Barion Pixel Ezért tűnt el sokáig a ’90-es évek sztárja, Brendan Fraser – Coloré

Ezért tűnt el sokáig a ’90-es évek sztárja, Brendan Fraser

2023. 11. 07.

Brendan Fraser volt az egyik legismertebb színész a ’90-es években, mégis sok időre eltűnt. Most kiderült, hogy miért!

Brendan Fraser az egyik legfoglalkoztatottabb színész volt a ’90-es években. Az őserdő hőse és a Múmia című filmek is az ő nevéhez kötődnek, s emellett számos más filmben csillogtatta meg tehetségét. A 2000-es években azonban csökkent a szerepek száma, és a színész már-már a feledés homályába merült, mígnem 2022-ben vissza nem tért A bálna című filmben, melyért Oscar-díjat vehetett át.

Brendan Fraser eltűnése

A színész – bár neve garancia volt a sikerre – úgy gondolja, hogy egy idő után feketelistára került. Mint kiderült, szexuális visszaélés áldozata lett Hollywoodban, s mint mondta, a Hollywood Foreign Press Association korábbi elnöke, Philip Berk szexuálisan zaklatta őt.

Miután Berk 2003-ban egy ebédnél megtapogatta, ő meglehetősen nyomorultul érezte magát, és nem tudta, mit kezdjen a helyzettel. Úgy érezte, hogy ezzel valamit elvettek tőle, és nem tudta, hogy mit tegyen.

Brandan Fraser Oscar-díjat vehetett át A bálna című filmért / Kép forrása: Kevin Winter / Getty Images
Brandan Fraser Oscar-díjat vehetett át A bálna című filmért / Kép forrása: Kevin Winter / Getty Images

Philip Berk egy 2014-es memoárjában viccként próbálta leírni az esetet, és állította, hogy semmi köze nem volt ahhoz, hogy a színész karrierje megfeneklett.

Miután Fraser elmondta, mi történt vele, írásos bocsánatkérést kapott, de állítása szerint ezután nem hívták forgatni, s emiatt gondolja azt, hogy feketelistára került. Ezután csőstül jött a baj: egészsége elromlott, elvált a feleségétől, az édesanyja pedig elhunyt.

Most azonban a rossz időszaknak vége, hiszen A bálnában vállalt szerepével tett róla, hogy a rendezők hívják, és hogy a régi rajongói újra visszavárják a filmvászonra. Oscar-díjasként a szakma igenis számontartja, így várhatóan újabb filmekbe várhatjuk vissza a színészt.

Forrás: LADBible.

Nyitókép forrása: Getty Images