Barion Pixel Mindenki álma a tiszta, rendezett otthon (X) – Coloré

Mindenki álma a tiszta, rendezett otthon (X)

2024. 01. 16.

Mi sem kellemesebb, mint egy olyan lakásba vagy házba hazatérni, amely tisztán és rendezetten vár minket. Csakhogy általában ezt nem adják olyan könnyen, hiszen nem mindenki engedheti meg magának azt, hogy takarítót vagy egyéb házi segítséget fogadjon fel. Sőt, aki még rendelkezik is ilyen extrával, még neki is kell nap mint nap tenni azért, hogy hétvégére ne hatalmasodjon el a káosz és a rendetlenség.

Ott pedig, ahol gyermek van, fokozottan nehéz ezt elérni, illetve megtartani. De nem lehetetlen. Kiváltképp akkor nem, ha az Higienia.net takarítóeszközei állnak a rendelkezésünkre!

Minden a megfelelő takarítóeszközön múlik!

Ha nem állnak a rendelkezésünkre a megfelelő eszközök, akkor hiába minden befektetett energia, hiába minden igyekezet, az eredmény nem fog látszódni. Éppen ezért összeszedtük, hogy mire lehet feltétlenül szükségünk akkor, amikor otthonunkat szeretnénk kitakarítani.

  • A különféle seprűk és kefék nélkülözhetetlenek lesznek, hiszen a segítségükkel fogjuk tudni begyűjteni az összes száraz szennyeződést, többek között a port. Mérete és keménysége attól az anyagtól függ, amelyet tisztítani szándékozunk vele.
  • A régi rongyok helyett érdemes mikroszálas törlőkendőt és mopot bevetni a nedves takarításhoz. Ezek ugyanis rendkívül hatékonyan gyűjtik össze a koszt, miközben kíméletesek az anyaghoz. Használhatjuk sima vízzel vagy tisztítószerrel is.
  • Érdemes minden anyaghoz beszerezni a megfelelő tisztítószert is.
  • Valamint a takarítóeszközök is könnyítik és hatékonyabbá teszik a munkánkat.
  • Persze ott, ahol lehet, nyugodtan bevethető a takarítógépek közül az, amelyik a célnak megfelel.

Amint látszik, még a legkisebb otthonok esetében is bőven akad feladat, amihez persze a megfelelő eszközök nélkülözhetetlenek.

Ütemezzük és tervezzük a takarítást!

Persze hiába minden csúcsszuper eszköz, ha senki sem használja őket. Éppen ezért érdemes akár a hűtőszekrényre kifüggeszteni egy menetrendet.

Tanácsos szétosztani a feladatokat, hogy mi az, amit naponta, amit hetente, amit havonta vagy esetleg még ritkábban kell megtenni. Ha ezeket beiktatjuk – no meg ki is pipáljuk, akkor garantáltan nem marad ki egyetlen helyiség sem!

Mindenkinek legyen feladata!

Balgaság lenne azt gondolni, hogy csak a nő felelőssége a rendes ház, hiszen nem ő él ott egyedül. Régi, rossz beidegződés, amelyet szerencsére kezd leváltani az, hogy a család minden tagja, igen, még a legkisebbek is, kiveszi a részét a házimunkából. Nem segít, hanem megtanul rendet tenni és rendet tartani ott, ahol él.

Ehhez pedig, ha olyan kiváló eszközök és takarítószerek, valamint -gépek állnak rendelkezésre, mint amilyeneket az Il Contatto Kft. webáruházában lehet találni, szinte gyerekjáték is lesz a takarítás és a rendrakás – no, meg persze konstruktív családi program, ami zárulhat akár egy jó pizzázással is!