Barion Pixel Tervezed a nyaralást? 4 remek program és helyszín Spanyolországban, amit látnod kell, mielőtt meghalsz – Oldal 4 – Coloré

Tervezed a nyaralást? 4 remek program és helyszín Spanyolországban, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

2024. 03. 26.

Spanyolország egész évben vonzó helyszín a magyarok körében. Összeszedtünk néhány látnivalót, amit érdemes megnézned, ha a mediterrán országban jársz.

El Caminito del Rey – Függőhíd a kanyonban

Az andalúziai Málaga tartomány egyik gyöngyszeme a három kilométeres gyalogos sétány, az El Caminito del Rey, ami az El Chorro nevű kanyon sziklafalai mentén mintegy 105 méteres magasságban húzódik a folyó felett. A túra meglehetősen kalandos, az állvány egyes pontokon mindössze 1 méter széles. A függőhíd az 1900-as évek elején épült, és eredetileg két munkaállomást kötött össze. Az 1920-as évek elején az akkori spanyol király is végigsétált az ösvényen, de később feledésbe merült, sőt, bekerült a világ legveszélyesebb túraútvonalai közé. A helyi önkormányzatok már a 2000-es évek elején szorgalmazták, hogy az ösvényt tegyék ismét járhatóvá. 2015-ben biztonsági felújításon esett át, így ma a belépőjegy kiváltása ellenében bárki végigmehet az izgalmas szakaszon, és gyönyörködhet a kanyonban.

Forrás: Kiwi, The Tour Guy

Borítókép forrása: Kirk Fisher / Getty Images