Barion Pixel Titokban jegyezte el egymást a The Walking Dead sztárja és a szépséges színésznő – Coloré

Titokban jegyezte el egymást a The Walking Dead sztárja és a szépséges színésznő

2021. 08. 27.

Diane Kruger és Norman Reedus kapcsolata irigylésreméltó, hiszen 5 éve mindenféle botrány és szakítás nélkül élik az életüket egymás mellett.

A pár kapcsolata pontosan úgy indult, mint Hollywood megannyi sztárpárjának románca: egy forgatáson találkoztak először, ahol minden túlzás nélkül első látásra egymásba szerettek.

Diane Kruger
Forrás: northfoto.com

A Torontói Filmfesztiválon együtt népszerűsítették a filmet, de akkor még nem akarták a világ elé tárni kapcsolatuk minőségét, ezért csak egy év múlva lett hivatalos, hogy egy párt alkotnak. 2018-ban derült ki, hogy Diane – akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a Becstelen Brigantyk vagy a Trója – első gyermekét hordja a szíve alatt a The Walking Dead sztárjától, akit még annak az évnek a novemberében hozott a világra.

Ahogy kislányuk nevét és születési dátumát sem osztották meg a sajtóval, így az eljegyzésüket sem, de a közeli forrás szerint a pár nagyon boldog, hogy 5 év után végre hivatalosan is férj és feleség lesznek. Annyi biztos, hogy Diane besűrűsödött munkái miatt ebben az évben már nem fog sor kerülni a menyegzőre, hiszen olyan filmekben láthatjuk majd főszereplőként, mint a The 355 vagy a The First Love. Norman pedig jelenleg is az AMC zombis sorozatának utolsó évadán dolgozik.

Forrás: people.com