Molnár Ági 2016 óta él Olaszországban, és fedezi fel, hogy milyen az igazi dolce vita. Az olaszországi életről, a honvágyról és arról is beszélgettünk, hogy ki hogyan indulhat neki egy hosszabb kalandnak olasz földön.
Coloré: Milyen volt a viszonyod Olaszországgal és az olasz kultúrával, mielőtt kikerültél?
Molnár Ági: Az olasz nyelvvel és kultúrával gimnazistaként kerültem kapcsolatba, ahol nagyszerű tanáromnak, Sasvári tanárnőnek köszönhetően részt vehettem a kimondottan középiskolásoknak szervezett olasz nyelvi fesztiválon, a Festival D’Italianón, ahol az élet és kultúra megannyi területét ismerhetik meg a diákok. Van zene, színház, film, szóbeli kommunikáció, tolmácsolás, gasztronómia, mese-és novellaírás – minden, ami hozzásegíthet egy kamaszt ahhoz, hogy a nyelven túl is beleszeressen az országba.
Én az „élőbeszéd” kategóriában vettem részt három éven át, és szárnyakat adott, hogy az életben könnyen elképzelhető helyzeteken keresztül tanultam olaszul. Mivel minden évben helyezést értem el, az utolsó fesztiválon elnyertem egy nyári egyetemi ösztöndíjat Perugiába, így a fesztiválnak köszönhető, hogy már a nyelvet beszélve kijuthattam Olaszországba, ami akkoriban óriási dolognak számított. A gimnáziumi évek alatt annyi szállal sikerült kapcsolódnom az olaszhoz, hogy a pályaválasztásom egyértelmű volt. Felvételi nélkül bejutottam az olasz szakra, utána pedig azonnal megalapítottam az Olasz Sarkot, és a kiköltözésemig tanítottam ott, illetve egykori iskolámban, a Könyves Kálmán Gimnáziumban.
Olaszországot a legtöbben úgy képzelik el, mintha maga lenne a Paradicsom. Ha ott él az ember, módosul ez az elképzelés?
Nyilván az élet sokkal prózaibb feladatokat is ad az embernek Olaszországban élve, és ezek közül több nem az olaszok erőssége, mint például az ügyintézés. Ez viszont csak egy szelet az életből, és szerintem hozzáállás kérdése, hogy az ember hogyan éli meg a zökkenőket. Fel lehet rajtuk háborodni, lehet elégedetlenkedni és „csalódni” az olaszokban, vagy megpróbálni „olaszos lezserséggel” lerázni ezeket, és ellesni egy-két „con calma”-praktikát, azaz nyugodtan kezelni egy-egy helyzetet. Az általánosítások gyakran veszélyesek, mert beskatulyázunk egy teljes népet, és ez vezethet csalódásokhoz. Ugyanakkor tényleg vannak hozzáállásbeli különbségek, amiket kellő nyitottsággal szemlélve akár még tanulhatunk és fejlődhetünk is.
Az biztos, hogy aki arra számít, hogy Olaszországba költözve a „dolce vitá”-ba csöppen, elég nagy csalódást is kockáztat, hiszen egy országváltás – tulajdonképpen mindegy is, milyen országról beszélünk – nagyon sok belső munkát igényel.
Ugyanakkor, itt élve sokkal jobban belelátunk a hétköznapokba, láthatjuk, hogyan küzdenek meg az olaszok a nehezebb helyzetekkel, hogyan reagálnak kisebb-nagyobb, akár társadalmi szinten jelentkező problémákra. Szerintem ezek azok a pillanatok, amelyeken „rajta kell lennünk”.
De azért nyugtass meg, hogy jelen van a dolce vita!
Abszolút jelen van! Az olaszok szeretik, és meg is tudják élni az élet napos oldalát. Sokat járnak kávézóba és étterembe a családjukkal és ismerőseikkel, sokat utaznak belföldön, és általában sokkal intenzívebb társadalmi életet élnek. Egy esetleg nehéz ügyintézés is könnyen fordulhat kedélyes csevegésbe, amikor kiderül, hogy Budapestről jöttem, és az ügyintézőnek is vannak emlékei egy korábbi, budapesti utazásáról, amikről aztán szívesen mesél.
Okozott csalódást neked az ország?
Ezt így nem mondanám. Nyilván voltak helyzetek, amik szíven ütöttek, de az ország nem. Hogyan is okozhatna? Annyi minden van benne abban, hogy „Olaszország, azaz Itália”, hogy ha ennek egy apró kis részlete rossz pillanatokat is okoz, ott marad még milliónyi csodás hely, alkotás, élmény, emberi kapcsolat, ami ezeket nagyban kiegyensúlyozza vagy felülírja.
Hogyan sikerült beilleszkedned?
A beilleszkedésem még folyamatban van. Mivel zenész-zenetanár is vagyok, az volt az elképzelésem kiköltözés után, hogy annak érdekében, hogy emberek közé kerüljek, ezen az úton indulok el. A kezdeti zökkenőket leszámítva ez össze is jött, mert elég hamar bekerültem egy bresciai zeneiskolába óraadó tanárnak, és mellette baba-mama zenés foglalkozásokat tartottam, illetve képeztem is magam ezen a téren, ami sok új kapcsolatot is adott nekem.
Épp az első lockdown előtt született meg kislányom, ami mindent felforgatott. Nem tudtam és nem is akartam maszk mögül énekelni a gyerekeknek, illetve „kimozdulni” a kislányom mellől. Mivel mindig is „kétutas voltam”, a fókusz átkerült az olaszra, amivel a kiköltözésem után annyiban foglalkoztam, hogy a régi tanítványoknak tartottam online órákat. Alapvetően közösségben érzem jól magam, úgyhogy lassanként kialakult bennem egy elképzelés, arról, hogy mi az, ami igazán fontos nekem, és most már évek óta ezen dolgozom: minden online felületemen próbálom az olasz életen és kultúrán keresztül tanítani a nyelvet, és kialakítani egy aktív, olasz-imádó közösséget.
Miben más ott az élet Magyarországhoz képest például ügyintézés, szülés vagy épp bölcsőde, óvoda vagy iskoláztatás tekintetében?
Elég sok különbség van ezeken a területeken. Az olaszok messze földön hírhedtek a nyögvenyelős bürokráciájukról, így érdemes minden helyzetről előre tájékozódni, mind interneten, mind személyesen. Arra fel lehet készülni, hogy a legtöbb dolgot nem sikerül kapásból elintézni, aztán, ha véletlenül mégis, akkor lehet örülni!
A bölcsőde Olaszországban nem jár alanyi jogon, mert nagyon kevés a városok által finanszírozott hely. Minden területen az úgynevezett ISEE (egy, a családi jövedelmekből kiszámított mutatószám /szorzó) dönti el, hogy valaki jogosult-e állami vagy regionális támogatásra, illetve hogy milyen mértékben kell beszállnia anyagiakkal például a gyereke bölcsődéjébe. Ez adott esetben havi 500-600 Eurót is jelenthet. Az óvodától kezdve már ilyen gond nincs.
Ami az olasz közoktatásban nagyon szimpatikus, hogy a különböző igényű gyerekek együtt tanulnak, a speciális igényű tanulók mellé pedig „támogató pedagógus”, ‘insegnante di sostegno’ kerül, aki segít, hogy a diák tudjon a többiekkel haladni. Ez a fajta inkluzív oktatási rendszer minden tanulónak csak hasznára van, talán innen is az olaszok nagy szolidaritása.
Ügyintézés terén nagy a szórás, sok mindent könnyedén intézhetünk online, más dolgok után azonban sokat kell szaladgálni, és sokszor az ügyintézőn is múlik, hogy mennyire megy gördülékenyen a dolog.
Vészhelyzetben az olaszok mindig összefognak, és furcsa módon ilyenkor nagyon jól meg tudják szervezni a dolgokat. Jó példa volt erre a Covid-oltások lebonyolítása. Hosszú lenne az összes különbséget és hasonlóságot felsorolni, és mint oly sok területen, ezen is nagyon sok a különbség az ország különböző régióiban; többek közt ezért is lehet nehéz eleinte boldogulni. Mindig utána kell járni a helyi rendelkezéseknek és szokásoknak.
Olasztanárként dolgozol, és tanítasz itthoni magyarokat az olasz nyelvre. Mennyiben segíti a munkádat, hogy ,,helyben vagy”?
Teljesen más távlatokat nyitott nekem a kiköltözésem. Ha valaki tanár, akkor nemcsak a tanórái pillanatában az, hanem reggeltől estig. Úgy kel és fekszik, és bármelyik pillanatban érheti olyan impulzus, amit akár direktben, akár áttétesen beépíthet a munkájába. Ha pedig az olasz mindenség vesz téged körül, akkor ez az egész átitatja az olasztanár-létedet is. Itt élve az élő nyelvet tudom tanítani, és be tudok számolni a mai napig élő hagyományokról, hétköznapi szokásokról, amiket testközelből tapasztalok. Legutóbb például egy bútoráruházban jártam, ahol a berendezett lakások falaira különböző szlogenek és olasz kifejezések voltak felírva, mint dekoráció.
Rögtön lefotóztam őket, hogy aztán beépíthessem egy Olasz Sarok posztba. Ilyesmiket egy nyelvkönyv nem tartalmaz, ehhez itt kell élni. Az „olasz élet” megtapasztalásának hála a tanítványaimat könnyedén fel tudom készíteni azokra a helyzetekre, amikkel biztosan találkoznak, ha Olaszországba viszi őket az élet akár turistaként, akár egy kiköltözés miatt. Sokszor a tanítványok adnak ötleteket, ezért mindig szakítok időt arra, hogy olvassam a hozzászólásaikat, mert sok esetben csak követni kell a kívánságaikat.
Mi az, ami hiányzik Magyarországról?
A személyes kapcsolódások hiányoznak a legjobban.
Nagyon ragaszkodom a kapcsolataimhoz, és nehéz megélni, hogy mivel nem vagyok helyben, sajnos kiesek ezekből a körökből, hiába a technika adta lehetőségek.
Nagyon értékelem azokat az embereket, akik a távolság ellenére is megtartottak. Persze van még sok dolog, mint a különböző kulturális események, például a könyvfesztiválok, a klasszikus zenei koncertek kedvenc zenekarommal, a Kaláka-koncertek, a Művészetek völgye, hogy csak néhányat említsek. Ezeken kívül természetesen mint mindenkinek, a túrós csusza és a sóska is a hiányolt dolgok listáját erősítik.”
Olaszországról az a hír járja, hogy nem egyszerű az élet, hiszen a keresetek nem túl magasak. Ez a mindennapokban mennyire érezhető?
A keresetek arányaiban sokkal magasabbak, mint otthon. Az EU-s átlagnak felelnek meg, de persze egy válságban mindenkinek össze kell húznia magát, így itt is. Én azt nézem, hogyan él egy magyar és hogyan egy olasz sori dolgozó, mik a minimum elvárásai egy tanárnak, mit engedhet meg magának egy teljesen átlagos család. Az olaszok szeretik élvezni az életet, és a legtöbben ezt meg is tehetik, egy-egy éttermi ebéd vagy vacsora, nyaralás, síelés nem okoz különösebb anyagi gondot senkinek. Ugyanakkor tudni kell, hogy Olaszország nem dolgozta le történelmi különbségeit, így hatalmas eltérések lehetnek észak és dél, vagy az egyes tartományok között.
Idővel el tudja veszíteni a varázsát Olaszország?
Számomra nem! Akárhova vitt eddig az élet, mindig annyi kincset találtam, hogy egy élet kevés arra, hogy mindet megismerjem és felfedezzem. Boldoggá tesz, hogy itt élhetek, és próbálok ebből minél többet átadni.
Mit tanácsolnál annak, aki azzal kacérkodik, hogy kiköltözzön?
Már többen megkerestek ezzel a kérdéssel, és a legelső tanácsom, hogy tudjanak olaszul. Sajnos az olaszok nem tudnak annyira angolul vagy németül, hogy azzal boldoguljon valaki a hétköznapokban. Másfelől, ha valóban szeretne az ember beilleszkedni, nemcsak fizikailag helyet változtatni, hanem beépülni a társadalomba, a nyelvtudás mellett elengedhetetlen a helyi kultúra és a szokások ismerete. Hogyan fogadjanak el és be minket, ha mi ezt az alapvető „gesztust” nem tesszük meg?
A másik tanácsom az, hogy mindenki realisztikusan szemlélje a helyzetét:
egy országváltás nagyon sokba kerül, nemcsak anyagilag, hanem lelkileg, mentálisan is. Mindent magad mögött kell hagynod, és senkiként új életet kezdeni. Mindenkinek fel kell mérnie, van-e benne annyi erő, alázat és kitartás, hogy ezt elviselje és megugorja.
Pályakép
Diplomás zene-és olasztanár.
Az olasz-szerelem gimnazistaként kapta el, olyannyira, hogy olasz bölcsész-tanárként végzett, és 2005-től tanítja a nyelvet – kezdetekben az alma materében is. Ugyan okleveles tolmács is, igazi hivatását és önmagát a tanításban találta meg. Az olasz kaland férje révén kezdődött 2016-ban: Piemonte tartományban él családjával, s élvezi, hogy más aspektusból is belelát az dolce vitába.
Nyelviskolája, az Olasz Sarok már online működik, ő pedig „helyben süti” a tananyagait, és próbál minél többet átadni az Olaszországban megélt élményeiből és tapasztalataiból.
