Barion Pixel Will Smith és Michael B. Jordan is szerepelni fog a Legenda vagyok 2. részében – Coloré

Will Smith és Michael B. Jordan is szerepelni fog a Legenda vagyok 2. részében

2022. 03. 05.

Hihetetlen, de 15 év után folytatást kap az egyik legsikeresebb világvége film, a Legenda vagyok.

A 2007-ben megjelent posztapokaliptikus, zombis film óriási bevételt hozott a készítők konyhájára, ezért már akkor tervbe vették egy lehetséges második rész leforgatását, ám valamiért sosem sikerült tető alá hozni.

Legenda vagyok
Forrás: Northfoto

Legalábbis eddig, ugyanis a napokban hivatalosan is bejelentették, hogy érkezik a Legenda vagyok folytatása, amit a film egykori főszereplője, Will Smith erősített meg. Smith tehát az új részben is fontos szerepet tölt majd be, valamint Michael B. Jordan is, akit a színész maga jelölt be az Instagramon megosztott képen, ezzel is jelezve, hogy kollégák lesznek a Fekete párduc sztárjával.

2007 I Am Legend Movie Set
Forrás: Northfoto

A történetről még semmit sem tudni, így egy jó ideig még biztos homály fedi majd, hogy egy előzményfilmet vagy az első rész folytatását fogjuk-e látni. Az azonban már biztos, hogy a forgatókönyvet az Oscar-díjas Akiva J. Goldsman írja majd, aki az elsőt is íróként jegyzi.

Az eredeti Legenda vagyok sztorijának középpontjában egy tudós állt, aki egyedüli túlélőként igyekezett megtalálni az emberiséget zombivá változtató vírus ellenszerét. A film végén szinte biztos volt, hogy a Will Smith által megformált Robert Neville meghal, ezért is várják sokan, hogyan oldják meg a folytatást a színésszel.

Forrás: variety.com