Ő lesz A Bridgerton család 2. évadának női főszereplője

Nemrég lett hivatalos, hogy jön A Bridgerton család folytatása!

Borítókép forrása: Youtube

A Netflix év elején debütáló sorozata minden idők legsikeresebb szériájaként írta be magát a streaming szolgáltató történelmébe, amelynek második évadát tavasszal kezdik forgatni. A sorozat könnyed humora, csodás jelmezei és a kiváló rendezésének köszönhetően pillanatok alatt több millió ember nagy kedvence lett, így nem is volt olyan meglepő, hogy a készítők nem állnak meg az első évadnál.

A Julia Quinn regényein alapuló produkció következő részeinek viszont már új főszereplői lesznek. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Anthony Bridgerton szerepét Jonathan Bailey kapja, ám a női főszereplő nevére csak ma derült fény. A legfrissebb hírek szerint az egzotikus külsejű Simone Ashley csatlakozik a stábhoz, akinek a karaktere egy igen okos, ám szeszélyes nő lesz. Ő fogja játszani, ugyanis Kate Sharma-t, aki újonnan érkezik Londonba és pillanatok alatt vonja magára Anthony figyelmét. Ezzel pedig az ő szerelmi életük kerül majd középpontba.

A sorozat alapjául szolgáló regények egyébként most először kerültek fel a The New York Times bestseller-listájára.

Forrás: JustJared

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Lemaradtál a nyaralásról? Dehogyis!