A prosztata nem felejt? – Márk szerint semmi baja, Julinak lassan összeáll a kép (x)

2026. 11. 02.

Néhány kellemetlen reggel, pár átalvatlan, „mosdószünetekkel tarkított” éjszaka, aztán hetekig nyoma sincs a panaszoknak. Márk (45) időnként nehezített vizeléssel, égő érzéssel és alhasi nyomással küzdött. Mivel a tünetek nem voltak különösebben erősek, és néhány nap alatt maguktól enyhültek, nem tulajdonított nekik nagy jelentőséget. Amikor jobban volt, egyszerűen megfeledkezett az egészről. Aztán teltek a hetek, és mintha az egész kezdődött volna elölről. Juli (40), a felesége másképp gondolkodik: „Ha valami baj van, utána kell menni!” – vallja. Egy korábbi vidéki látogatás során elcsípett beszélgetés eszébe juttatott egy lehetséges magyarázatot.

Első hónap: „Biztosan csak a sok ülőmunka és az összevissza evés” 

Márk hétfő reggel a szokásosnál jóval több időt töltött a fürdőszobában. Nehezen indult meg a vizelete, és közben égő érzést tapasztalt. A munkahelyén is sokat fészkelődött az alhasi nyomás miatt. Szerencsére a cégnél van elég vécé, mert ha ki kell szaladnia, akkor azt azonnal kell neki. A hétvégén órákat vezetett hazafelé az anyósáéktól, így az egészet a hosszú útra fogta. Néhány nap múlva már nem érzett semmit.  

Juli viszont nem tudta kiverni a fejéből azt a reggelt, amikor sokáig várt Márkra, és az azt követő napokat, amikor aggódott érte. Amikor újra szóba hozta a dolgot, Márk letudta ennyivel: „Semmi ilyenre nem emlékszem”. Két és fél hét múlva már jókedvűen tervezgette a következő programokat. Juli nem tudta, mit gondoljon: talán tényleg egyszeri kellemetlenség volt? 

Második hónap: „A sok kávé, na meg a stressz az ajánlat leadása miatt” 

Juli már az első alkalommal feljegyezte a naptárába, mikor jelentkeztek a panaszok, csak hogy Márk le se tagadhassa. Néhány héttel később Márk éjszakánként többször is kiment a mosdóba. Napközben a gáttájékán érzett feszülést, főleg egy-egy hosszabb, íróasztal mellett töltött nap után. Ezt a párjának nem mondta el, de Juli azért ennél szemfülesebb, és feltűnt neki, hogy a férje egy pillanatra sem tud megülni egy helyben. Emellett elég feszült is. Most a stresszes időszakot és a sok kávét okolja. Egyik délelőtt még egy megbeszélést is félbe kellett szakítania, mert olyan sürgető ingert érzett, hogy nem tudott tovább várni.

Aztán jött egy hétvége, amikor simán elment kirándulni, találkozott a barátaival, és nem említette a korábbi panaszokat. Juli már kezdte összekötni a jeleket: mintha ugyanaz a néhány nap ismétlődne, aztán minden rendeződne. Márk azonban továbbra sem foglalkozott a dologgal. Amikor Juli ismét rákérdezett, csak annyit válaszolt: „Bocs, de bármi is volt, elmúlt. Most már tényleg semmi bajom.” És éppen akkor valóban nem volt. 

Harmadik hónap: egy beszélgetés a vidéki látogatáskor, amely később villant be Julinak 

A következő hónapokban Márknál ismét jelentkezett a sürgető vizelési inger és az égő érzés, a vizelés pedig időnként nehezére esett. Este meg folyton helyezkedett a kanapén, mert kényelmetlen volt ülnie. Néhány nap múlva enyhültek a tünetei, ő pedig visszatért a megszokott napirendjéhez.  

Julinak ekkor eszébe jutott a legutóbbi vidéki látogatásuk. A nagybátyja éppen az apukájával beszélgetett a nappaliban, Juli pedig a konyhából hallotta, ahogy a visszatérő vizelési panaszairól mesél. Szóba kerültek a prosztatájával kapcsolatos problémák is. Akkor csak fél füllel figyelt a beszélgetésre, most viszont Márk tüneteit látva újra felidézte a hallottakat.

Este ismét szóba hozta a dolgot. Elmondta, hogy szerinte érdemes lenne utánajárni, miért jelentkeznek ismét a panaszai. Márk továbbra sem tartotta különösebben fontosnak a dolgot, hiszen éppen jobban érezte magát. Juli azonban már nem először látta ezt megtörténni.

A jobb napok nem mindig hozzák el a végleges búcsút 

A krónikus prosztatagyulladás nem mindig jár folyamatos, erős fájdalommal. A panaszok változó intenzitással jelentkezhetnek: égő vagy nehezített vizelés, a vizelet elcseppenése, gyakoribb, sürgető vizelési inger, alhasi vagy gáttáji fájdalom, nyomásérzés formájában. Előfordulhat, hogy a kellemetlen napokat hosszabb, szinte teljesen panaszmentes időszak követi. Ilyenkor könnyelműen eshetünk abba a hibába, hogy elhessegetjük a dolgot, hiszen azt gondoljuk, a probléma csak rendeződött magától. Ha azonban a tünetek hónapokon át visszatérnek, érdemes utánajárni az okuknak. A háttérben krónikus prosztatagyulladás is állhat, ennek megállapítása azonban az urológus feladata. 

Juli nem tudhatta, pontosan mi okozza Márk tüneteit, de felismerte az ismétlődést, amely felett a férje rendre átsiklott. Utánanézett a lehetséges enyhítési lehetőségeknek, és beszerzett egy helyileg alkalmazható készítményt is, amelyet aztán „véletlenül” Márk éjjeliszekrényén felejtett. Ha a párod gyakran jár mosdóba, nehezen vizel, vagy visszatérően panaszkodik alhasi, gáttáji kellemetlenségekre, érdemes beszélgetést kezdeményezni vele. Lehet, hogy ő már megszokta ezeket a tüneteket, te viszont kívülről könnyebben észreveheted, hogy valami nincs rendben.

Proxelan: helyi segítség a prosztatapanaszok enyhítésére 

Egyes prosztataproblémák tüneteinek enyhítésében a helyileg alkalmazható készítmények is szerepet kaphatnak. Ilyen a Proxelan végbélkúp, amely krónikus prosztatagyulladás, illetve más, a prosztatát érintő, feszüléssel járó állapotok esetén alkalmazható. A készítmény hialuronsavat, valamint nyugtató és gyulladáscsökkentő hatásukról ismert gyógynövények kivonatait tartalmazza. Az összetevők az emésztőrendszert kikerülve, közvetlenül a prosztata közelében szabadulnak fel. A Proxelan segíthet a prosztata feszülő, pangásos állapotához társuló vizelési zavarok és fájdalom enyhítésében. A végbélkúp naponta egyszer, lehetőleg este alkalmazandó. A 30 napos bevezető kúra szükség esetén megismételhető, és a készítmény hosszabb távon is alkalmazható. 

Proxelan Dobozok
A Proxelan patikában kapható gyógyászati segédeszköz / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Borítókép forrása: Pexels

(hirdetés)