Barion Pixel Tárolás okosan – Coloré

Tárolás okosan

2020. 12. 30.

A rutinos háziasszony, a háztartásukat egyedül vezetők már kitapasztalták otthonuk részleteit, annak hatékony takarításához is megtalálták a legmegfelelőbb stratégiát. Vannak dolgok, amelyek még hatékonyabbá tehetik a ténykedésünket.

Tárolás és helyszűke, megférnek egymás mellett

A helyszűke nemcsak a kicsi otthonokban jelenthet gondot, hanem a nagyobb lakásban is, ahol  sok a felhalmozott és kihasználatlan bútor és tárgyat. A szekrény akasztós része sok ruhadarabot elnyelhet, de még kihasználtabb lehet, ha a vállfa keresztpántjára használaton kívüli függönykarikákat akasztasz. A függönykarikákat könnyű kezelni, így arra trikót, melltartót, sálat akasztani célszerű. Nem kell hajtogatni, nem foglal a polcon helyet, nem csúsznak szét ezek a darabok, ráadásul egy vállfa többszörösen ki lesz használva.

baskets 4112605 1920

A fiókban tárolt evőeszközök sem csak hanyagul vannak oda behajigálva. Az erre szolgáló, fiókba helyezhető tárolóban elkülönítve kaphatnak helyet a kések, villák, kanalak, más eszközök. Hasonló rekeszekre lenne szükség más fiókokban is, de jóval apróbb dolgokat szeretnél rendezetten tárolni? Ha van otthon használaton kívüli, tiszta tojástartó, akkor az szétnyitva belekerülhet a fiókba. Ahová eredetileg a tojások kerülnének, az most otthont adhat sok apró kacatnak, amely mégis rendben és átláthatóan tartja azokat.

A mélyhűtőben is szükség van a rendszerre, hogy átlássuk, mi van odabent. A felbontott zacskók tartalma könnyen kiborulhat, ha nincs semmivel rögzítve. Ehhez használjunk bindercsipeszt. A fagyasztórész tartórácsára csíptessük fel a már megbontott tasakokat. Nemcsak helyet spórolhatunk alul, hanem átláthatóbbá tesszük a fridzsider tartalmát.

spices 2454799 1920

A kamrában a rend és az átláthatóság érdekében használjunk kosarakat, a termékeket címkézzük fel.

A létra nemcsak segítség lehet a magas helyek megközelítésében, de akár berendezési tárgyként is funkcionálhat. A fürdőben felhasználva, megfelelően kezeld létra törölközőszárító is lehet. Nappaliban polcként is alkalmazható. Mindegy, hogy falnak támasztható vagy kétágú létráról van szó, sokrétű tárolóeszközzé válhat. A hálószobában is betölthet hasonló szerepet, de alkalmazhatjuk ruhainasként is.

A kicsi lakásban a nagy ruhásszekrények ormótlanul mutatnának. Beépített szekrényben érdemes gondolkodni, de még így is lehet annyi olyan nagyobb ruhadarabunk, amelyet a szekrénybe nem tudunk elrakni. Ha van az ágy alatt hely, akkor a vákuumzsáknak nagy haszna lehet. Nemcsak biztonságosan, de láthatatlanul lehet bármilyen szezonális darabot ezzel a módszerrel tárolni.

Képek forrása: Pixabay.com