Egy paradicsom élete – 1. rész: Az ültetés (Videóval!)

A paradicsom az egyik legkedveltebb zöldség mind fogyasztás, mind termesztés szempontjából. Mostantól minden pénteken végigkövethetitek ennek a közkedvelt növénynek a fejlődését, sőt, akár velünk is tarthattok, hiszen egyáltalán nem késtetek még le az ültetési szezonról!

A paradicsomról dióhéjban

A kezdő kertészek bátran belevághatnak e növény nevelésébe, ugyanis az egyik legigénytelenebb növény. Ha a minimális feltételeket biztosítjuk neki, általában magának intézi a dolgát, ám van, hogy erre sincs szükség, például a betonból kinövő növény esetén.

A paradicsom tehát kitűnő kezdés, ha kertészkedésre adjuk a fejünket, hiszen bizonyos körülmények között akár szobában is megmarad és terem is! Ehhez mindössze vízre és fényre van szüksége, na meg persze ahogy növekszik, a cserép méretét is növelni kell.

Az ültetés

Akár februárban is elültethetjük a magokat, de márciusban vagy legfeljebb április elején a legideálisabb. A magokat mindenképpen a lakás melegében ültessük el, hiszen meg kell erősödniük, mielőtt kikerülnek.

A magok lehetnek kertészetben vett, ültetés céljára gyártottak, az előző év(ek)ből eltettek, illetve olyan is, amit a boltban vettük, és volt annyira jó a paradicsom, hogy megpróbáljunk ültetni belőle. Ilyen esetben a kivett magokat tegyük egy papírtörlőre vagy szalvétára, és hagyjuk, hogy megszáradjanak, ugyanis a magot körülvevő burok szerepe leginkább a rothadás elősegítésében fontos.

A friss paradicsom magjait mindenképpen szárítsuk meg ültetés előtt!
A friss paradicsom magjait mindenképpen szárítsuk meg ültetés előtt! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Az ültetést különböző méretű cserepekben próbálhatjuk ki, de tökéletesen megfelel a tejfölös pohár is. Ami mindenképpen fontos, hogy cserép alján legyenek lyukak, hogy a felesleges víz távozni tudjon. Nagyjából az edény háromnegyedéig töltsük virágfölddel, készítsünk kis mélyedéseket, mehetnek bele a magok, majd rá egy- legfeljebb két centi föld.

Ezután alaposan meglocsolom az ,,ültetvényt”, és kisebb zacskóval vagy folpackkal fedem le, így egyfajta üvegházat biztosítva a paradicsomoknak.

Napos helyre teszem, és nagyjából kétnaponta locsolom – attól függően, hogy mennyire süti a Nap. A negyedik-ötödik napon már elkezdenek előbújni a kis csírák.

Lássuk, hogyan néz ki ez a gyakorlatban!

Nyitókép forrása: Karsa Tímea

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerték idén a Libri irodalmi díjakat