Elhunyt Damu Roland

Hosszas betegeskedés után elhunyt a Jóban Rosszban egykori színésze, Damu Roland.

Damu Roland 1974-ben született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait Nyíregyházán folytatta, s már ekkor színpadon volt: rendszeresen feltűnt az iskolai színdarabokban.

Az iskolás évek után megfordult a debreceni Csokonai Színház és a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán is. Ekkortájt játszott több Shakespeare-darabban, a Csárdáskirálynőben és Romhányi József Hamupipőkéjében is.

A köztudatba akkor került be, amikor 2005-ben szerepet kapott a Jóban Rosszban című sorozatban, melyben az örök rosszfiút, Várnagy Elődöt alakította egészen 2011-ig.

Damu Roland a Jóban Rosszban című sorozatban
Várnagy Elődként a Jóban Rosszban című sorozatban/Fotó: Youtube

Szinkronban is sokszor hallhattuk, többek közt az NCIS Tengerészeti helyszínelők című sorozatban, melyben DiNozzót szólaltatta meg emlékezetesen. Szinkronjai közül az egyik legkülönlegesebb tán az volt, hogy magát Elvis Presley-t is megszólaltatta a Galahad-kölyök és a Kövesd az álmod című filmekben.

Ugyan a színész élete során leginkább botrányaival került a médiába, mégis sok olyan szerepet hagyott maga mögött, melyekben nehezen volt pótolható.

2015-ben megjelent önéletrajzi kötete, az Igazság címmel, melyben nehéz gyerekkoráról és életéről vallott, így próbálván enyhíteni a róla kialakult képet.

A színész 47 éves volt.

Nyitókép forrása Youtube

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Peter Dinklage nem rejtette véka alá a véleményét az új Disney produkcióval kapcsolatban