Barion Pixel 3 híres nő, akikkel Robert Downey Jr. randizott – Coloré

3 híres nő, akikkel Robert Downey Jr. randizott

2022. 11. 10.

Robert Downey Jr. már lassan húsz éve él boldog házasságban Susan Downeyval, előtte azonban más híres nőkkel is randizott.

Robert Downey Jr. leginkább a Marvel filmekből lehet ismerős, mint Tony Stark vagy Vasember. Jelenlegi feleségével, Susan Downeyval 2005 óta alkotnak egy párt. 17 év hosszú idő, főleg Hollywoodban, ám kapcsolatuk a mai napig töretlennek tűnik.

Korábban azért akadnak más hölgyek is, akikhez romantikus szálak fűzték a színészt. Mutatunk három ismert nőt, akik randevúztak Robert Downey Jr-ral.

Először Deborah Falconer férje volt

Deborah Falconer amerikai énekesnő, dalszerző, modell és színésznő, azonban leginkább zenei munkásságáról ismert. Első albuma az Untangle volt. Második stúdióalbuma 2003-ban jelent meg, és a Brave Like Me címet kapta. Harmadik stúdióalbumát 2014-ben adta ki Lift Your Gaze címmel.

RDJ-vel 1992-ben találkozott, majd mindössze hat hét találkozgatás után össze is házasodtak. Majdnem egy évtizeden át voltak együtt, 2004-ben váltak el. Egy közös fiuk született. A beszámolók szerint a pár Downey drogproblémája miatt szakított.

Robert Downey Jr.
Forrás: Northfoto

Robert Downey Jr. Sarah Jessica Parkerrel is járt 

A Szex és New York sztárja, Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. az 1980-as években Hollywood egyik álompárja volt. Ők ketten a Firstborn című film forgatásán találkoztak 1984-ben, és alig néhány hét randizás után össze is költöztek Los Angelesben. Hét évnyi kapcsolat után Sarah Jessica Parker 1991-ben véget vetett közös történetüknek.

Életének egy sötét időszakáról megemlékezve Downey így nyilatkozott a kapcsolatukról 2008-ban:

Szerettem inni és drogproblémáim voltak; ez nem illett Sarah Jessicához, ez állt a legtávolabb attól, ami ő maga. Otthont adott nekem és megértést. Megpróbált segíteni. Nagyon mérges volt, amikor nem szedtem össze magam. Szerelmes voltam Sarah Jessicába… de a szerelem nyilvánvalóan nem volt elég.

Robert Downey Jr.
Forrás: Northfoto

Marisa Tomei, Peter Parker nagynénje

Robert Downey Jr. és Marisa Tomei több filmben is szerepeltek együtt. Sok romantikus karaktert tudhatnak maguk mögött, mivel tapintható volt a kémia közöttük a 90-es években, amikor randiztak is. Noha a két színész közötti románc nem volt tartós, a barátságuk fennmaradt. Robert Downey Jr. még azért is harcolt, hogy Marisa Tomei játszhassa May nénit a Marvel új Pókember filmjeiben.

Forrás: CheatSheet, The Washington Independent, InStyle.com

Borítókép forrása: Northfoto