűség című tévéfilm is ennek nyomán készülhetett el, Kiss-B. Atilla és az Operettszínház támogatásával.
A Monte Cristo grófja mellett egy most készülő másik magyar darabban, Az Orfeum mágusában is te játszod a főszerepet. Mit jelent neked ez a projekt?
Ez egy olyan darab lesz, amit a társulatban mindenki kicsit magáénak érez, hiszen a színházunk alapítójáról, Somossy Károlyról szól, aki olyan orfeumot álmodott meg a Nagymező utcába, melynek létezése később történelmi fontosságú lépés volt a magyar színházi életben. Amellett, hogy évtizedek óta most először születik új operett, a zenéjét Magyarország egyik talán legsokszínűbb színházi alkotója, Pejtsik Péter jegyzi, a szövegkönyvet és a dalszövegeket pedig Orbán János Dénes írja. A próbák még nem kezdődtek el, ezért egyelőre csak néhány dalt ismerünk a darabból, de az már most látszik, hogy játékos, szórakoztató és friss, mai előadás születik a következő évadban.
Egy korábbi interjúdban említetted, hogy szívesen játszanál prózai szerepeket is. Azonban sokszor hallani egyfajta megosztottságról a szakmában, ami a prózai és a zenés színészeket illeti. Te mennyit érzékelsz ebből?
Volt egy időszak Magyarországon, amikor azért játszottak zenés darabokat, mert könnyű volt vele sikert csinálni, ez pedig megbélyegezte a szegmenst, és megosztotta a szakmát. Amikor főiskolás voltam, ennek jobban éreztük a hatásait, de nehéz eldönteni, hogy ez valódi ellentét volt, vagy bennünk alakult ki egyfajta kisebbségi komplexus.
Ma már inkább azt látom, hogy kölcsönösen elismerjük egymás teljesítményét, és úgy gondolkodunk erről a jelenségről, hogy mindkét ág gyökere a színészet, a prózai szöveg vagy a zene pedig egy eszköz, ami azt a célt szolgálja, hogy jó színházat csináljunk. Persze, ha megnézzük például a filmeket, még mindig azt látjuk, hogy a vásznon elsősorban prózai színészek szerepelnek, és jóval kevesebb az olyan rendező, aki elkötelezetten zenés színházat akar rendezni, tehát nem múlt el minden nyom nélkül.
Más dolgok is megosztják a szakmát, hiszen az elmúlt években a #metoo-botrányok és egy súlyos baleset is beárnyékolta a sikereket. Hogyan hatottak a történtek a társulatra?
Voltak olyan helyzetek, amikből nehéz volt felállni, különösen akkor, amikor ennek a színházon kívül is éreztük a hatását, vagy nemcsak a civil életünkben, hanem a színpadon állva is találkoztunk vele. Amikor valaki beül egy előadásra nézőként, nem könnyű elválasztani a bulvárt a látott darabtól. A történtek viszont jobban összehoztak minket, az Operettszínházba kapaszkodtunk, és ez az összetartás, egymáshoz kapcsolódás, a tudat, hogy számíthatunk egymásra még közelebb hozott minket. És szerencsére nemcsak a rossz dolgok kovácsolnak csapattá, hanem akár egy díj is, amiért szurkolni lehet valakinek.
Visszacsatolva a prózai és zenés színház viszonyára, említetted, hogy a filmekben elsősorban prózai színészek játszanak. Ez úgy néz ki, hogy változhat, hiszen az Örök hűségben az Operettszínház művészei alakítják a főbb szerepeket. Neked vannak olyan ambícióid, hogy filmben szerepelj?
Persze, valahol minden színész álma, hogy filmszerepeket kapjon. Sajnos az Operettszínházban eddig nem volt jellemző, hogy a kollégákat a vásznon is foglalkoztassák, bízom benne, hogy az Örök hűség segíthet abban, hogy ez megváltozzon. Emellett pedig remélem, hogy a színdarab egyszer eljut oda, hogy valamelyik színházban is bemutatásra kerüljön.
Húsz éve vagy az Operettszínház egyik vezető színésze. Miben látod a siker titkát?
Ez a pozíció egyrészt alkati kérdés, másrészt annyiból talán az én érdemem, hogy igyekszem mindig megfelelni az elvárásoknak, bárki is teszi elém a darabot, megpróbálom a magam részéről a legjobbat nyújtani. A közönség ezt a munkát szerencsére értékeli és meghálálja. De a sikerek nem csupán az én teljesítményemet dicsérik, mert bár én állok elől, minden dolgozó fontos része az előadásnak.
Mégis nagy felelősség a hátadon vinni az estét.
Biztosan eljön majd a pillanat, amikor már nem állhatok elől, látom jönni az új generációt. Ha pedig elérkezik a pillanat, el kell fogadnom, és átadni a helyemet.
Ahogyan mindenki felett, felettem is megy az idő, de a legfontosabb, hogy próbáljam meglelni az örömöt a színjátszásban és a színházcsinálásban. Most például az írásban találtam meg ezt a Szétszakítottak kapcsán, de később szívesen rendeznék is. A kollégáimon is azt látom, hogy keresik az új utakat, például, ha a rendezést nézzük, Homonnay Zsolt, Mészáros Árpád Zsolt és Peller Károly kollégám is kipróbálta már magát benne.
Az elmúlt húsz év egyfajta összefoglalásaként július 20-án koncertet adsz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Mire számíthatnak a nézők?
Az elmúlt két évtizedben sok minden történt velem, és számos emlékezetes szerepen vagyok túl. Erre a koncertre a nagy kedvenceket hozzuk el, lesz musical és operett, de a nézők ízelítőt kapnak a saját szerzeményekből és az Örök hűségből is. Olyan dalokat válogattunk össze, amik úgy gondolom, hogy meghatározóak voltak a pályámon, felcsendülnek majd részletek például a Mozart!-ból, az Elisabeth-ből, a Jekyll és Hyde-ból, valamint a Monte Cristo grófjából is. De nem hiányozhat a Jézus Krisztus Szupersztár sem, ami állandó visszatérő pont az életemben. A dalokat egy, kifejezetten erre az alkalomra összeálló zenekar kíséri majd, a fúvós szekcióval kiegészülő Sturcz Szmollbend, akik mellett a rockos hangzásért a Genezis album elkészülésében is nagy szerepet vállaló zenekarom felel.
A koncerten elhangzik majd néhány dal a Genezisről is. A dalok elkészítésében mekkora részt vállaltál?
A szövegek, gondolatok az enyémek, a zenésztársak inkább a zenei megfogalmazásokban segítettek. Brandenburg Máté, Brandenburg Ádám és Nagy Zsolt LISZI komoly munkát végeztek az alkotói folyamatban, és jelezték, ha a dalok készítése során egy-egy rész kevésbé működött. Az írásnál saját élményekre, fantáziákra támaszkodtam, erősen benne van a szövegekben a múlt feldolgozása, illetve visszanyúltam ahhoz az időszakhoz is, amikor a pályám kezdetén rockzenész akartam lenni. Ha belegondolok, itt is kijön az a kettősség, amiről a prózai és zenés színház kapcsán beszéltem, mert hasonló jelenség a könnyűzenében is megfigyelhető. Aki nem kifejezetten ebben a szegmensben mozog, arra könnyen mondják, hogy „ez csak valami zenés színész”. Én ennek ellenére igyekszem megfogalmazni, amit gondolok, és örülök, ha azt látom, hogy ez tetszik az embereknek.
