Barion Pixel Fény derült Michael K. Williams halálának okára – Coloré

Fény derült Michael K. Williams halálának okára

2021. 09. 25.

18 nappal később hivatalosan is kiderült, mi okozta a színész halálát.

Az Emmy-díjra is jelölt színészt szeptember 6-án találta holtan brooklyni lakásában az unokatestvére, aki már napok óta nem hallott Williamsről.

41st International Emmy Awards
Forrás: Northfoto

Bár akkor még nem volt teljesen megerősítve, a helyszínen kábítószer használatra utaló jeleket találtak, amit tegnap a New York-i főorvosi vizsgálóiroda szóvivője megerősített. A szakértő szerint a sztár valószínűleg véletlen túladagolás következtében vesztette életét. A szervezetében heroint és kokaint is találtak, amely szívleállást okozott.

Michael az elmúlt években számos nagysikerű produkcióban kapott szerepet. Ilyen volt a Drót, a Lovecraft vagy éppen a nálunk is népszerű Gengszterkorzó című sorozat. Halála nemcsak a színészvilágot, hanem a rajongókat is megrázta, hiszen – bár elsősorban mellékszerepekben láthatta a közönség – alakításai mély nyomot hagytak.

Drogfüggőségéről nyíltan beszélt több interjúban is, ahol elmondta, hogy nála nem a forgatások, hanem sokkal inkább a magány és a depressziója hajszolta a droghasználatba.

Forrás: justjared.com