Barion Pixel Daniel Radcliffe nem tér vissza Harry Potter szerepében – Az okát is elárulta – Coloré

Daniel Radcliffe nem tér vissza Harry Potter szerepében – Az okát is elárulta

2022. 03. 18.

A Harry Potter-filmeken több generáció is felnőtt, ezért sokaknak okozott örömöt a tavalyi évben, hogy egy találkozó erejéig újra összegyűlt az egykori stáb.

A Harry Potter reunion újra felélesztette a reményt a rajongókban, hogy valamelyik új alkotásban megint visszatérnek a szereplők, köztük Daniel Radcliffe is. A legutóbbi interjújával azonban teljesen kizárta ennek lehetőségét.

Harry Potter
Forrás: Northfoto

Nem sokára forgatni kezdik a Harry Potter és az elátkozott gyermek filmadaptációját, amelyben Harry Potter is fontos szerepet tölt be, hiszen a címszereplő elátkozott gyermek az ő kisfia. Ezért is bíztak benne a készítők és persze a nagyközönség is, hogy Daniel újra magára ölti a varázslótanonc köpenyét, de a válasz nem ezt tükrözte.

„Ez nem olyan dolog, amivel foglalkoznék… Olyan szakaszában tartok az életemnek, amikor végre sikerült kikerülnöm a Potter szerepből. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most tartok…” – mondta a színész, aki hozzátette, hogy nagy változást hozna az életébe, ha újra visszatérne ismert karaktere bőrébe.

Harry Potter
Forrás: Northfoto

„Soha nem mondd, hogy soha, de a Star Wars-os szereplőknek is 30-40 évük volt, mielőtt visszatértek. Számomra még csak 10 év telt el. Ez most nem olyan dolog, ami igazán érdekelne.”

A Harry Potter és az elátkozott gyermek filmadaptáció iránti őrület tavaly ősszel tört ki, miután a Bölcsek köve és a Titkok kamrája rendezője, Chris Columbus azt nyilatkozta, hogy alig várja, hogy újra összehozza a három főszereplőt.

Az elátkozott gyermek története 19 évvel azután játszódik, hogy Harry legyőzte Voldemortot, középpontjában pedig a a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozó Harry és fia, Albus Perselus Potter áll, aki mardekáros tanulóként kitaszítottá válik társai között.

Forrás: variety.com