„Egyértelműen a divat volt előbb az életemben. Habár a fenntarthatóság is nagyon szorosan hozzátartozik a szocializációmhoz, mert az én családomban eleve úgy neveltek mindig, hogy figyeljek arra, amim van.” Csalár Bence, Stílus térkép című harmadik könyve sokkal több, mint egy divatkézikönyv. Sokkal inkább útmutató az önmagunkkal való őszinte, megengedő kapcsolódáshoz.
Csalár Bence nemrégiben megjelent harmadik könyve kapcsán, divatról, fenntarthatóságról, önismeretről beszélgettünk. Íme a folytatás.
Nem vagyok egy szám, vagy pénzközpontú ember.
Colore: Harmadik könyved, az előző kettőhöz hasonlóan nagy sikernek örvend. Meg tudod élni ezt, egyáltalán számodra mit jelent a siker?
Csalár Bence: Nem vagyok egy szám, vagy pénzközpontú ember. Bennem tényleg az van, hogy csak akkor érdemes könyvet írni, hogyha adsz az embereknek valamit, amiből ők építkezni tudnak. A siker számomra sokkal inkább az, amikor visszajelzéseket kapok, és elmondják, mennyit segített az adott könyv, vagy, hogy megismertette velük a magyar tervezőket, a fenntartható divatot, vagy, hogy közelebb kerültek önmagukhoz. Amikor látom, hogy az olvasó kezében életre kel a könyv, amin én éveket dolgoztam, nekem abban mérhető a siker. Sokszor én magam is azt csináltam az elmúlt években, hogy ha egy könyv megjelent, vagy túl voltam valamilyen nagy projekten, feladaton, akkor azonnal a következő dologra kezdtem fókuszálni és így nem éltem meg kvázi azt az adott sikert. Pedig nagyon fontos, hogy legyen egyfajta visszatekintés, hogy; igen túl vagyok rajta, megcsináltam, olyan lett amilyet megálmodtam. Nagyon fontos, hogy energiát merítsünk abból, hogy igen, megint letettünk valamit az asztalra és nem ciki ezt önmagunknak is elismerni.
Meg kell említenem a fashion street magazin gyönyörű címlapját. A magazin a férfiasság témáját járja körül. Számodra mitől férfias egy férfi és mitől nőies egy nő – ha már itt tartunk?
A legtöbb stílussal foglalkozó kötet mindig arra fókuszál, hogy mitől férfi a férfi és mitől nő a nő. Szerintem ennél azért 2023-ban egy picit előrébb járunk. Sőt sokkal! Ez volt a Stílus térkép megírásának is az egyik motivációja. Nyilván vannak a nemek, de alapvetően én ezt az átjárhatóságot nagyon szeretem, hogy így az önkifejezés az egyén fókuszán múlik, hogy hogyan tudjuk azt az adott darabot viselni. Szerintem a férfi és a nő esetében egyaránt mindenki akkor hiteles, hogyha önazonos. Tehát egy férfi nem attól lesz férfias, hogy borostája van, vagy egy nő sem attól lesz nőies, mert hosszú haja van, hanem egész egyszerűen attól leszünk önmagunk, hogyha a divaton belül megtaláljuk azt az eszköztárt, amiről úgy érezzük, hogy önazonos velünk. Amiben jól érezzük magunkat, amit tudunk viselni, amiben az én személyes férfiasságom vagy egy hölgy személyes nőiessége a leginkább kivirágzik.
Neked melyik az a ruhadarabod, ami a leginkább jellemez Téged?
Változó. Szeretem mostanában a színeket használni. Van egy Zsigmond Dóra ingem, amit nagyon sokat hordok, de több olyan Nanushka darabom is van, ami számomra fontos és mindig valamilyen meghatározó emlékekhez köthetők. Ezek az ingek azok amiket a könyv bemutatókon is örömmel viselek. Fontos számomra, hogy egy ilyen megjelenésnél vissza – visszatérjenek olyan ruhadarabok, amik leginkább jellemeznek. Egyébként ez az olvasóknak is egy fontos üzenet, hogy nem ciki megismételni az öltözködésében bizonyos ruhadarabokat, mert ez az élet és az emberléptékű öltözködés. A Fashion Street címlapon például csak saját ruhákat és kiegészítőket viselek.
Rengetegen küzdenek azzal, hogy tele a szekrényük de „nincs mit felvenniük”. Szerinted hogyan lehet önazonossá tenni az öltözködést? Azt látom, hogy az egyediség még ma is kisebbségben van, mert néha könnyebb beállni a sorba és szinte uniformisban lenni.
Igazából a felismeréssel indul minden. De kezdjük azzal a problémával, hogy miért van az, hogy mindenki azt érzi a szekrény előtt állva, hogy nincs mit felvennie? Ennek az az oka, hogy a legtöbb embernek a szekrényébe kerülő ruhák jelentős része impulzív vásárlás eredménye. Úgy vásárolunk, hogy nem gondoljuk át, hogy mi van már a szekrényben, ezért tele van a gardrób, csupa össze sem illő ruhával. A felismerés pedig úgy érhető el, ha sokkoljuk magunkat. Ez azt jelenti, hogy kipakoljuk az egész szekrényünket az ágyra, a földre, és látni fogjuk, hogy valójában elképesztő mennyiségű ruhánk van. Amint felocsúdunk ebből érdemes szétválogatni őket, hogy kiderüljön, kik vagyunk jelenleg, mely ruhadarabok önazonosak számunkra? Érdemes három kupacba helyezni ezeket a ruhákat. Az első kupac lehet a már nem létező identitásunk kupaca. Például azok a ruhák, amiket egyetemista korunkban hordtunk, de azóta már megváltozott a stílusunk. A következő lehet azoknak a ruháknak a halmaza, amelyeket a leggyakrabban viselünk. Itt egy erős következtetést levonhatunk, hogy milyen jellegű anyagokat szeretünk leginkább viselni, mennyire hordunk színeket, milyen fazonokat jönnek be, mennyire mutatjuk meg az alakunkat, a testünket. A harmadik pedig azoknak a ruháknak a kupaca, amelyek a soha meg nem valósult identitásunkat rejtik. A ruhák, melyekről azt gondoltuk, hogy majd egyszer leadunk pár kilót és jók lesznek, na és persze a nagyon mintás vagy nagyon színes ruhák, amiket sose volt bátorságunk felvenni. Ha ezzel megvagyunk, az első és a harmadik kupacot érdemes kiszortírozni, kiválogatni, utóbbitól szerintem jobb, ha teljesen meg is válunk. Amíg nem vagyunk tisztában azzal sem, hogy mi van a szekrényben és kik vagyunk valójában, addig felesleges új ruhákat vásárolni.
Minden életszakaszban más-más ruhadarabok teszik önazonossá az embert. A hét hónapos kisfiam mellett valahogy nem jut eszembe a magassarkú csizmát felhúzni a délelőtti sétákhoz, pedig tavaly még terhesen is abban rohangáltam. Te tapasztalod ezt magadon, hogy egy-egy darab ruha / cipő egy-egy életszakaszod tükre?
Persze, ez abszolút ez így működik. Vannak napok, amikor nem szeretjük annyira megmutatni magunkat, ilyenkor én is felveszek egy kapucnis pulcsit, amivel takargatni tudom magam. Ezzel azt fejezem ki a többieknek, hogy nem érzem magam túl jól a bőrömben. De ha úgy érzem, hogy ma bármit el tudok érni, akkor felveszem a legvagányabb csizmámat és úgy járok benne, hogy most senki nem tud megállítani. Ez a fajta hullámzás teljesen normális. Akkor érdemes elgondolkozni, amikor abszolút nem érezzük soha magunkat jól a bőrünkben, így fel kell tenni a kérdést, hogy mi lehet ennek az oka, hogy hol és mit seprünk a szőnyeg alá. Mindig az anyukákat szoktam felhozni példaként, mert egy édesanya, nemcsak édesanyja, hanem nő, vállalkozó, valakinek a lánya, a felesége. Ilyenkor hajlamos besepregetni az ágy alá a további szerepeiket (és azok jelentőségeit) , pedig megengedhetnék maguknak, hogy több szerepben is jelen legyenek és teret engedjen az önkifejezésének a nőiességének, akár az öltözködésében is.
Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.
A fenntartható öltözködés sokak számára óriási kihívás, hiszen roskadoznak a fast fashion boltok polcai. Mit tanácsolsz annak, aki most a közelgő újév apropóján szeretne belevágni egy fenntarthatóbb élet kialakítására?
Az szerintem nagyon fontos, ha új életet akarunk kialakítani, hogy ne úgy álljunk hozzá, hogy ha elrontok valamit, akkor visszatérek a régi sémához. Nagyon türelmesnek kell lennünk magunkkal, és inkább viszonyuljunk úgy az egészhez, hogy persze, fogok hibázni, de azért, mert egyszer veszek valamit egy fast fashion üzletben az nem azt jelenti, hogy én rossz ember vagyok. Egész egyszerűen tudatosítani kell magunkban:, hogyha ezt megvettem, akkor nekem igenis meg kell tennem mindent azért, hogy minél tovább tudjam viselni, hogy ledolgozzam a gyártásával, szállításával járó ökológiai lábnyomot. Fontos, hogy a változás folyamata ne egy végletekben menő önostorozássá váljon. Ha megfelelő időt és energiát szánunk a belső és külső munkára, akkor hosszú távon fenntartható a változás.
Ha foglalkoznunk magunkkal, akkor tudunk majd másoknak is segíteni, tanácsot, szeretetet és elfogadást adni. Ez egy körforgás, amire szerintem érdemes figyelni és nem szabad magunkat hibáztatni akkor, ha valami nem úgy alakul, ahogy éppen terveztük, mert ilyen az élet, egyszer kaotikus, máskor nagyon gördülékeny. Nem lehet úgy leélni az életünket, hogy folyamatosan bántjuk magunkat, ha valami nem olyan amire számítottunk, vagy mert hibát követtünk el. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.
