Barion Pixel „Gyereket szeretnék!” – Vágyott az anyaságra a 41 éves korában elhunyt Tompos Kátya, – Coloré

„Gyereket szeretnék!” – Vágyott az anyaságra a 41 éves korában elhunyt Tompos Kátya,

2024. 06. 02.

Szinte még mindig sokként éri az embereket, hogy alig 41 évesen elhunyt Tompos Kátya. A színésznő hosszantartó rákbetegség után hunyt el péntek hajnalban. A világhálón az egész ország egy emberként gyászolja a színésznőt, akinek olyan rövid idő adatott meg. Egy korábbi interjúja alapján kiderült, vágyott az anyaságra Kátya.

tompos kátya

Mit mondott Tompos Kátya az anyaságról?

A színésznő kevés betekintést engedett a magánéletébe, sokkal inkább a színpadi, filmes és zenés munkáit szerette kommunikálni a közönségének, valószínűleg ezért is titkolta évekig súlyos betegségét, amiről csak nemrég derült ki, a halálos kór melyik fajtájával küzdött.

Kátya még 2010-ben osztotta meg a TabuTv munkatársával, mi a véleménye a magánélet egyensúlyáról és a családalapításról.

Gyereket szeretnék, de egyenlőre még a munkámmal kell foglalkoznom!

-idézte a hirado.hu is a színésznő korábbi nyilatkozatát.

Fekete péntek

Az év legsötétebb péntekén számos híresség élete vett nem várt fordulatot: 41 évesen rákban elhunyt Tompos Kátya, újabb daganattal diagnosztizálták Szentesi Évát és kórházi kezelésre szorul a 75 éves prosztatarákos Reviczky Gábor is. Most kiderült, a 42 éves, szintén rákbeteg Katalin hercegné állapota is rosszabbra fordulhatott.